| Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2000-04-03 | Rostisok ötpróbája: Versengéssé vált a játéknak indult progr | A versenyt névadójuk születésnapja alkalmából rendezték az
iskolában. Lovaglásban, evezésben, fotografálásban, szellemi
totóban és talicskatolásban mérték össze az erejüket a tanulók. |  |
| 2000-04-03 | Shakespeare összes zenéje. "Renaissance Consort": remekelt a | A kecskeméti Renaissance Consort pénteken koncertet adott a Sándor
Frigyes Zeneiskolában. |  |
| 2000-04-03 | Perkáta: falusias falu marad | Sok-sok kilométeres közművek. A főúton csatornáznak. A
mezőgazdaságban is lehet sikeresen dolgozni. Ipari parkok a község
szélén. Egyedi Kossuh szobor. A múlt emlékeit bemutatni.
Összefogással könnyebb. |  |
| 2000-04-03 | Teleírni üres könyvet | A Zalaegerszegi Városi Hangverseny - és Kiállítóterem galériájában a Dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet gyűjteményébőé összeállított tárlatot tekinthetik meg az érdeklődők május 9-ig. A kiállítás az Albergo, vagyis Fogadó címmel rendezett művészeti hétvége mozzanata volt. |  |
| 2000-04-01 | A nyertesek díja: szoftver, felvétel. AutoCAD a jövő műszaki | A "Charles Babbage" országos számítástechnikai verseny eredményei,
melyet a Bánki rendez évek óta:
Az AutoCAD országos tanulmányi verseny 1. helyezettje Kalmár Péter
(Győr), 2. helyezettje Tóth Péter (Bp.), 3. Nagy V. Roland (Aszód).
Az országos tantárgyi verseny 1. helyezettje Czinege Flórián
(Szolnok), 2. helyezettje Dankó István (Dújv.), 3. helyezettje
Tomek Péter (Szolnok). |  |
| 2000-04-01 | Beszámoló Japánról | A Magyar-Japán Baráti Társaság alelnökeként Fölekiné Gracza Csilla
a közelmúltban Tokióban és Kiotóban járt. Élménybeszámolót tartott
az Intercisa Múzeumban. |  |
| 2000-04-01 | Móriczos fordított nap | A Móricz iskola fordított napot rendezett pénteken. Vendég volt
Farkas Andrea a kézilabdaválogatott kapusa. |  |
| 2000-04-01 | Milleneumi park épül a rácalmási Tó-gödörben | A munkálatok hetekkel ezelőtt elkezdődtek. A Környezetvédelmi
Minisztérium 25 millió forintot biztosított a tájrehabilitációs
programra. Aug. 20-án szeretnék avatni. |  |
| 2000-04-01 | A látvány örök bűvölete: Pleidell János festészete | - |  |
| 2000-04-01 | Védett értékeink. | Ófalu története. |  |
| 2000-04-01 | Az utolsó órában. | Megmenekül a Nagysziget. |  |
| 2000-04-00 | Technológiapolitika - 50 éves a DUNAFERR Dunai Vasmű | Széchenyi vasműtervétől a Dunai Vasműig; Az építkezés évei (1950-1965); A K+F szerepe a Dunaferr innovációjában; A Dunaferr a XXI. században; |  |
| 2000-03-31 | Csótányok: avagy zöld haj, bő gatya és rap-metal, ami a csöv | A dunaújvárosi rap-metal stílusban játszó együttesről, mely 1995-ben
alakult. |  |
| 2000-03-31 | Biblia a galérián: Gesztusfestő az "A" csoportban | Az "A" Csoport Művészeti Egyesület 24. kiállítását rendezte: Acsa
Szűcs Imre székesfehérvári képzőművész kiállítását. |  |
| 2000-03-30 | Vissza, vissza a varázshoz: "Világnapi" mesejáték az Iskolas | Az együttes új, Zöldboszorka című mesejátékának premierjéről,
melyet az Iskolaszínház a színház világnapján, hétfőn mutattott be. |  |
| 2000-03-29 | A bölcsisekkel játszhatnak: Kimozdulna otthonról? - addig a | Uj szolgáltatás a bölcsődében szeptembertől, egyelőre csak a Béke
városrészi bölcsődében: délelőttönként fogadják a közösségben
játszani vágyó gyermekeket. Átmeneti gyermekelhelyezés is lesz,
óránként 150 Ft-ért. |  |
| 2000-03-29 | Játék, tréfa, csakazértistánc | Az együttes a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutatta be Rácz
Attila koreográfiáját a Thália Színházban. Az előadásról. |  |
| 2000-03-28 | Tökéletes téboly, szégyenút | A Budapesti Kamaraszínház szombati előadásáról. Spiró György:
Honderű c. színdarabjának előadásáról. |  |
| 2000-03-28 | Az elmúlt hetekben megkezdték a dunaújvárosi új katolikus te | Megkezdték az új katolikus templom ablakainak üvegezését. A tervek
szerint még ebben az évben befejezik. |  |
| 2000-03-28 | Palotás szobra lesz az Október 23-a téren | Dújv. közgyűlése pályázatot írt ki tavaly 56-os emlékhelyre. A
szakmai zsűri Palotás József és Dévényi Sándor közös munkáját
választotta. Dévényi Sándor Kossuth-díjas építész. |  |
| 2000-03-25 | Már a pincék épülnek | A Piac téri legújabb szolgáltatóház pincéinek alapozását végzik. |  |
| 2000-03-25 | Dunaferr: vagyonkezelés helyett privatizáció | Rossz döntés esetén bizonytalanná válhat százezer ember sorsa. |  |
| 2000-03-24 | Krsnások adománya a Családsegítő Központban | |  |
| 2000-03-24 | Lehet, hogy gyógyvíz? | Ismét üzemel (felújítás után) a termálfürdő.A fürdő kezelői
gyógyvízzé szeretnék minősíteni a termálvizet. |  |
| 2000-03-24 | Térzene a "Csillag" teraszán | Képanyag. |  |
| 2000-03-24 | Tette, amit kellett, ami tőle telt: védőnőként dolgozott | |  |
| 2000-03-23 | Nap, galambok, gyerekek | Kép Kiss István: Galambok c. szobráról. |  |
| 2000-03-23 | Kincsünk, a víz: közel négyszáz gyermek rajzain | Gyermekrajz-kiállítás a víz világnapja alkalmából a
Folyosógalérián. Különdíjak: Bognár Zsófia, Nyíri Viktória (ovisok)
Szabó Adrienn, Traum Dániel, Melkovics Tamás (Arany), Marczi Anikó
(Gárdonyi), Csordás Erika (Kőrösi), Juszku Tímea, Balázs Zoltán
(Dózsa). |  |
| 2000-03-22 | A női kar minősítése | A minősítő hangverseny márc. 25-én lesz az evangélikus templomban.
Kép. |  |
| 2000-03-22 | A "fakopácsok" is nyertek: Háromnapos programsorozat várta a | A hétfőtől zajló Hild-napokról. |  |
| 2000-03-22 | A gimnázium ifjú kutatói | 3 dújv-i gimnazista képviseli hazánkat az április végén
Hollandiában megrendezendő Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján:
Somorácz Áron, Máthé Judit, Kiss Norbert. |  |
| 2000-03-21 | A jó tanárt még a rossz gyerek is meglátogatja: "Még most se | Interjú Nagyné Fauszt Csillával, akit a Fejér Megyei Pedagógiai
Intézet Klebersberg Kunó Emlékéremben részesített. |  |
| 2000-03-21 | Az új HÖK-elnök tervei: A kultúra preferálását a hallgatók é | A főiskola hallgatói önkormányzatának elnöke Kovács Sándor lett.
Interjú. |  |
| 2000-03-21 | A kóruskultúra követeként: Ingolstadti ünnepekre készül a Mó | A Móricz iskola énekkara márc. 22-én indul Ingolstadtba, ahová a
Reuchlin-Gymnasium hívta meg.Az intézmény alapításának
évfordulójára hívták meg díszvendégként a kórust. |  |
| 2000-03-21 | Csollány második, Supola az ötödik lett a Világkupán | Monteaux-ben, a tona Világkupán Csollány 2. lett gyűrűn, Supola 5.
lett lülengésben. |  |
| 2000-03-21 | Bemutatkozott egy új csapat: The Four Walls Band-koncert LGT | 1. koncertjük szombaton az MMK-ban volt. Az együttes négy hónapja
alakult. |  |
| 2000-03-20 | Szolgálatban mindennap: Öt év alatt hússzorosára emelkedett | |  |
| 2000-03-18 | Divatos kortanulmányok: Másodízben rendezett országos divatt | A Lorántffy iskolában 2. alkalommal szervezett országos
divattörténeti versenyről. |  |
| 2000-03-18 | Ünnepzáró Petőfi-gála | Gálamósorral ért véget a petőfi-hét. |  |
| 2000-03-17 | Kavalkád egy jó héten át... Gála, bál, színház a fináléban | 35 éves évfordulóját ünnepli a héten a Rosti iskola. |  |
| 2000-03-17 | Aranytollal ékeskedik: Csongor György az első elismert újság | Első alkalommal osztották ki a Dunaújváros Aranytoll Díja
kitüntetést, melyet Csongor György, a Dújv-i Hírlap újságírója
kapott. |  |
| 2000-03-17 | Dr. Sándor Péter az év menedzsere: A mi szakmánkban az a jó | A Dunaferr Rt az év menedzserének dr. Sándor Pétert, a Dunaferr
Energiaszolgáltató Kft ügyvezető igazgatóját választotta. Interjú. |  |
| 2000-03-17 | "Az egész életemet a sportban töltöttem". Perjámosi Sándor | unaújváros Sportjáért kitüntetésben részesült Perjámosi Sándor, a
Dunaferr SE ügyvezető elnöke. Interjú. |  |
| 2000-03-16 | Bánki-gála a Bartókban | Kedden a Bartókban a 30. évfordulójukat ünneplő Bánkisok
mutatkoztak be. |  |
| 2000-03-16 | Altomünsterben, magyarul | Tegnap érkezett az Altomünsteri Népfőiskoláról Nagyvenyimre az a
tanulócsoport, amelynek 9 tagja magyar nyelvet tanul
intézményükben. Vasárnapig tartózkodnak itt. |  |
| 2000-03-16 | A jeles naphoz méltó ünnep | Az 1848-as emlékműnél a Rosti iskola és a Vasas Táncegyüttes adott
műsort. Az ünnepséget a Városházán a szabad sajtó napjának
megünneplésével folytatták, ahol átadták Csongor Györgynek az önk.
alapította Aranytoll-díjat. (1. alkalommal adták ki)
A dújv-i nemzetőrségtől a szervezet Milleneumi Érdemrendjének arany
fokozatát kapta dr. Kálmán András, Illéssy István, Kukucska Gyula,
Droppa Miklós, Kiss János, Bakonyi Ferenc, Sulák Antal.
