| Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| | Levelek a frontról - Babanitts Margit és Takács Kálmán első világháborús levelezése | Babanits (később a család a Babanics nevet használta) Margit dunapentelei úrleány, Takács Kámán dunavecsei jómódú család sarja. |  |
| | A dunaújvárosi Városi Televízió első kamerája | 2015 szeptemberében került a múzeumba a kamera és a tápegység a nyolcvanas évek elejéről. |  |
| | Műtárgyvédelem az Intercisa Múzeumban 2014-2015-ben | Régészeti tárgyak, néprajzi műtárgyak, újkori műtárgyak, külső megbízások. |  |
| | Az Intercisa Múzeum időszaki kiállításai 2014-2015-ben | Az Intercisa Múzeum időszaki kiállításai 2014-2015-ben, képekkel |  |
| | Múzeumpedagógiai események (2014-2015) | A múzeum fogadja az óvodák, iskolák jelentkezését, megszervezi, majd levezeti a kért foglalkozást. |  |
| | Kézműves nyári tábor az Intercisa Múzeumban | Az Intercisa Múzeum 2014. június 23-27-ig hirdette meg kézműves táborát 10-15 éves gyermekek számára. |  |
| | Az Intercisa Múzeumban tartott, ismeretterjesztő előadások | 2014-2015-ben |  |
| | Vágják a fákat (képaláírás) | Az elmúlt napokban a Vasmű út több szakaszán feliratokban kérték a tulajdonosok, hogy időlegesen keressenek máshol parkolóhelyet járműveik számára. Az ok pedig az volt, hogy a DVG ZRT. munkatársai favágási, gallyazási munkákat végeztek az adott szakaszon (teljes szöveg) |  |
| | UltraBalaton Szabó dokival | Az extrém melegben és magas páratartalomban is három dunaújvárosi teljesítette az UltraBalatont. |  |
| | Néhány kép a DAB játékosairól akció közben | Peterdi Imre, Ladányi Balázs, Azari Zsolt |  |
| | Bírságokat szabtak ki | A távhőszolgáltatók honlapjainak kötelező tartalmait ellenőrizte a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal. A dunaújvárosi Víz- Csatorna és Hőszolgáltató Kft. esetében még 2015. november 19-én kezdeményeztek eljárást, melynek lezárta után kötelezték a szolgáltatót kötelezettségeinek haladéktalan pótlására. |  |
| | Itt a tanévzáró | Szép hagyományaihoz híven ezúttal is összegző tárlattal zárja a tanévet a Rudas középiskola grafikus tagozata, mely az intézmény aulájában nyílt meg június 6-án. |  |
| | Éjféli jazz (kis hír) | Az Egri János, Oláh Kálmán és Balázs Elemér által alkotott csoport , vagyis a Trió Midnight különleges jazzkoncerttel ajándékozta meg a közönséget a Művész Kávézó teraszán. (nem teljes szöveg) |  |
| | Képeslapok Sztálinvárosról, Dunapenteléről, Dunaújvárosról | A József Attila Könyvtár képgyűjteményéből. |  |
| | Dunaújvárosi, sztálinvárosi látképek | A József Attila Könyvtár képgyűjteményéből. |  |
| | Kép dr. Sipos Editről | Gyermekpulmonológus a Szent Pantaleon Kórházban. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Nagy Ferenc asztaliteniszezőről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Nagy Sándorról, a Linde asztaliteniszezőjéről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Schlett József asztaliteniszezőről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Simon Tiborról | Simon Tibor a Dunaújvárosi Linde utánpótlásversenyzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szepesi Attila asztaliteniszezőről | A Linde SE versenyzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szeri Attiláról | Asztaliteniszező. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szigeti Ernőről | Szigeti Ernő a DKSE NB II-es asztaliteniszezője (1974-75). Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Török Józsefről | Török József a Dunaújvárosi Asztalitenisz szövetség elnöke. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Képek a Linde SE asztaliteniszezőiről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Hegedüs János atlétáról | a DKSE sportolója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Képek Héring Sándorról | Ifjúsági atléta. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Hóbor Andreáról | Triatlon- quadratlon versenyző. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Hóbor Péterről | triatlon -quadratlonversenyző. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Horváth Attiláról | A DKSE atlétája. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Horváth Zoltán távolugróról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kendi Lajosról | A DKSE ifjúsági atlétája, sprinter. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kiss István távfutóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kovács István hosszútávfutóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kulcsár Andrásról | Atléta. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Laklia Pálról | Sprinter. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép László Dezső atlétáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Bondor Annáról | Atléta. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Filipszky Edináról | Mezőfalvi atléta. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Hatvani Lajosról | Távgyalogló. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kiss József atlétáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép László Gyula gátfutóról | Ifjúsági bajnok 300 gáton. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Majer Bálintról | Középtávfutó. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Makrai Györgyi atlétáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Máté Ágnes magasugróról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Nagy Gábor távgyaloglóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Nagy István atlétáról | A DKSE magasugrója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Nyárádi Zitáról | Magasugró. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Rab Ágnesről | Középtávfutó. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Sály Istvánról | Futó. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Scheffer Lászlóról | Atléta. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Simon Balla Istvánról | Simon Balla István a DKSE ifjúsági válogatott gátfutója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Szokolai Valériáról | A DKSE atlétája, ifi távolugró. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Takács Mihályról | Atléta. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Váczi Márkról | A DAC atlétája. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Veres Kovács Editről | A DKSE atlétája. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szabó T. János futóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Csősz Attiláról | Motorversenyző. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szabó László, Virág László, Bodrogi János gokartversenyzőkről | A Dunaújvárosi Volán SK gokartosai. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Hertelendy Józsefről | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Király Lászlóról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Képek Komóczi Gáborról | A Dunaújvárosi Kohász birkózószakosztály vezetőedzője, mesteredző. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Korpics István birkózóról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kozma Mihály birkózóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Mucsi Zoltán birkózóról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Mudra Mihály birkózóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Nagy János birkózóról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Őri Tiborról | A DKSE válogatott birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Paulovszki Istvánról | Birkózó. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Somogyi Sándorról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Sziffer Csabáról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szilágyi Sándor birkózóról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Tokodi Jánosról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Tóth László birkózóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Trenka Jánosról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Vadász Csabáról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Valentényi Sándorról | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Wolf Józsefről | A DKSE birkózója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Holló Istvánról | A Dunaferr SE jégkorongosa. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Horváth András jégkorongozóról | A Dunaferr Se jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kercsó Árpádról | A Dunaferr SE jégkorongedzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kővágó Kristófról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Ladányi Balázsról | A Dunaferr Se jégkorongozója.Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Orsó Lászlóról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Pavel Mihonyikról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Peterdi Imréről | A Dunaferr SE jégkorongozója, majd DAB-DOCLER. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Simon Csabáról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Spisák Róbertről | Spisák Róbert a Dunaferr Se jégkorongcsapatának vezetőedzője1993-1997 között. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Szalai Jánosról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Szélig Viktorról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Tőkési Lajosról | A Dunaferr SE, majd a Dab.Docler jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Vas Mártonról | A Dunaferr SE jégkorongozója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Schneider Vilmosról | A Dunaferr SE kajakosa. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Bruzsa Ferencről | Karatés. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Pilizota Vinkoról | Karateoktató. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Sajó Zoltánról | Sajó Zoltán, a Dunaújvárosi Papír Sk karateversenyzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kerner Krisztináról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kocsis Erzsébetről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kocsis Erzsébetről | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kuzmicsov, Szergejről | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Mátyás Augusztáról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Meksz Anikóról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Mezőségi Irénről | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Simics Juditról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Siti Beátáról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Szarka Zsuzsáról | A DKSE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Szurok Tiborról | A DKSE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Tolsztih, Szergejről | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Tóth Edmondról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Zsemberi Tamásról | A Dunaferr SE kézilabdázója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Zsiga Gyuláról | A Dunaferr SE női kézilabdacsapatának edzője. |  |
| | Kép Simon Gábor labdarúgóról | Simon Gábor, a Dunaújvárosi Építők labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Képek dunaújvárosi motorcsónakversenyekről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Családi képek Nagyéri Károlyról | Nagyéri Károly százados az 1956-os események idején a sztálinvárosi légvédelmi tüzérezred parancsnoka. |  |
| | Kép Mihaldinecz Rudolfról | Motorcsónakversenyző. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kolbászos mulatság a toros fesztiválon | A hagyományos disznóvágások hangulatát idézték meg a Városháza téren. |  |
| | Képek Raabe Imre műkorcsolyázóról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Tábi László ökölvívóról | A D. Épület Elemgyár SK sportolója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Tábi György ökölvívóról | A D. Épület Elemgyár SK sportolója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Rabnecz Gáborról, la Dunaferr Repülőklub motoros sárkányrepülőjéről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Thuróczy Endréről, a Dunaferr Repülőklub versenyzőjéről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kéri Andrásról, a Dunai Vasmű Repülőklub versenyzőjéről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kelemen Istvánról, a Dunaferr SE röplabdaedzőjéről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Mázik Jánosról | Mázik János a DKSE NB II-es röplabdacsapat játékosa (1974-75). Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Ruffing Péterről | A DKSE röplabdázója (később edzője). Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép a Dunaújváros Építők SE NB I-es női tekecsapatáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép a Dunaújváros Építők SE férfi tekecsapatáról, 1982 | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Hanti Erzsébet tornászról | A DKSE tornásza, olimpikon. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Horváth Lászlóné, Pancsi néniről | Horváth Lászlóné, Pancsi néni, a DKSE női torna szakosztály edzője, testnevelő tanár, a dunaújvárosi női torna sikerkorszakának edzőnője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kovács Andrea tornász, ifjúsági válogatottról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kovács Ilona tornászról | Kovács Ilona a DKSE tornásza (1974-75). Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kovács Péter tornászról | A DKSE tornásza. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Lővei Mária tornászról | A DKSE tornásza, olimpikon. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Óvári Éva tornászról | A DKSE tornásza, olimpikon. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Pánczél Miklós tornászról | A DKSE tornásza. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Paprika Jenő tornászról | A DKSE tornásza. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Képek Supola Zoltán tornászról | A Dunaferr SE tornásza, olimpikon. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Csollány Szilveszterről és Supola Zoltánról | A Dunaferr SE tornászai, olimpikonok. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Képek Szloboda Éva tornászról | A DKSE tornásza, olimpikon. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Ternyák Attila tornászról | A DKSE tornásza. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Tóth Margit tornászról | A DKSE tornásza, olimpikon. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kármen a Nemzeti Táncszínházig jutott (kis hír) | Hat előadással bővül a Nemzeti Táncszínház repertoárja az év elején, a műsorba a Bartók Táncszínház új produkciója is bekerült. (nem teljes szöveg) |  |