A Nemzetőrség Lovagrendjét kapta Szentesi Béla, Soltész Mihály,
Puskás János. |  |
| 2000-03-14 | Harmincéves a Bánki iskola: Az egykori de jelenlegi diákok | |  |
| 2000-03-14 | Nagy sorozat kezdete lehet: Az Intercisa Fúvósötös debütáló | Közel egy esztendeje jött létre az Intercisa Fúvósötös, a
zeneiskola fúvóstanáraiból. A debütáló koncert pénteken volt a
Bartókban.
Ugyanerről: Intercisa Fúvósötös a Bartókban. Kevés szereplő -
teltház = 7közlap 2000. márc. 14.3.p. |  |
| 2000-03-14 | A budapesti Mezőgazdasági Múzeumban, a "Vajdahunyad várában" | A bp-i Mezőgazdasági Múzeumban koncertezett vasárnap a Dunaújvárosi
Főiskola Női Kara. |  |
| 2000-03-11 | Az Év vállalkozója Fejérben a momertes Urbán László | |  |
| 2000-03-11 | A Nagy Partomlás után | |  |
| 2000-03-10 | A fogyatékosok támogatásáról | A Mindannyian Mások Vagyunk Egyesület tegnapi találkozóján a
mozgássérült értelmi fogyatékos emberek fizikai állapotának
megőrzéséről beszélt Hegedűs Istvánné gyógytornász. |  |
| 2000-03-10 | Meggyőző minimalizmus, séta feltételes megállókkal | Halmi Horváth István és Kaszás Tamás T. dunaújvárosi tárlatáról. |  |
| 2000-03-09 | A végén mindenki boldog: A Kolibri Színház vendégjátéka a du | A Kolibri Színház vendégjátéka volt kedden: Bakkfy és a csúnya
királykisasszony c. mesejáték. |  |
| 2000-03-08 | Perjámosi: az egész egyesületé az elismerés | A Dunaújváros Sportjáért díjat a közelmúltban kapta többek között
Perjámosi Sándor, aki jelenleg a Dunaferr SE ügyvezető elnöke.
Interjú. |  |
| 2000-03-07 | Bemutatkoznak a civil szervezetek II.:A Technikum Baráti Kör | |  |
| 2000-03-04 | Milleneumi zászlót kaptak | |  |
| 2000-03-03 | Egymilliós pályadíj | Öt pályázat érkezett az 56-os emlékműre: Palotás József, Friedrich
Ferenc, Ráthgéber Attila, Móder Rezső egyedül, Dévényi
Sándor és Palotás József együtt pályázott. |  |
| 2000-03-03 | Egy valódi szivar: Beszélgetés Vladimir Hernandez kapussal | Interjú a Dunaferr SE kézilabdacsapatának kapusával. |  |
| 2000-03-03 | Rendszerváltás a Dunaferrnél | A közelmúltban új vezetőséget "kapott" a Dunaferr Rt. Megszűntették Horváth István munkaviszonyát. |  |
| 2000-03-01 | Bábos vetélkedő nyitja az ünnepet | A város és a környékbeli iskolák alsótagozatosainak kétévente
megrendezett báb- és színjátszó vetélkedőjét tartották tegnap az
Aranyban. A legjobb három bemutatkozik az Arany-napon. |  |
| 2000-03-01 | A megye legjobb vállalkozója | A megyében "Az év vállalkozója" díjat Urbán Lászlónak, a MOMERT RT
elnök-vezérigazgatójának ítélték. |  |
| 2000-03-01 | Nyugdíjasok köszöntése | Sok esztendős hagyomány szerint a kórház nyugdíjas dolgozóinak
rendeztek ünnepséget. |  |
| 2000-03-01 | Micsoda előadás volt! | Kép a Bemutatószínpad első bemutatójából, mely egyben ősbemutató is
volt: Kötélen a Niagara felett. |  |
| 2000-02-29 | Ismét nagy siker volt a radari magasugró-gála | A Csépán György Magasugró Gálán (2.) Fehér Román megszerezte az
abszolút győzelmet. További eredmények. |  |
| 2000-02-29 | Supola bronzérme az előolimpián | Sydneyben az előolimpián Supola lovon bronzérmes lett. Csollány a
visszalépett sérülése miatt a gyűrű döntőjében. |  |
| 2000-02-29 | Felújításra vár az I. rendelő | Megtörtént az I. Rendelőintézet állapotfelmérése költségbecsléssel
kiegészítve. |  |
| 2000-02-28 | Elsőbálos lett a HID | |  |
| 2000-02-26 | A Magyar Nemzet galériája | Nagy tervet érlel magában Palotás József, a kétharmad istent és egyharmad embert, Unik királyát és királynéját tervezi kifaragni carrarai márványból. |  |
| 2000-02-25 | Magyar siker született a pontversenyben | Fölényesen nyerte a csapatversenyt a Rozmaring SE szakosztály a hét
végén Dunaújvárosban lebonyolított, gyermekek részére kiírt,
nemzetközi műkorcsolya és jégtánc viadalon. |  |
| 2000-02-23 | A megye legjobb atlétái | Fejér megye legjobb atlétáit és edzőit tüntették ki. A Dunaújvárosi
Városi Sportiskolából Tóth János és Molnár Balázs, valamint
Boromiszáné Máté Ágnes utánpótlás-edző bizonyult a legjobbnak. |  |
| 2000-02-23 | Szögek és párhuzamok játéka: Az OTP nemrégiben átadott dunaú | Építészeti kritika az OTP nemrégiben átadott székházáról. Tervező:
Rombauer Gábor. |  |
| 2000-02-22 | Papírművészet a múzeumban: Japánból adaptált rókák | |  |
| 2000-02-22 | Nincs két egyforma a keze alatt: Díszműüvegező Pusztaszabolc | Látogatás Rácz Jánosnál, akinek kedvenc időtöltése a
díszműüvegezés. |  |
| 2000-02-21 | Kiállítás a Cifra Palotában | Az "A" Csoport Művészeti Egyesület 15 tagjának közös tárlata febr.
11-től márc. 21-ig látható a Cifra Palota képtárában: Acsa Szűcs
Imre, Bárándi István, Füredi Tamás, Gombos István, Hegyi Béla,
Körmendi Sándor, Kiss Gábor, Lukács Mihály, Nemes Ferenc, Pats
József, Proschek Éva, Rozsnyai Sándor, Rohonczi István, Schneider
Csilla, Várnai Gyula. |  |
| 2000-02-21 | A folyamatos megújulás híve: A válságos időszakból az önálló | Interjú Dr. Koppány Imrével, a főiskola Gépészeti Intézetének
igazgatójával. Visszatekintés az elmúlt tíz évre. |  |
| 2000-02-19 | Elhallgatva lesz nyilvánvaló | Az Utószó c. sorozatnak Bodor Ádám volt a vendége tegnap a Kortárs
Művészeti Intézetben. |  |
| 2000-02-19 | Merényi Kupa háromszáz diákkal | A múlt hét végén az általános iskolák 3. - 4. és 5.-6.
osztályosainak labdarúgó Merényi Kupáját tartották a Dunaferr
Sportcsarnokban.
3-4.oszt.:
1. Miske, 2. Perkáta, 3. Tóvárosi (Szfv)
5.-6.oszt.:
1. Vasvári, 2, József Attila, 3. Petőfi. |  |
| 2000-02-18 | Iskolai hetek Perkátán | |  |
| 2000-02-18 | "Hit nélkül nem megy". Néha még nem bízik magában. Prosek Zs | Prosek Zsófiának a napokban kiállítása nyílt Kecskeméten a Katona
József Képtárban. Márc. 24-ig tekinthető meg. Interjú a festővel. |  |
| 2000-02-17 | Jövendő guruk, hackerek: Info-expo: kiállítás, bemutató, vás | A város középiskolásainak és az informatika iránt érdeklődőknek
szóló, háromnapos szakmai kiállítás és vásár nyílt tegnap a Rudas
iskolában. Az intézmény fennállása negyedszázados jubiluemát
ünnepli egyebek mellett e rendezvénysorozattal. |  |
| 2000-02-17 | Változó irányok a Kertvárosban | Elkészítették a Nyárfa utca és környéke forgalomtechnikai
vizsgálatát. |  |
| 2000-02-17 | Megtörtént a bemutatkozás | Tegnap tartotta első edzését Kiss Szilárd, a Dunaferr női
kézilabdacsapatának új vezetőedzője. |  |
| 2000-02-17 | Három díjazott gimnazista | A Természet Világa c. folyóirat Természet-Tudomány Diákpályázatán a
Széchenyi gimn. eredményei: orvostudományi kategóriában Pesti
Szabolcs, Németh Virág lett díjazott, környezet és biodiverzitás
témában Menyhárt Mónika különdíj, önálló kutatások, elméleti
összegzések kategóriában Dorkota Dóra különdíj.
A legjobb felkészítő tanároknak járó különdíjat Trencsényiné Berzai
Zsuzsanna kapta.
ugyanerről: Öten kaptak különdíjat = Dújv-i Hírlap, 2000.márc.6.
1- 3.p. |  |
| 2000-02-16 | Kézművesség és filozófia: Az isteni Csaj-Lun nyomában: origa | Origami kiállítás az Intercisa Múzeumban febr 11-től márc. 11-ig. |  |
| 2000-02-15 | Színre vinni az örök csodát: "Angyali üdvözlet": remeklés a | Paul Claudel drámáját mutatta be a Bartókban a Merlin Színház és a
Pécsi Harmadik Színház társulata. |  |
| 2000-02-15 | Dunaújváros sportjáért | Dunaújváros Sportjáért Díjat kapott: Horváth Lászlóné, Pancsi néni;
testnevelő; Nyúl Gyula, a városi sportiroda volt vezetője,
Perjámosi Sándor, aki 1994 óta a Dunaferr SE ügyvezető igazgatója. |  |
| 2000-02-15 | A Dunaújváros Sportjáért díj átadásával egyidejüleg másik "c | Móder Rezső képzőművész a dújv-i birkózósport visszavonult nagy
alakjainak - Komóczi Gábornak, Vadász Csabának, Kovács Tibornak,
Valentényi Sándornak - értékes festményeket ajándékozott. |  |
| 2000-02-14 | Mezőfalva övárokkal készül: Olvadás után, kritikus helyzetbe | Két nap alatt fél métert nőtt a vízszint. |  |
| 2000-02-12 | Rácalmás: kertvárosiai jelleg | Rácalmás bemutatkozása. Növekvő létszámmal, szinte teljes
közművel. Védik az utcaszerkezetet. Művészeti iskola,
sikeres együtesek. A környezet ápolása és a jövő
alakítása. Régi tárgyak, emlékek. |  |
| 2000-02-11 | Színes rajzok ceruzával, krétával és festékkel | Az Arany iskola első és másodikos rajztagozatosainak munkáiból
nyílt kiállítás tegnap. |  |
| 2000-02-11 | Fotógaléria: színek, árnyak | A József A. Könyvtár emeleti előterében a Rosti Pál Fotóklub és a
Fotótörténeti Alapítvány közös sorozatában ezúttal Muth Ede
fotográfus képeit állították ki. Márc. 1-ig tart a kiállítás. |  |
| 2000-02-11 | Fedett pályán atlétika-verseny | A Vasvári iskola megtartotta hagyományos tavaszi
atlétika-versenyét. A város 5 iskolája nevezett be. |  |
| 2000-02-11 | Supola bátran néz a tükörbe | Tavalyi versenyeiről, eredményeiről nyilatkozik Supola Zoltán. |  |
| 2000-02-11 | Első köztéri szobrát elbontották | Rövid portré Palotás József dunaújvárosi szobrászművészről, akinek Batthyány Lajos szobra (Pécsett) az egyik legszebb köztéri szobor. |  |
| 2000-02-11 | Film 200 ezer forintból | A Paramount Pictures is érdeklődik a magyar amatőrfilmes társaság forgatókönyvei iránt. Hasfelmetszők című hatvanperces filmjükért elismerést kaptak Cannes-ban. |  |
| 2000-02-08 | Abszurd? Dehogy, realista: Remek "Striptease" a Komédiumtól | Slavomir Mrozek: Striptease előadása, a Komédium vendégjátékáról. |  |
| 2000-02-07 | Bontás és építés előtt | Febr. elején elkezdték a régi és elavult pavilonsor bontását. Az
"Ös-szolgáltatóház" (lásd a makett fotóját) megépíésével csaknem
befejeződik a terület fejlesztése - a 30 évvel ezelőtti ötlet, a
vásárcsarnok itt már nem épül meg. Tervező: Sipiczki Zoltán. A
kivitelező augusazt. végére alakítja ki a szerkezetkész üzleteket,
befejezésük a tulajdonosokra vár. A szabad terület jellege továbbra
is megmarad. |  |
| 2000-02-05 | Sportcentrum a jövőnek | Tegnap avatták az egykori radari önkiszolgáló étterem helyén a
Bowling Center nevű sport és szabadidő központot. |  |
| 2000-02-04 | A Hild József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola tornaterm | A Hild csütörtökön "Sprite zsák utca" elnevezéssel kosárlabda
körversenyt rendezett középiskolásoknak. (eredmény nélkül) |  |
| 2000-02-03 | SOSZ kitüntetések | A Sportegyesületek Országos Szövetsége 1999 legjobb csapatának a
Dunaferr SE női kézilabdacsapatát találta. Aranygyűrűvel jutalmazta
dr. Szabó József elnököt és Perjámosi Sándor ügyvezető elnököt. |  |
| 2000-02-03 | A "főkalóz", mint a Média Klub vendége | Csütörtökön a Médiaklub vendége Jónás Rita volt, az RTL-klub
Kölyök klub gyermekműsorának műsorvezetője. |  |
| 2000-02-02 | Előszállás: fő számok, elvek. Az intézmények zavartalan műkö | Költségvetésükről. |  |
| 2000-02-02 | Érzelmeket sugárzó "cserepek" | Interjú Tóth László Péter, dújv-i amatőr szobrásszal munkáiról,
kiállításairól. |  |
| 2000-02-02 | Zsiga Gyulát Bakos István váltja | Tegnap közös megegyezéssel szerződést bontott a Dunaferr SE és
Zsiga Gyula, a kézilabdás lányok edzője. Helyette:Bakos István,
Mátéfi Eszter. |  |
| 2000-02-01 | Internet és CD-kölcsönzés | A könyvtár két szolgáltatásáról, melynek szabályai jan. 31-től
megváltoztak: beiratkozási díj, CD-kölcsönzés, Internet-használat. |  |
| 2000-02-01 | Mohácsy és Abaffyné: Az egész országban dunaújvárosi szerző | A felső tagozatos diákok magyar irodalom tankönyveinek társszerzője
Abaffy Lászlóné, a gimn. nyugalmazott irodalomtanára. A
tankönyvekről. |  |
| 2000-02-01 | Színek és Schönberg: Móder Rezső - kultúr köz 3. | Interjú Móder Rezsővel műtermében. Művészetéről, a meg nem
értettségről. |  |
| 2000-02-01 | Kurázsi mama és gyermekei Dunaújvárosban | A Bartók Iskolaszínházi Társulatának bemutatójáról. |  |
| 2000-01-31 | Üvegszálas műlábat kapott a dunaújvárosi búvárúszó | Már autót vezet és bot nélkül lépeget Gurisatti Gyula. |  |
| 2000-01-29 | A Krasznahorkai-mondat : "Utószó" a legenda kalóz-ősétől Li | Az irodalmi kávézó vendége Krasznahorkai László volt. |  |
| 2000-01-29 | "A régióban nő a szerepünk" | |  |
| 2000-01-26 | A kavarás magasiskolája: "Máli néni" Dunaújvárosban: hála, k | Füst Milán komédiáját vitte színre a Színházi Páholyok Társasága. |  |
| 2000-01-26 | Századvégi (iparos)történet: Kétszer-hármas kelet-közép euró | Antal József és felesége bútoripari vállalkozásáról. |  |
| 2000-01-26 | Az egészségre is nevelnek | A Dunaferr SE kajak-kenu szakosztály múlt évének értékelése, idei
tervek. |  |
| 2000-01-25 | Egy hosszút és két rövidet: Márton partjelző fázik: Merlin-r | A Merlin Színház dújv-i előadásáról. |  |
| 2000-01-25 | Pro Cultura Intercisae : Három díjazott | |  |
| 2000-01-25 | Dunaújváros nem lehet Ozd | Dorkota Lajos Fideszes országgyűlési képviselőnk parlamentbeli
tapasztalatairól, az orszá és városunk jelenéről, jövőjéről. |  |
| 2000-01-24 | A Dunaferr nyerte a teremtornát | A PNB teremlabdarúgó döntőn nyert a Dunaferr csapata.
Dunaújvárosban rendezték. |  |
| 2000-01-24 | Tizennégy szerkesztőség a sajtóbálon | A Dunaújvárosi Hírlap rendezte az idei Fejér Megyei Sajtóbált. |  |
| 2000-01-24 | Futballünnep - kicsiben | A vasárnapi focishowról. |  |
| 2000-01-22 | Moziban a moziról | Csütörtökön a mozi klubjában a Dunaferr Acélművek Kft által
szervezett filmhét záró rendezvényén Bessenyei Ferenc, Koncz
Gábor, Molnár Gál Péter, szegvári Katalin emlékezett vissza arra az
időre és körülményekre, amikor és ahogy városunkban a Legenda a
vonaton, a Kölyök, a Párbeszéd, az Én és a nagyapám c. alkotásokat
forgatták. |  |
| 2000-01-21 | Mindenki Pancsija, Horváthné Elek Anna: " Én elsősorban neve | Horváthné Elek Anna a Magyar Testnevelő Tanárok Országos
Egyesületének arany plakettjét kapta (1987-ben a Magyar Sportért
kitüntetést). Jelenleg a Dózsa ált. isk. testnevelője, hajdan a
dújv-i tornászlányok edzője volt. |  |
| 2000-01-20 | Ahány autista, annyi módszer | |  |
| 2000-01-20 | Negyven éve a futballpályán | Negyven éve van a sportegyesület labdarúgó csapatánál Andriska
Vilmos. 1960-ban érkezett Dunaújvárosba, kezdetben játékosként,
majd edzőként dolgozott. Jelenleg nyugdíjasként a fiatalokkal
dolgozik. |  |
| 2000-01-20 | A muzsikáló fiatalokért | Országos viszonylatban is egyedülálló összeállítást jelentetett meg
a napokban a Móricz Zsigmond Ének-Zene Tagozatos Általános Iskola.
A pedagógiai segédanyagként napvilágot látott CD-n az iskolai
dalokból tolmácsolnak válogatást az intézmény diákjai. |  |
| 2000-01-18 | Eljutottak az összes iskoláshoz: A fiataloknak egymást segít | Az Egészségmegőrzési Központ az ált. iskolákban több mint
hatszázhatvan, a középiskolákban majdnem nyolcszáz tanórát tartott
tavaly. Együttműködési szerződést kötöttek a kórházzal, amelynek
értelmében az egészségügyi dolgozók számára érzékenyítő tréningeket
tartanak. |  |
| 2000-01-18 | Mindig egy cél: túlélni csak: "Kurázsi mama és gyermekei" | Az iskolaszínházi bemutatóról, mely szombaton volt. |  |
| 2000-01-18 | A város kortárs képzőművészeinek alkotásai láthatók három na | ...napon át a mozi galériájában. |  |
| 2000-01-17 | Kólót jártak a bálban : A sikeres tanfolyam után hajnalig tá | A Dunaújvárosi Horvátok és Szerbek Egyesülete megtartotta szokásos
bálját. |  |
| 2000-01-17 | Dorofejev a harmadik utazó | A dújv-i jégcsarnokban tartották (a bp-i sportcsarnok leégése
miatt) a műkorcsolyázó felnőtt és junior OB-t. Eredmények. |  |
| 2000-01-16 | Felnőtt és junior ob, Dunaújváros: Sebestyén kiemelkedett a | Felnőtt és junior műkorcsolya OB volt Dunaújvárosban.
ugyanerről: Elmaradt a Dorofejev-Czakó csata. Póth Diána szambája
aranyat ért= Nemzeti Sport 2000.jan. 17.18.p. |  |
| 2000-01-14 | Ujvári Milán "egypercesei": Saját operaházat vagy társulatot | Interjú a Gárdonyi ált. isk. tanulójával, Ujvári Milánnal, aki a
tavalyi Magyar Országos Divat- és Sporttán Bajnokságon diszkó
kategóriában első lett, Portorozsban a diszkótánc Európa- és
Világbajnokságon 3. |  |
| 2000-01-14 | Bognár Pál (1934-2000) | 1979-től a Rudas kollégiumát vezette, s az oktatásban is részt
vett. |  |
| 2000-01-12 | A betegek ápolása - otthon | Szilárd alapokon a mozgónővér-szolgálat Dunaújvárosban. |  |
| 2000-01-10 | Családokért díjat kapott a nagycsaládos pedagógus: Szűcs Ján | Interjú Szűcs Jánosnével,a Rudas kollégiumi nevelőjével, a
Nagycsaládosok Dújv-i Egyesülete alapítójával, abból az alkalomból,
hogy a szociális és családügyi miniszter újonnan alapított "
Családokért" díját kapta. |  |
| 2000-01-07 | "A béke kitöri a nyakamat": "Kurázsi mama és gyermekei" | Uj premierre készül az Iskolaszínház. Bemutató jan.15. |  |
| 2000-01-06 | Rendőr-rap és álomvilág: Komoróczky Tamás, Keserue Zsolt: ké | Komoróczky Tamás és Keserue Zsolt kiállításáról. |  |
| 2000-01-05 | Csendes, pici lépésekben: Doktori program és apentelei kovác | Interjú Kelemen Gyulával, a Dunaújvárosi Főiskolai Tanárképző
Intézet docensével pályafutásáról. |  |
| 2000-01-04 | Múltidéző naptár a városról | "Múltidéző" naptárat adott ki a Történeti Klub, mely az épülő város
és Pentele múltjából válogatott fényképfelvételeket tartalmaz. |  |
| 2000-01-04 | Komplex és jóhírű a gondozó: Minden újszülöttet megvizsgálna | 5 éve hozták létre. Az intézményt irányító gyermek- és ideggyógyász
szerint feladataik közé a koraszülöttektől a nagykorúvá váló
fiatalokig bezárólag a rászorultak teljes körű neuropszichiátriai
ellátása és rehabilitációja, hatéves korukig komplex fejlesztésük
tartozik. |  |
| 2000-01-04 | Pedig kapus akart lenni... | Mátéfi Eszter kézilabdázó befejezte a versenyzést. Beszélgetés a
sportolóval a kezdetekről, az emlékekről, s a jövőről. |  |
| 2000-01-04 | A Dunaferr sikereinek titka | Egervári Sándor edző nyilatkozata a Dunaferr labdarúgócsapatáról.