| | Kép Hermanovszky Erzsébetről | Az MHSZ Dunai Vasmű Könnyűbúvár Klub versenyzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kemény Ákosról | A DKSE úszója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Kovács József úszóedzőről | A DKSE edzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Légár Györgyről | Az MHSZ Dunai Vasmű Könnyűbúvár Klubjának versenyzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Makrai Sándornéról | A DKSE úszóedzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép MOlnár Viktóriáról | A Dunaferr SE úszója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Néder Györgyről | Az MHSZ Dunai Vasmű Könnyűbúvár Klubjának versenyzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Prédl Szilviáról | A DKSE úszója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Szabó Veráról | A DKSE úszója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Ábrahám Jánosról | A Dunaújvárosi Vívó Club edzője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép a Bogumil Triatlon Klubról | Középen Kovács István hosszútávfutó és Nagy Bandó András színész. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép a Münnich DSK leány kosárlabdacsapatáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép az 1981-es év legjobb dunaújvárosi sportolóiról | A városi sportfelügyelőségen ünnepélyes keretek között vették át a díszes serleget az 1981-es év legjobb dunaújvárosi sportolói: Kovács Tibor birkózó, Fabó Éva könnyűbúvár, Simon Balla István atléta, Valentényi Sándor birkózó. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép a Papír SK kosárlabdacsapatáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Dervanics Ferencről | Súlyemelő. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Schirm Siegfriedről | Schirm Siegfried a DKSE vívója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Andriska Vilmosról | 1960 a Dkse labdarúgója, 1970-től edző. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Golubov Béla labdarúgó bíróról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép a BVM női labdarúgó csapatáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | A Mező Imre Általános Iskola labdarúgó csapata | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | A Dunaújvárosi Volán SE labdarúgó csapatáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép a József Attila Általános Iskola labdarúgó csapatáról | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kerekes Imre labdarúgóról | A DKSE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Kóczián Ferenc labdarúgóról | A DKSE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Lehota István labdarúgóról | A DKSE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Lengyel Ferenc labdarúgóról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Mártha Sándor labdarúgóról | A DKSE labdarúgója. |  |
| | Kép Mauterer Zsófia labdarúgóról | a Pentele NB II-es labdarúgócsapat játékosa. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Mikler Lajos labdarúgóról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Popovics Lajosról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Ruppert Mihály labdarúgóról | A DKSE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Sahin-Tóth Zoltánról | A Dunaújvárosi Építők SE labdarúgó szakosztályának technikai vezetője. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Rósa Henrik labdarúgóról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Képek Salamon Miklósról | A Dunaferr Se labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Sowunmi Thomasról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Sulia Ottó labdarúgóról | A DKSE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Szabó Zoltán labdarúgóról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Tóth Norbert labdarúgóról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Kép Török Attila labdarúgóról | A Dunaferr SE játékosa. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Varga Zoltánról a Dunaferr SE labdarúgó edzőjéről | Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött. |  |
| | Kép Zavadszky Gáborról | A Dunaferr SE labdarúgója. Válogatás a Dunaújvárosi Hírlap Pannon Lapok Társaság (PLT) fotóarchívumának anyagából. A képek a DH-PLT tulajdonát képezik, felhasználásuk engedélyhez kötött.
|  |
| | Boldizsár Ildikó (Dunaújváros, 1963) | Mesemondó, mesekutató, író, szerkesztő, meseterapeuta. Rövid életrajz, pályakép. |  |
| | Bujáki Lívia | Bujáki Lívia költő életrajza, pályaképe. (lezárva: 2009) |  |
| | Körösztös Gergő | Az Aegon - "Magamra ismerek" irodalmi pályázat - különdíját kapta Körösztös Gergő Az én nagymamám is varázsolt! (Dragomán György Máglya című művére készített esszéjével). |  |
| | A Rácalmási Manóvár Óvoda és Bölcsöde hírei | A kerti parti tombolájából befolyt összegből rollereket vásároltak. Elballagtak a háromévesek a bölcsődéből. Az intézmény kollektívája ellátogatott az etyeki Korda Filmstúdióba. |  |
| | "Ideje van az ölelkezésnek és ideje az ölelkezéstől való tartózkodásnak..." | Szemere János plébános elköszön Adony, Rácalmás és Kulcs egyházközségektől és visszatekint 2015 augusztus 1-i kinevezése óta eltelt egy évre. |  |