Kép az edzőről. |  |
| 2000-01-03 | Akivel találkozott a város | Megjelent Öri Zoltán: Találkozásom a várossal c. kiadványa.
Foglalkozik a római korral, a török megszállással, a török
palánkvárral, a Rudnyánszky-kastéllyal stb. |  |
| 2000-01-03 | Szia, Gombi! Avagy barátságos pinceműterem és a Cifra Palota | Interjú az ötvösművésszel műtermében. |  |
| 2000-01-01 | Gombos István kisplasztikái: Mesterségbeli intelligencia | A Kecskeméti Képtárban kiállított Gombos István kisplasztikákról.
1999. okt.21-dec.19. |  |
| 2000-01-01 | Sikerszéria - több mint tíz éve | A dújv-i központú Technikai Sport Olimpia (TSO) alapítvány
kuratóriumi titkára, Andics József beszél a dújv-i
motorcsónak-versenyek történetéről, az idei tervekről. |  |
| 2000-01-01 | Daruzás felsőfokon a környezetvédelemért | A több mint fél évtizede magyar magántulajdonban lévő cég idén
január elsejétől részvénytársaságként működik. Munkáikról,
terveikről. |  |
| 2000-01-01 | Mindennapi szükségleteink | A szolnoki papírgyár 1997. szeptemberében (ue. az újság 1999/1.
számában 1996 a megvétel ideje) megvásárolta a legnagyobb
konkurensét, a Dunaújvárosi Papírgyárat. |  |
| 2000-00-00 | Dunaújváros, a parancsra született város | A város 50. évfordulóján, a város bemutatása.Nemzetközi Acélszobrász lkotótlepés szimpózium. Intercisa Múzeum. |  |
| 2000-00-00 | Évi százezer vámkezelés | A Dunaferr Vámügynökség tevékenysége. |  |
| 2000-00-00 | Tudósítás az EuroCare Rt. dunaújvárosi Szatellit Dialízisközpontjának ünnepélyes átadásáról | Fejér megye nephrológiai központjaként működő 9. számú Székesfehérvári EuroCare Dialízisközpont az évek óta folyamatosan növekvő beteglétszám következtében ez évben már 15 000 kezelést végez. |  |
| 1999-12-31 | Horror a nagyszobában | A Cruel World Team maszk- és speciális effekt-készíőjéről. |  |
| 1999-12-31 | A tanítványaira legbüszkébb | A Dunaferr SE úszószakosztályának vezetőedzője Perjámosiné Tóth
Erzsébet "Magyar Sportért" kitüntetést kapott. Interjú. |  |
| 1999-12-30 | Világháló a könyvtárban | A Nemzeti Kulturális Alap és az önk. támogatásával 3 új
számítógéppel bővült a József A. kvtár állománya. |  |
| 1999-12-30 | Egy csoda fényében... | Jeszenői Endréné "Magyar Sportért" kitüntetést kapott. 22 évig
dolgozott a DKSE, a Dunaferr SE sportvezetőjeként. Jelenleg a
Dújv-i Sportiskola igazgatóhelyettese. Interjú. |  |
| 1999-12-28 | A kórház főgyógyszerésze immár huszonkét éve | Interjú dr. Bándi Domokossal, a kórház főgyógyszerészével, aki az
önkormányzattól "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott. |  |
| 1999-12-28 | Teleposta- és Mikulásház: Hatezernél többen keresték fel a | Hatezernél többen keresték fel a Mikulásházat. |  |
| 1999-12-28 | Tanítványa terjeszette föl | Akucs Attila a főiskola nyugd. testnevelője "Magyar Sportért"
kitüntetést kapott. |  |
| 1999-12-27 | A pálya sokat követel, de ad is: örömöt, sikert | Dr. Radványi Rezső az Ováros, Ujtelep, Pálhalma háziorvosa
"Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott. Interjú. |  |
| 1999-12-27 | A Dunaferrél még várnak a pezsgőbontással: Egervári Sándor a | Interjú Egervári Sándorral, a Dunaferr labdarúgócsapatának
edzőjével. |  |
| 1999-12-24 | Elismerésként: aranygyűrű: Hivatalosan is a szociális szféra | Az Értelmi Sérültek és Szakdolgozók Országos Érdekvédelmi
Szövetségétől Aranygyűrű Díjat és oklevelet kapott Kecskés Rózsa, a
Jószolgálati Otthon vezetője. Interjú. |  |
| 1999-12-24 | Aki nem felejtette el kedvenc sportágát: A röplabda életem r | Interjú Ficsúr Józseffel, aki 3 éve a Dunaferr SE röplabda
szakosztályának vezetője. |  |
| 1999-12-24 | Autót kaptak karácsonyra | Az önkormányzattól és az Opel Süvegestől egy Opel Astra Karaván
gépkocsit kapott ajándékba a rendőrség. |  |
| 1999-12-24 | "Az álmom, hogy tájolóval leúszok még egy pályát..." | Hogyan változott meg az élete Gurisatti Gyulának a balesete után? |  |
| 1999-12-23 | A legszebb hivatást választotta: szülésznő lett | Fenyősi Magdolna, a kórház idén nyugdíjba vonult ápolási igazgatója
"Dunaújváros Egészségügyéért" Díjat kapott. Interjú. |  |
| 1999-12-23 | 1999 legjobb sportolói | A dújv-i sportolók közül öten lettek sportáguk legjobbjai: Csollány
Szilveszter, Bedő Gabriella, Gurisatti Róbert, ifj. Sándor Péter,
Siti Beáta. |  |
| 1999-12-23 | "Használt lelkeknek használt ruhák" Kiss Tibor, Varga Livius | Interjú a Quimby együttes két tagjával. |  |
| 1999-12-22 | Kis beszélgetések, nagy médiumok | Svennik Hoyer professzor, az Oslói Egyetem Média Intézetének
professzora tegnap a főiskolán tartotta könyvének bemutatóját, mely
most jelent meg magyarul:Kis beszélgetések, nagy médiumok címmel. |  |
| 1999-12-22 | Maszek, az elsők közül | A Kézműves kamara "Aranydiploma" elismerésében részesült Ániszfeld
Erzsébet dújv-i bőrdíszműves. Interjú. |  |
| 1999-12-21 | Ünnepélyes képviselőtestületi ülést tartottak tegnap délután | Beiktatták tegnap az új polgármestert, Szoboszlainé Huszár Annát. |  |
| 1999-12-21 | Többre hivatott a csapat | Interjú a Vb-n résztvett Dunaferres kézilabdás lányokkal. |  |
| 1999-12-20 | Kitűnő tanuló, és mindig győz | A Magyar Köztársaság jó tanulója - jó sportolója lett
Lassingleitner Fruzsina a Remon Se versenyzője, a Dózsa iskola
tanulója. |  |
| 1999-12-20 | Nagycsaládosok ünnepe | A Dunaújvárosi Nagycsaládosok Egyesülete vasárnap családi
karácsonyi műsorra hívta a város valamennyi gyerekét. |  |
| 1999-12-20 | A nagyvenyimi általános iskola tanulói, a rácalmási Violin | ...művészeti iskola és a dújv-i Sándor Frigyes Zeneiskola
tanáraiból alakult fafúvós-együttes karácsonyi koncertjét
hallhatták szombaton a község lakói. |  |
| 1999-12-17 | Kodály-ünnep, iskolai koncert | Tegnap délután a római katolikus templomban az iskola szólistái,
gyermek- és pedagógus-kara, valamint a Salve kvartett adott
koncertet. |  |
| 1999-12-17 | Közgyűlési igen a vagyonkezelőre | Dr. Radványi Rezső háziorvos, Fenyősi Magdolna, a kórház
nyugalmazott ápolási igazgatója és dr. Bándi Domokos a kórház
főgyógyszerésze tegnap "Dunaújváros Egészségügyéért" Díjban
részesült. |  |
| 1999-12-17 | Közös ünnep, közös öröm | Harmadik alkalommal rendezte meg az Egészségkárosodott Emberekért
Alapítvány az alapítványhoz tartozóknak és családtagjaiknak a
karácsonyi ünnepséget. |  |
| 1999-12-17 | Egyetlen iszonyú esemény: A Budapesti Kamaraszínház vendégjá | Josef Hader - Alfred Dorfer: India c. darabját adták elő. |  |
| 1999-12-17 | A bögőtől az akupunktúráig | Rajna Vilmos (dunaújvárosi lakos) hosszabb időre Pekingbe költözik, hogy ott megtanulja az egyetemen a hagyományos kínai orvoslást. Felesége kínai, aki az egyetemen magyar nyelvet tanult. |  |
| 1999-12-16 | Ezüst-napok a Rudasban | Kedden, szerdán, csütörtökön immár 6. alkalommal rendezték meg (kis
vásár a diákoknak). |  |
| 1999-12-16 | Diákigazgatót választottak: A legnépszerűbb hallgató Keller | Keller Erika lett a diákigazgató. |  |
| 1999-12-16 | Felemás esték | A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal közös produkcióban került színre Dosztojevszkij két egyfelvonásosa a Budapesti Kamaraszínház Ericsson Stúdiójában: Fehér éjszakák, A szelíd teremtés. Színikritika. |  |
| 1999-12-15 | A jó gazda gondosságával: Egy ízig-vérig lokálpatrióta a fői | A főiskola számítástechnikai hálózatáról, Kovács Csabáról, aki a
Számítástechnikai Szolgáltató Központ vezetője. |  |
| 1999-12-15 | "Csak" színházi pillanatok: "Crescendo": Varga Tímea fotókiá | Varga Tímea fotókiállítása a Folyosógalérián. Kritika. |  |
| 1999-12-14 | Rácalmás csatornázott | Befejeződött a beruházás. |  |
| 1999-12-14 | "Szomjaznak az őszinte szóra az előszállásiak..." | Interjú az új polgármesterrel. |  |
| 1999-12-13 | Harminchatan belevágtak... | Negyven éve annak, hogy az első épületek átadásával megszületett a
Kertváros. |  |
| 1999-12-13 | Mámorító kincsek a mélyből: Drágakövek, ásványok, gyöngyök a | |  |
| 1999-12-13 | A Dunaferr az őszi bajnok! | A Dunaferr labdarúgócsapata az idény utolsó mérkőzésén is győzött |  |
| 1999-12-11 | Kis mesemondók versenye | A könyvtár gyermekkönyvtára idén is megrendezte mesemondó versenyét
általános iskolásoknak. Eredmények. |  |
| 1999-12-10 | Mi is magyarok vagyunk! Nettó negyvenezerért a romákért | A 1999-es év munkájának értékelése. |  |
| 1999-12-10 | Végtelen történet: Bogumilt irodalmi körökben huszonöt kötet | Pályakép. |  |
| 1999-12-09 | Pedig ki se kellett lépnünk: "Alma és hold a tükrömben":a Le | A Levendulaszínház gyermekelőadásáról. |  |
| 1999-12-08 | Kulcsember a főiskola életében | Molnár Istvánról, a főiskola kollégiumának igazgatójáról. Interjú a
kollégiumi változásokról. |  |
| 1999-12-08 | Több pontos is erősít a Dunaferr Rt. | Fontos az iparvédelem a keleti konkurenciával szemben. |  |
| 1999-12-07 | Egy egyesületben szerbek és horvátok: Karácsony január heted | |  |
| 1999-12-07 | Felsőfokú tapasztalatcsere az értékelemzés tanításáról: Amer | A nemzetközi értékelemző konferenciára Budapestre utazó amerikai
szakemberek hétfőn Dunaújvárosba, a főiskolára látogattak. |  |
| 1999-12-07 | Fesztiválkórus a Viadana | Első minősítő hangversenyén, szombaton érte el ezt a minősítést a
kórus. Kép az 1. oldalon is. |  |
| 1999-12-06 | Jókívánságok a Mikulástól | Mikulás előestéjén Gálát rendeztek Nagykarácsonyban. |  |
| 1999-12-06 | Nagycsaládosok kis tervei: Ha az önkormányzat magáénak érezn | |  |
| 1999-12-06 | "Szép dolog a kollégáktól": Palotás József szobrászművész az | A Dunaújvárosi Művészeti Alapítvány díját először Palotás József
vehette át. Interjú. |  |
| 1999-12-03 | Fáradhatatlanul küzdött az elesettek jobb életéért | Dr. Gábor Bertalanné - ő szervezte meg a Családsegítő Hálózatot, a
Családsegítő Központ egykori igazgatónője - a város Szociális
munkáért kitüntetését kapta. Interjú. |  |
| 1999-12-03 | Egy hétig röpköd a Múzsa | Múzsa a város felett címmel nyílt kiállítás a Kortárs Művészeti
Intézetben, mely de. 8-ig tart. A kiállítást a Dunaújvárosi
Művészetért Alapítvány szervezte.A megnyitón vehette át Palotás
József az "Év képzőművésze" elismerést. A kiállítás díjazással és
vásárlással kötötték egybe: 1. díj Várnai Gyula, 2. díj Orbán
Sándor, 3. Kiss Gábor. |  |
| 1999-12-03 | A dunaújvárosiak adójából vásároltak felszereléseket | |  |
| 1999-12-03 | Verssel, jelenettel, tánccal: Francia műsor - részben - fran | Már másodszor szervezett francia estet a kereskedelmi és
vendéglátóipari iskola csütörtökön a Fészek Tanétteremben.