| | Szépkorú városépítők. Túl a kilencvenediken | Mozsgainé Balla Magdolnát, Rási Vilmost és Deák Sándornét köszöntötte az önkormányzat 90. születésnapjuk alkalmából. |  |
| | Pentele nevezetes polgára - filmszalagon | A közelmúltban Rosty Pál életéről és nagy utazásáról készült dokumentumfilmet mutattak be a budapesti Cervantes Intézetben. Az alkotók - Kaszab Zsuzsa és Herczeg György, a Latin-Amerikai Magyar Egyesület alapító tagjai - végigjárták a híres világvándor egykori tengerentúli utazásának állomásait. |  |
| | Élvezi, ha alkothat | Beszélgetés Supola Zoltán tornásszal, aki Las Vegasban egy magánklubban 6-17oktatja a sportágat. |  |
| | Dunaújváros és környéke. Gasztronómiai és szálláskalauz | A Tourinform prospektusa. |  |
| | 18. Országos Ifjúsági Bélyegkiállítás '80 | Prospektus a Dunaújvárosban, 1980. április 4-10. között, az Uitz Teremben tartott kiállításhoz. Érdekessége, hogy a belső két oldalon a Dunai Vasmű kínál lehetőséget a továbbtanuláshoz. |  |
| | Evangélikus templom, Dunaújváros, 1996 | Nagy Tamás építész leírása a dunaújvárosi evangélikus templomról. A templom makettje, tervei és képek az épületről. |  |
| | Hajdu Jonatán a leggyorsabb | A potsdami Kanal Sprint idei győztese a kenusok közt Hajdu Jonatán, a Dunaferr SE versenyzője lett. |  |
| | Képeslap a sztálinvárosi strandfürdőről 1960-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Dunapentelei látkép. Képeslap | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Sztálinvárosi képeslap 1958-ból. Városrészlet | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Adony. Képeslap 1964-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Adonyi általános iskola és templom. Képeslap 1964-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Adony. Képeslap 1971-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Apátszállás. Képeslap 1956-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Baracs. Képeslap 1967-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Dunaföldvár. Duna-híd. Képeslap 1956-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Fejér megyei képeslapjaiiból | A képeslapok Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából kerültek a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Dunaföldvár. Tanácsház. Képeslap 1956-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Dunavecse. Képeslap 1968-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Előszállás. Képeslap 1964-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Előszállás. Gyermekotthon. Képeslap 1966-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Ercsi. Dunai látkép. Képeslap 1961-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Ercsi. Képeslap 1971-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Ercsi. Képeslap 1970-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Ercsi. Látkép a Duna felől. Képeslap 1961-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Kulcs. Képeslap 1962-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Mezőfalva. Utcarészlet. Képeslap 1963-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Pusztaszabolcs. Képeslap 1961-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Pusztaszabolcs. Képeslap 1956-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Pusztaszabolcs. Képeslap 1967-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Pusztaszabolcs. Képeslap 1943-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Sárbogárd. Képeslap 1946-ból | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Székesfehérvár. Velence Szálló. Képeslap 1965-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Székesfehérvár. Nádor utca. Képeslap 1937-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Székesfehérvár. Képeslap 1961-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Székesfehérvár. Vasútállomás. Képeslap 1961-ből | A képeslap Békési György helytörténeti gyűjtő hagyatékából került a József Attila Könyvtár tulajdonába. |  |
| | Minden kérés fontos | Beszélgetés Lőrinczi Konrád önkormányzati képviselővel a 2-es városi választókörzetről. A körzetben 2017-ben elkészült fejlesztések, felújítások felsorolása. |  |
| | Szép siker Lesznoban. Májusban viszontlátogatás | Lengyelországban, barátságos mérkőzésen nyert a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata Leszno gárdája ellen. |  |
| | Malom-sztori (képaláírás) | A pentelei malom építését 1910-ben kezdte el Tóth János vállalkozó, aki később a perkátai malmot is megépítette. Az asztalosi munkát az Európát is bejáró mester, Szabó István készítette. Ő Szabó Tamás nagyapja, akitől a kép is származik. A malom működése idővel a vízi malmok fokozatos megszűnését jelentette. Az utolsó Murger Károly-féle vízimalom 1943-ban süllyedt el, ami egyben Pentele legjelentősebb iparágának, a vízi molnárságnak a végét jelentette. (teljes szöveg) |  |
| | Dunaújváros, evangélikus templom és lelkészlak, Nagy Tamás, 1992-96 | Képek a dunaújvárosi evangélikus templomról, amelyet Nagy Tamás tervezett. |  |