|  |
| 1999-12-03 | Mihaldinecz Rudolf harmadik Abu Dhabiban | A Formula-1 motorcsónak VB szezonzáró futamán Mihaldinecz Rudolf, a
Dunaferr/Ema Power versenyzője harmadik lett a mezőnyben.
Ugyanerről: Abu Dhabi: Erre vártam két éve = 7közlap 1999.
dec.10.7.p. |  |
| 1999-12-02 | Csökken a magán-jelleg | A kulcsi K-Klinikáról. Augusztusban dr. Szendrényi Vilmos lett az
új igazgató. |  |
| 1999-12-02 | Talajon szerezte első magyar bajnoki címét | A serdülő második korosztályos magyar tornászbajnokságon
Zinnyatulin Alex talajon első helyen végzett. Összetettben
kilencedik lett. |  |
| 1999-12-01 | Edzés után - pihenésként - a sportlexikonokat bújja | Molnár Viktória, a Dunaferr SE úszója, a Rosti isk. tanulója Jó
tanuló, jó sportoló kitüntetést kapott. |  |
| 1999-12-01 | A gokartozás a szerelme... | Lehet, hogy újraéled a gokartélet Dunaújvárosban? Szakosztályt
akarnak indítani. A legeredményesebb dújv-i Vinczellér Ádám, a
József A. Ált. Isk. tanulója. |  |
| 1999-12-01 | Rácalmás összkomfortos lett. | A község fejlődését alapozta meg a csatornaépítés. Interjú Schrick István polgármesterrel a község eredményeiről, és terveiről. |  |
| 1999-12-01 | Egy régi gond megoldódott. | Csatorna: ünnepélyes átadás. |  |
| 1999-12-01 | 1999. év mérlege... | ...a Violin szemszögéből. |  |
| 1999-12-01 | Van egy régi felvétele? | Fényképek a régi Perkátáról. |  |
| 1999-12-00 | Az avantgárd avantgárdja?! | Egyéves a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet. |  |
| 1999-12-00 | Változások - a tanulás növeli a biztonságot | Szabó Zoltán 1994-ben önálló villanyszerelőként kezdte Dunaújvárosban, ma fejlesztőként dolgozik a DÉDÁSZ-nál. |  |
| 1999-11-30 | Három éve lakik itt, és azóta háromszor díjazták | Szendrényi Vilmos, a Dunaferr SE kajakosa, a Széchenyi gimn.
tanulója Jó tanuló, jó sportoló kitüntetést kapott. Interjú. |  |
| 1999-11-30 | Viadana kórus: a felnőttkor: Minősítő koncertre készülnek a | A Viadana Kamarakórus 1997. novemberében alakult, a gimnázium
keretein belül. 1999.szeptembertől a Bartók Kamaraszínház
együtteseként működik. |  |
| 1999-11-30 | Radulovics Bojana magyar lett és úgy tűnik dunaújvárosi mar | Interjú. |  |
| 1999-11-30 | Gurisatti felkelt, jár és autót vezet | Gurisatti Gyula felépülése |  |
| 1999-11-30 | Egyedül nem megy | A Neusiedler informatikai rendszerének kialakításáról. |  |
| 1999-11-29 | Bensőséges ünnep színhelye volt szombaton délután a Munkásmű | Kép az MMK és a könyvtár évfordulós ünnepségéről. |  |
| 1999-11-26 | Az előszállásiak választhatnak... | Közmeghallgatást tartottak, ahol bemutatkoztak a
polgármesterjelöltek: Molnár Miklós, Szoboszlainé Huszár Anna,
Molnár József. |  |
| 1999-11-25 | Néha borul, mégis szereti | Juhász Fatime, a Dunaferr SE kajakosa Jó tanuló, jó sportoló
kitüntetést kapott. Interjú. |  |
| 1999-11-25 | A zene, a tánc szerelmesei | A klub két táncosáról, Priskin Petráról és Major Tiborról, akik
párban már versenyszerűen táncolnak. |  |
| 1999-11-24 | Több sportágat kipróbált, míg megtalálta az igazit | Török Bálint az idén harmadik alkalommal nyerte el a Jó tanuló, jó
sportoló címet. Interjú. |  |
| 1999-11-24 | Durvul a világ és a hang: Uj CD-lemez és kazetta a Quimby ze | |  |
| 1999-11-23 | Vérükkel életet mentenek | A véradók napja alkalmából városi ünnepséget rendeztek. |  |
| 1999-11-23 | Harcos lány a karatékák között | A Dózsa iskola tanulója, a Remon SE karatékája Lassingleitner
Fruzsina Jó tanuló, jó sportoló díjat kapott. |  |
| 1999-11-23 | A szezon egyik meglepetése: a Rácalmás-Kulcs RealCoop | A Fejér megyei labdarúgó-bajnokság másodosztályában az őszi
szezonban a Rácalmás együttese 5. helyen végzett, míg korábban a
kiesés ellen küzdött. |  |
| 1999-11-23 | Könnyed magyar: Premier utáni bemutató a Bartókban | A Táncszínház első bemutatójának anyagáról. |  |
| 1999-11-23 | A szocreál meglepően harmonikus emlékei: Felejtendő korszak | A város kis építészettörténete. |  |
| 1999-11-22 | A jégkorong a szivük csücske, de tanulni is szeretnek | A két utánpótlás jégkorongozóról: Mekler Róbertről és Király
Zsoltról, akik a megyétől jó tanuló, jó sportoló díjat kaptak. |  |
| 1999-11-21 | Kétszázezerből horrorparódia | November 9-én mutatták be a Toldi moziban a dunaújvárosi amatőrfilmesek: a Cruel World Team Független Filmtársulat horrorparódiáját, a Hasfelmetszőket... |  |
| 1999-11-20 | Vers és próza a Bánkiban | Idén is megrendezte városi vers- és prózamondó versenyét a Bánki az
általános és középiskolásoknak.A középiskolásoknál: 1. nem adták
ki, 2. Kothencz Judit (Rudas), 3. Kántor Gyöngyi (Keresk. és
Vend.). Az ált. iskolásoknál: 1. Pavuk Andrea (Barátság), Sebek
Judit (Barátság), 2. Márton Lívia (Szilágyi), 3. Szappanos Tímea
(Vasvári). |  |
| 1999-11-20 | Évekig tornázott, most atletizál és díjakat nyer | Molnár Balázs, a Szórád ált. iskola hatodikosa a napokban vehette
át Fehérváron a Jó tanuló, jó sportoló díjat. |  |
| 1999-11-20 | Könned magyar - itthon | Kalandozások kora címmel adták elő tegnap 3 részes
produkciójukat a Dunaújvárosi Táncszínház tagjai. Kritika. |  |
| 1999-11-19 | Diákuralom a Rudasban | Szerdán kezdődött a Rudas-hét. A programokról. |  |
| 1999-11-19 | Családi fotóalbum: Akiknek tánc az élete | Portré Tomcsányi Éváról és Wünsch Lászlóról. |  |
| 1999-11-17 | Már - majdnem - biztos: nem lesz új állandó tárlat | Majdnem biztos, hogy nem lesz új állandó kiállítása a múzeumnak a
városalapítás fél évszázados jubileumára. Nincs rá pénz. A mostani
kiállítása 1976 óta látható. |  |
| 1999-11-15 | Segítő a Mikulásnak | Kinyitott a Mikulásház. A Nagykarácsonyi Mikulásház honlapja. |  |
| 1999-11-15 | Lővy után szépen-szabadon: Remek pódiumest Dunaföldváron - d | Trágár töredékek címmel pódiumest volt a Művelődési Központban a
magyar irodalom pajkos-pajzán-pornográf, titkos gyöngyszemeiből. |  |
| 1999-11-12 | Az eletric boogie művelője | Gyuricza Gáborról, aki a közelmúltban 4. helyen végzett
amoderntánc-világbajnokságon. |  |
| 1999-11-12 | Hódosi Ágnes sikereire a válogatottnál is felfigyeltek | Interjú Hódosi Ágnessel, aki a múlt heti Magyar Nemzeti Bajnokság
2. helyét szerezte meg, s ez alapján meghívták a shotokan
válogatottba. |  |
| 1999-11-11 | "A történet jelen idejű lett" | A táncszínház 3 rangos eseményen vett részt: a Pesti Vigadóban
a III. Interfolk Nemzetközi Folklórfasztiválon, a Merlin
Színházban, a Kortárs Néptánc Gálán. |  |
| 1999-11-11 | Eredménycentrikusság nélkül | Beszélgetés Jeszenői Endrénével, a Sportiskola
szakmai-igazgatóhelyettesével a sportról, az iskola eddigi
tapasztalatairól. |  |
| 1999-11-09 | A kisebbség jogán: nemcsak a cigányoknál segít | Az eddigi tapasztalatokról. |  |
| 1999-11-09 | "Már most túlterheltek vagyunk..." | Tavaly úta megduplázódott a tanulási, magatartás- és beilleszkedési
zavarokkal küzdó gyerekek száma. |  |
| 1999-11-06 | Negyven éve gyerekek kedvelt helye | A 9-es óvoda jubileumi programjairól röviden. |  |
| 1999-11-06 | Hagyományt teremtő fecskeavató | 1. alkalommal tartottak diákavatót a Petőfi iskolában. |  |
| 1999-11-05 | MMK, könyvtár: együtt is ünnepel a két intézmény | 25 éve, nov. 4-én kezdte meg működését - akkor még egy
intézményként - a Munkásműelődési Központ és Könyvtár.
A jubileumot ünnepség keretében nov. 27-én ünneplik. |  |
| 1999-11-04 | Fennállásának negyvenedik évfordulóját ünnepli az ovi | A 9. sz.óvoda nov. 5-én tartja ünnepségét. |  |
| 1999-11-03 | "Kitették" a Fidesz-frakcióból | Kizárták a Fidesz-frakcióból Huszti József önkormányzati
képviselőt. Interjú a képviselővel. |  |
| 1999-11-02 | Képek cím nélkül | A Galéri Jazz Klubban most nyílt Schneider Csilla 1. kiállítása.
Interjú. |  |
| 1999-11-02 | Emlék Borovszky Ambrusnak: A holt szobor életre kelt | Bronzba öntötték Cyránski Mária Borovszky-portréját. Tegnap óta a
Dunaferr Dunai Vasmű aulájában áll. A szobor keletkezéséről. |  |
| 1999-11-02 | Magyarország az alacsony bérekkel vonzza a tőkét | ó dújv-i főiskola Közgazdasági Intézetében 1993 óta minden évben
egy hétig előadásokat tart a Németországból érkező dr. Karl
Schrőter. |  |
| 1999-11-02 | Kerek évfordulók, szép emlékek | Interjú NyulasiSándor testnevelő tanárral, aki 1971 óta a főiskola
testnevelője. |  |
| 1999-11-01 | Az 50 éves Dunaferr Dunai Vasmű rendezvénysorozat... | 1999 nov. 1-én leplezték le a Dunaferr bejáratánál Borovszky Ambrus
mellszobrát. |  |
| 1999-10-30 | Középiskolák konferenciája | Dunaújvárosban tartotta, idei 1. tanácskozását tegnap a
Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Középiskolák
Országos Szövetsége. |  |
| 1999-10-30 | Az iskolahét "utódrendezvényeként" tartottak Halloween-parti | A Halloween-partiról kép. |  |
| 1999-10-29 | Lakókat várnak a gondozóházba | A hét elején beköltöztek a lakók a gondozóházba. Van még szabad
hely.z |  |
| 1999-10-29 | A műsorvezető aki imád mozizni, rajzolni | A Médiaklub vendége volt tegnap Marsi Anikó műsorvezető, szerkesztő |  |
| 1999-10-29 | Doktor és szántó-vető | Mudra Lászlóról, aki a vasmű vezetéstudományi szakembere volt,
jelenleg is tanít a főiskolán. |  |
| 1999-10-29 | Könnyeddel sikerre: Áttáncolt történelem | Okt. 26-án volt a Dunaújváros Táncszínházának 1. bemutatója.Interjú
Rácz Attilával. |  |
| 1999-10-28 | Cserebere és versenyek | Hétfőn kezdődött a Gárdonyi-hét. A programokról röviden. |  |
| 1999-10-28 | Egy tézis bizonyítása: debütált a táncszínház: Könnyed magya | A Könned magyar c. táncműsorral debütált a Dújv. Táncszínháza a
Budapesti Öszi Fesztivál programsorozatában, a Merlin színházban. |  |
| 1999-10-28 | Sikerek Franciaországból | Tizedszer indultak a dújv-i atléták a Villejuifben megrendezett
futóversenyen. Eredmények. |  |
| 1999-10-27 | Végre: varázsos mesefüzér. Moshatótól Kamufliig: a Kolibri | A bp-i Kolibri Fészek vendégjátékáról: Ende: A varázslóiskola c.
könyvéből dolgoztak fel 3 mesét. |  |
| 1999-10-26 | Dunaújvárosért Díjasok | "Dunaújvárosért Díjat" kapott: Kercsó Árpád, Pásztor Bertalan,
Szabó József. Rövid interjú a díjazottakkal. |  |
| 1999-10-25 | Két koszorúzás, egy ünnep | Az 1956-os forradalom városi megünnepléséről. |  |
| 1999-10-25 | Véget ért a jubileumi hét | |  |
| 1999-10-25 | Diákigazgatót is választottak | Az iskolahét legnagyobb rendezvényéről. |  |
| 1999-10-22 | A keri francia vendégei | 10 francia tanuló vendégeskedik az iskolában, akik hasonló
képzésben vesznek részt otthon. |  |
| 1999-10-22 | Családokra támaszkodva védik a gyermeket (is) | Az intézmény élére nemrégiben nevezték ki az eddig megbízottként
dolgozó igazgatót, Kissné Fekete Évát. Feladataikról. |  |
| 1999-10-22 | A főiskola helyzete és jövője | Plenáris üléssel és 9 szekcióban folytatódott a jubileumi
konferencia, amelyen a főiskola és a régió fejlődését meghatározó
vállalatok helyzetét elemezték, jövőjüket vázolták. |  |
| 1999-10-22 | Kétezerötig valóság lesz a tervekből | A főiskolai fejlesztésről, amelynek a tervei már elkészültek. |  |
| 1999-10-22 | Vasvárisokat avattak a lányok | A Vasvári-hét rendezvénye volt az 1. osztályosok felavatása, melyet
a Dunaferr SE női kézilabdázói végeztek. |  |
| 1999-10-22 | A tanár úr négy éve cserélt: élsportból a katedrára | Liszi Ferenc a Hild iskola testnevelője a városból egyedül
érdemelte ki a Fejér Megye Diáksportjáért kitüntetést. |  |
| 1999-10-22 | Az Országos Könyvtári Napok helyi rendezvényeként csütörtök | Okt. 21-én a könyvtári napok keretében Bacher Iván volt a könyvtár
vendége. Beszélgetőtársa Péter Éva (könyvtárosunk) volt. |  |
| 1999-10-21 | Gábor Bertalan: tanítani, amíg az egészség engedi | Dr. Gábor Bertalan Jubileumi Emlékérmet kapott. Pályájáról.
Nyugdíjasként is tanít a főiskolán. |  |
| 1999-10-21 | Ahol nem a piacot, hanem a jó munkásokat keresik | A Working Ipari Termékeket Gyártó és Szolgáltató Kft-ról, mely
gépalkatrészek gyártásával foglalkozik. |  |
| 1999-10-21 | Gólyákat avattak a gimiben | Az avatási ünnepségről. |  |
| 1999-10-21 | Nagy siker volt a harmincadik | A hét elején rendezték meg a XXX. Műszaki Főiskolai Sportnapokat
Dunaújvárosban. A főiskola az összetett pontversenyben 3. lett.
Részletes eredmények. |  |
| 1999-10-20 | Széchenyi: itt az ünnep | Tegnap kezdődött a Széchenyi-hét a névadó korát és életművét
feldolgozó versennyel. |  |
| 1999-10-20 | Nappali menedék nincsteleneknek | A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat nappali melegedőt nyit a
jövő héten a hajléktalanoknak. |  |
| 1999-10-20 | Sakkversenyek a Vasváriban | A Vasvári-hét hétfőn kezdődött. Programjairól. |  |
| 1999-10-19 | Kincskeresőünnep Előszálláson | 25 évvel ezelőtt alakult meg Előszálláson a Kincskereső Egyesület,
mely az irodalom megszerettetését tűzte ki célul. |  |
| 1999-10-19 | A háttérmunka is fontos: Mindenes népművelőnek vallja magát | Medvegy Zsuzsa az MMK főmunkatársa 1972-től népművelő a városban. |  |
| 1999-10-19 | Vadász Csaba - munka nélkül | |  |
| 1999-10-18 | Szájsebészek konferenciája | A kórház auditóriumában a Magyar Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti
Társaság Déldunántúli szekciójának ülését tartották. |  |
| 1999-10-18 | Megismételhető találkozó: Egyetemi és főiskolai stúdiósok ve | A helyi főiskolán működő Stúdió 106 szintén 30 éves, akár az
iskola. Ebből az alkalomból Dújv-ban rendezték az egyetemi és
főiskolai stúdiósok országos találkozóját. |  |
| 1999-10-18 | Szonátakoncert: ahogy kell. Keszthelyi Tamás és Hargitai Imr | A zenei egyesület szervezte kamarakoncertről, melyen Keszthelyi
tamás és Hargitai Imre Bach, Mozart, Beethoven műveket tolmácsolt. |  |
| 1999-10-18 | Nagyvenyimen hagyomány lett a házaspárok bálja | 6. alkalommal rendezték meg. |  |
| 1999-10-18 | Kisapostagi szüretünnep | Kép az 1. oldalon is. |  |
| 1999-10-18 | Bronzérem a kung-fu vébéről | Az okt. elején Bp-en megrendezett Kung-Fu VB-n és Világ Kupán
Hoffmann Károly bronzot szerzett. |  |
| 1999-10-16 | Csillagok örökre | Nagy Anikó, Sáriné Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix kézlenyomatát
örökítették meg a csillagok falán a Pizza Hut bp-i, Déli
pályaudvarnál lévő üzletében. |  |
| 1999-10-16 | Szüreti bál Kisapostagon | Tegnap borbemutatóval kezdődött az ünnepség. |  |
| 1999-10-16 | Középpontban a gyakorlat | A tanirodai tanárok egyhetes módszertani továbbképzését tartotta az
iskolában az intézmény 2 multiplikátora: Dóka Marianna és Oláh
Jánosné. |  |
| 1999-10-16 | Csollány ezüstérmes | A tiencsini (Kína) tornász VB-n Csollány gyűrűn nyert ezüstöt. |  |
| 1999-10-15 | Köztereink "közállapotáról" | A Dunaújváros köztéri szobrai c. kötetről. |  |
| 1999-10-15 | Uj otthon a fogyatékosoknak | Tegnap átadták a bercsényi utcai Fogyatékosok Gondozóházát,
Átmeneti Szállását és Szociális Foglalkoztatóját. A Jószolgálati
Otthon szerves részeként működik. Helyettes vezetője Kácsor Ferenc. |  |
| 1999-10-15 | Uj ügyfélszolgálati iroda | A DDGÁZ Dújv-ban , csütörtökön a Kenyérgyári u. 10-12. sz. alatt
új, modern ügyfélszolgálati irodát nyitott. |  |
| 1999-10-15 | Mesék a régvolt Penteléről | Okt. 14-én volt a könyvtári hetek 2. rendezvénya a József Attila
Könytár (felnőtt)olvasótermében. A vendég Schlitterné Nyuli Anna
volt, akinek több munkája is jelent meg a régi Penteléről.A kérdező
Kozma Erzsébet volt, a Dújv-i Történeti Klub vezetője. |  |
| 1999-10-14 | Születésnap, sok ütősmuzsikával | |  |
| 1999-10-13 | Végül kérdések sincsenek: Dopsztojevszkij-egyfelvonásosok be | A Dosztojevszkij-bemutatóról. |  |
| 1999-10-13 | Sérülés, görcs és újabb arany | Interjú Hóbor Péterrel az újabb VB-aranyáról. Kép az 1. oldalon is. |  |
| 1999-10-12 | Már hatodik alkalommal | A József A. isk. utcai futóversenyt rendezett ált. iskolásoknak s a
szülőknek. |  |
| 1999-10-12 | Gombos-művek Kecskeméten | A Katona József Múzeum Kecskeméti Képtára okt. 21-től dec. 19-ig
kiállítja Gombos István ötvös-iparművész műveit. |  |
| 1999-10-12 | Egy lemondás margójára:Előszállás polgármester nélkül | (Előszállás címerének képe) |  |
| 1999-10-11 | A második esély iskolája | |  |
| 1999-10-11 | Éremgyűjtők találkoztak | Másodszor rendezett a Bánkiban országos találkozót a magyar
éremgyűjtők számára a dújv-i csoport. |  |
| 1999-10-11 | Főiskolai gólyabál | |  |
| 1999-10-11 | Remek zene, keserű szájíz: Lakatos Ágnes és triója a dunaújv | A Galéria Jazz Klub csütörtöki koncertjéről. |  |
| 1999-10-09 | Gazdaság, politika, EU, hosszú távú kérdésekkel: Lengyel Lás | Az Országos Könyvtári Napok dújv-i eseménysorozatának 1. vendége
Lengyel László politológus volt okt. 8-án a felnőtt könyvtárban. |  |
| 1999-10-09 | Idősek élete az otthonban | Második alkalommal rendezték meg az "Életünk hétköznapjai" c. programot a dunasori I. sz. Idősek Otthonában. |  |
| 1999-10-09 | A Ma Kiadó gondozásában látott napvilágot a Dunaújváros közt | Tegnap volt a bemutatója a Kortárs intézetben Gyöngyössy Csaba -
Várnai Gyula: Dunaújváros köztéri szobrai c. gyűjteménynek. |  |
| 1999-10-08 | Rosti iskola: fókuszban a tudós-fotográfus élete | Idén ünnepli 35. évfordulóját a Rosti iskola. Programelőzetes. |  |
| 1999-10-07 | Aradra emlékezett a város | |  |
| 1999-10-07 | Gombos a város követe: Büszkén vallja magát dunaújvárosinak | Belgiumban szerepel egy nemzetközi kiállításon Gombos István
iparművészünk több alkotásával, s tart még a két finnországi
kiállítása is. |  |
| 1999-10-06 | Osztrák nap az iskolában | Ausztria nagykövete és Linz tanácsosa volt Dújv. vendége tegnap. A
Gádonyi iskolában osztrák napot rendeztek, melyen részt vettek a
vendégek. |  |
| 1999-10-06 | Informatikát tanul és verset ír: Szemere Brigitta a felnőtte | Szemere Brigitta, dújv-i főiskolás, nagyvenyimi lakos 1. helyezést
ért el verseivel a felnőtt kategóriában a Magyar rók Nemzetközi
Szövetségének pályázatán |  |
| 1999-10-06 | A rend és a tisztaság japáni elvei: Beszélgetés Takane Tomom | Beszélgetés Takane Tomomitsu úrral, az AIKAWA cég igazgatójával.
A dújv-i gyár autórádió-alkatrészeket fog gyártani. |  |
| 1999-10-06 | Megnyerték a pontversenyt | A hét végén rendezte a Dunaferr SE és az önk. a Ritter Károly
kajak-kenu versenyt, melyet a dújv-iak nyertek. Részletes
eredmények. |  |
| 1999-10-06 | Éremgyűjtők vb-emlékei | |  |
| 1999-10-05 | Göttingen és térségünk kapcsolata | Németország göttingeni járása és Fejér megye között 8 éve épül a
partnerkapcsolat. Most küldöttség látogatott Székesfehérvárra,
Dunaújvárosba, Rácalmásra. |  |
| 1999-10-05 | "Különös, komor történetek": Dosztojevszkij a dunaújvárosi | Dosztojevszkij 2 egyfelvonásos darabja: Fehér éjszakák, A szelíd
teremtés bemutatója lesz, Valló Péter rendezésében. |  |
| 1999-10-05 | A szobrok városa a Dunánál | |  |
| 1999-10-04 | Kaftánban lőttek és nyertek | Az 1. dújv-i történelmi terepíjászversenyről, melyet a Bánki
Sportkör Ijász Szakosztálya és a Dunamenti Regionális Népfőiskola
szervezett. Eredmények. |  |
| 1999-10-04 | "Óriási az adósságunk..." | A múzeum műemlékvédelmi sorozatában Visy Zsolt, a Nemzeti
Kulturális örökség Minisztériuma helyettes államtitkára tartott
előadást csütörtökön.
Kép Visy Zsoltról. |  |
| 1999-10-04 | Az integrált csoport segít | A Margaréta és az Aranyalma óvoda integrált csoportjáról.
A Margaréta az ép értelmű beszéd-, látás-, hallás-, mozgássérült
gyerekek nevelését vállalta, a Margaréta az ép intellektusú
magatartás és beilleszkedési zavarokkal küzdő s részképességekben
elmaradott gyermekek felzárkóztatását. |  |
| 1999-10-02 | Híven az ünnepi tradícióhoz | A Móricz iskola mintegy 600 óvodásnak szervezett játékos zenei
matinét a zenei világnapon.
Este koncertet adott a Móricz Nagykórusa, a Dújv-i Főiskola Nőikara
és a Dújv-i Vegyeskar az evangélikus templomban. |  |
| 1999-10-02 | Csutka-kupa után batyubál | A Szilágyi ált. iskola és a Hild szakközépiskola közös őszi
mulatságot szervezett pénteken. |  |
| 1999-10-02 | A jövő század temploma | Eddig kb. 170 180 milliót költöttek az új katolikus templom
építésére. Az anyagi fedezetet a Dunaújvárosi Római Katolikus
Templom és Iskolaépítő Alapítvány biztosítja. A további
munkálatokról. A püspök 2000. nov. 26-án szeretné felszentelni a
templomot. |  |
| 1999-10-01 | Főiskola: nagy beruházások | A Kari Tanács határozatot hozott, s végérvényesen elkötelezte magát
a főiskola, hogy a városban (jelenlegi helyét bővítve) fejlődik.
Elvetették a volt szovjet laktanyába költözést.
A képen az új épület számítógépes terve - háttérben a jelenlegi
főépülettel. |  |
| 1999-10-00 | Klubhírek | Hagyományosan idén is Dunaújváros adott otthont az amerikai autók találkozójának augusztus 6-8-án. |  |
| 1999-09-30 | Rend és rendőrségi munka | A rendőrség új épületére a pályaművek beadási határideje jan., a
tenderterv várhatóan jövő év szeptemberére készül el. Az építési
telket a város adja. |  |
| 1999-09-30 | Ahol a jó szándék sem segít: Felemás évadzáró a dunaföldvári | Két helybéli alkotó kiállítása a Fafaragó Galériában: Bircsár
Antalné kerámiamunkái, Mády Gabriella festményei. |  |
| 1999-09-30 | Autót vezet a lábait vesztett dunaújvárosi búvárúszó | Balesete óta először próbálkozik meg az úszással Gurisatti Gyula. |  |
| 1999-09-25 | Aranytű: milleneumi ruhák | Az Aranytű iskola tanulói készítették el a magyar államalapításról
(Koltay Gábor rendezése) forgatandó játékfilm jelmezeinek egy
részét. |  |
| 1999-09-25 | A hallássérültek immár öt éve találkoznak rendszeresen | A Hallássérültek Klubjáról. |  |
| 1999-09-25 | A Sukothai Team sikerei | Budapest Kupa: Markovics László és Kovács Richárd döntőbe jutottak.
szept. 17-18. Horváth Géza Ökölvívó Emlékverseny: Kovács Richárd
ifjúsági kategóriában bronz. |  |
| 1999-09-24 | Faragott Páva a galéria előtti téren | A Fafaragó Galéria előtt a közelmúltban állították fel Galánfi
András fafaragó népi iparművész alkotását, a Pávát. |  |
| 1999-09-24 | Igaz mese a mesekutatóról | Boldizsár Ildikó Dunaújvárosban született, a bölcsészdiploma
megszerzéséig élt itt. Szerkesztő, mesekutató, író, kritikus. |  |
| 1999-09-24 | Amit felhalmoz az isteni idő: A Palotás-életmű és remek össz | Kiállítás Palotás József életművéből a Kortárs intézetben. |  |
| 1999-09-23 | Választás lesz Előszálláson | Polg. mester választás dec. 12-én. Addig Molnár Miklós
alpolgármester helyettesíti. |  |
| 1999-09-22 | Arannyal kezdtek a búvárok | A horvátországi tájékozódó búvárúszó VB-n a Bedő - Pernyei kettős
megvédte világbajnoki címét. Gurisatti Róbert 1 ezüstöt, 1 bronzot
szerzett az 1. napon. |  |
| 1999-09-22 | Olimpikonokkal közösen | Az Európa Nap keretében rendezett utcai futóversenyről. |  |
| 1999-09-21 | Uj tető, külső burkolat és csempe az infektológián | |  |
| 1999-09-20 | Siker és élmény az Európa Nap | |  |
| 1999-09-20 | A csatlakozást nem kell túldramatizálni | Poltikai fúrum az integrációról az Európa napon a külföldi
vendégekkel. |  |
| 1999-09-18 | Nemzetközi gitármuzsika | Tegnap Tokodi Gábor és Ivan Nikolaewski gitárművész adott koncertet
a zeneiskolában. |  |
| 1999-09-18 | Szőlő, bor és (magas)kultúra... | Tegnap nyílt a múzeumban "In vivo veritas" - A paraszti szőlő- és
borkultúra Magyarországon címmel a TIT-tel közösen szervezett
bemutató. |  |
| 1999-09-18 | A férfiakkal csak ketten tudják felvenni a versenyt | A Dújv. Lövész SE terveiről, két versenyzőjéről: Kaszala Melindáról
és Juhász Szilviről. |  |
| 1999-09-18 | Alapfokon is versenyképesen... | Mára Dújv. mind a 12 ált. iskolájában valamely tantárgyból,
művészeti ágból emelt szintű képzést biztosítanak. Rendszeresek a
tanulmányi versenyek. Minden intézménynek van alapítványa.
Az idei évben 5777 diák tanul ált. iskolában. 473 pedagógus tanítja
őket. |  |
| 1999-09-18 | Országosan elismert nevelés | 1958 gyerek jár óvodába. 191 óvónő gondozza, neveli. Az intézmények
száma 15. Az óvodák saját nevelési programmal dolgoznak. Intézményi
specialitások: gyógytestnevelés, játékos ismerkedés az idegen
nyelvvel, számítógéppel, zenei nevelés, néptánc, balettoktatás.
Integrált nevelés. |  |
| 1999-09-18 | A régió oktatási programja | A középfokú iskolákban tanulók száma 5826. Intézmények száma: 8.
A pedagógusok száma 387, a technikai dolgozóké 253. 3 kollégium
van. Minden szakképző intézménynek saját tanműhelye van. |  |
| 1999-09-18 | (Ujjá)születésnapra készül a ház | A szálloda nov. 26-án lesz 45 éves. Az átalakulásáról. Ma az
épületben 2 bank, a Dunaújvárosi Hírlap szerkesztősége,
biztosító,minőségbiztosítási cég, autósiskola... kap helyet. |  |
| 1999-09-18 | A kultúra mint kapcsolati háló | A dújv-i kult-műv. intézmények és szervezetek külföldi
kapcsolatai. |  |
| 1999-09-18 | Mottó: játszani is engedd... | 8 bölcsőde van a városban, 490 férőhelyes. |  |
| 1999-09-18 | Talán a világ legnagyobb löszparti védőműve a miénk | |  |
| 1999-09-18 | Uj telepen - új gépekkel | 1999. máj. 1-én avatták a város legújabb korszerű üzemét. Gép- és
gépalkatrész-gyártás, darukarbantartás, acélszerkezetek gyártása,
technológiai szerelések, hidraulikus hengerek felújítása, speciális
acélszerkezet gyártása. |  |
| 1999-09-18 | Mérleg világszínvonalon | A MOMERT tevékenységéről. Az őszi BNV-n az üvegmérlegük a Magyar
Szabadalmi Hivatal különdíját kapta. |  |
| 1999-09-18 | Dunaújváros: a Nemzet Sportvárosa | |  |
| 1999-09-18 | Dunaújvárosi sportsikerek képekben | |  |
| 1999-09-18 | A TSO a sportért és a városért: A motorcsónaksport fellegvár | Nemzetközi versenyek:
1983. Béke-Barátság Kupa
1985. S-75o-es EB házigazdája
1988. már az S-75O-es VB házigazdája is
1989. első Formula-3-as VB futam
1991-től a Formula-1 VB magyarországi futamának is házigazdája |  |
| 1999-09-18 | Mellszobor a miniszterelnökről | A pécsi Aradi vértanúk szobrai Alapítvány javaslatára a város Palotás József Dunaújvárosban élő szobrászművészt kérte fel Batthhyány Lajos Kossuth téren elhelyezendő bronz mellszobrának elkészítésére, amelyet október 6-án avatnának fel. |  |
| 1999-09-16 | Terv a helyzet kezelésére | A kormány évközi rendeletei olyan helyzetbe hozták a kórházat,
amelyből csak külső segítséggel tud kilábalni. Ezért a közgyűlés
szakmai-gazdasági terv kidolgozására kötelezte, melyet elfogadott a
közgyűlés. |  |
| 1999-09-16 | Egy lépcsővel magasabban: Uj évad: már a zene világnapjára | A Dunaújvárosi Vegyeskar új programjairól. |  |
| 1999-09-15 | Nem omlik már a partfal | Az önk. nyáron támfalat építtetett a saját tulajdonában lévő
telekrész teljes hosszában. |  |
| 1999-09-15 | A mesélő romok mestere | Dr. Mezős Tamás, a műegyetem építéstörténeti tanszékének egyetemi
docense, műemlékvédelmi szakmérnöke a Múzeumegyesület szervezésében
tartott vetítettképes előadást a műemlékvédelemről. |  |
| 1999-09-14 | Turné után "sűrű" évadnyitó: Uj bemutatón innen, Dánián túl | A dán fesztiválrészvételről, az új bemutatóról. |  |
| 1999-09-13 | Az érdemes éremgyűjtő: Pro Numismatica emlékérem Dunaújváros | Asztalos Andrásné a Magyar Éremgyűjtők Országos Egyesülete helyi
csoportjának titkára Pro Numusmatica emlékérmet kapott. |  |
| 1999-09-13 | "Tömeges" földvári fesztivál | A szüreti fesztiválról. |  |
| 1999-09-13 | Búcsús forgatag a finisben: Felvonulás búcsúztatta az egyhet | Az egyhetes falunapokról. |  |
| 1999-09-11 | Szép, szép, de minden más | Beszámoló az iszmaili folklórfesztiválon való részvételről. A
Vasaas új együttesvezetője: Hajasné Nagy Anikó, rövid pályakép. |  |
| 1999-09-10 | "...az acél képes-e ilyenre?" | Interjú Friedrich Ferenc dújv-i szobrászművésszel. A jún. közepétől
szept.12-ig tartó Soproni Éremművészeti Biennálén a Lehetőség
I-III., valamint az Eszmény I-III. c. sorozatokért a kulturlis
szaktárca díját kapta Gáti Gáborral megosztva. |  |
| 1999-09-10 | Hernandezt a szövetség a Dunaferrnek ítélte | |  |
| 1999-09-09 | Tárlat Rácalmáson: műfaji, generációs határok nélkül | A településen élő alkotók, Rácalmáshoz kötődő alkotók műveiből
nyílt kiállítás a Falunapok keretében. |  |
| 1999-09-08 | "Ami az élet felé mutat": Dunaújváros: pénteken nyílik Palot | Pénteken nyílik a Kortárs Intézetben Palotás József
életműkiállítása. Hitvallásáról. |  |
| 1999-09-07 | Rácalmás kitüntetettjei | "Rácalmásért" elismerést kaptak: Cserfalvi Lászlóné, Csanaki
Etelka, Kapus Istvánné, Szabó István. |  |
| 1999-09-06 | A tizenkilencedik Vizes Nap | |  |
| 1999-09-06 | A mentés sikere érdekében | Félautomata defibrillátort, ambu fantomot és kart vásárolt a
mentőállomás önkormányzati segítséggel. |  |
| 1999-09-03 | Novella, vers és gyűjtemény | Kálnay Adél 1. díjat nyert a Napút c. folyóirat "napfogyatkozás-
pályázatán" A bolond Jusztin c. novellával.
A SAlvatore Quasimodóról elnevezett költői versenyen a legjobb 12
alkotás közé választották Kérdés c. versét.
Az idei Frankfurti Könyvvásáron magyar novellisták műveiből álló
gyűjteményt jelentet meg a müncheni Wilhelm Heyne Kiadó. A kötetben
az írónő Hazatalálni c. novellája olvasható. |  |
| 1999-09-03 | Jubileumi elismerések | Aranydiplomát kapott Takács Julianna nyugdíjas pedagógus. Jubileumi
elismerést kapott Ráczné Joó Márta(Keresk.), Horváth Dénes (Sándor
Frigyes), Kondor László (Rudas). |  |
| 1999-09-03 | Világsztárt igazolt a Dunaferr | Új játékos a Dunaferr kézilabdacsapatnál: Vladimir Rivero
Hernandez. Interjú. |  |
| 1999-09-02 | Jutalma: utazás Varsóba: Az ajándék egyforintosoknak mindenk | Buza Krisztián, a gimn. tanulója egy hetet töltött
Lengyelországban, ahova az Európa az iskolában c. nemzetközi
pályázat nyerteseit hívták. |  |
| 1999-09-02 | Az előző tanév befejeztéig a Városháza "C" szárnyának színhá | Az oktatás céljait szolgáló műhely részbeni felszámolásával 240
férőhelyes előadótermet alakítottak ki a főiskolán. |  |
| 1999-09-02 | Hiányoznak a fiúk a csapatból | A Royal klub nevet változtatott: Duna Royal Tánccsoport Klub lett.
Az MMK Szántó Péter vezetésével tagja lesz a Versenytánc
Szövetségnek, így a klub is, s ősztől hivatalosan részt vehetnek a
versenyeken. |  |
| 1999-08-31 | A kolesz igazgatója | Nyugdíjba vonulása alkalmából Pálmai Györgynét a Lorántffy
kollégiumának igazgatónőjét 2 díjjal is jutalmazták: Pedagógus
Szolgálati Emlékérem, Lorántffy Emlékplakett. |  |
| 1999-08-31 | Előtünt a családi tűzhely is | Újra az ásatásról, a falu északi határában. |  |
| 1999-08-31 | A dunaújvárosi műszaki főiskola októberben kezdődő jubileumi | Felújítják a főiskolát |  |
| 1999-08-28 | Utólag szigetelik a panelt: A lakóépületek északi homlokzatá | A Sziget-program új szakasza: a lakóépületek északi homlokzatát
hungarocellel borítják be. |  |
| 1999-08-28 | Ha tehetné, mindent kiszínezne: Húszévesen az "A" Csoportban | Az "A" Csoport legújabb tagjáróL: Prosek Zsófiáról. A dekoratőri és
kirakatrendezői szakiskola végzőse. |  |
| 1999-08-28 | Tízezer közül a legjobb | Zsinka János a Pannon DX Rádiklub tagja a világ egyik legrangosabb
versenyén a CQ WORLD WIDE WPX CW-n 1. lett. |  |
| 1999-08-27 | Zenélő vasak címmel nyílik újabb kiállítása Móder Rezsőnek | Kiállítása nyílik Móder Rezsőnek a kiskunhalasi Közösségek Házában.
Aug. 27-szept.27. |  |
| 1999-08-27 | Akvarellek és olajképek | Az "A" Csoport állandó kiállítóhelyén, a Galéria Jazz Klubban
Rozsnyai Sándor és Prosek Zsófia alkotásainak kiállítása. |  |
| 1999-08-25 | Egy élet munkájáért: A köztársasági érdemrend tiszti kereszt | A Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést kapta
Pleidell János festőművész, aki 1998 tavaszán költözött a városba.
(A hírlap aug. 23-i száma szerint a Magyar Köztársaság Érdemrend
Középkeresztjét kapta) |  |
| 1999-08-25 | Csúcsot döntöttek a látogatók | ... a nyári zárás utáni első napon. Közel kilencszázan keresték
fel a könyvtárat. |  |
| 1999-08-25 | Pentelei utcák, házak, emberek | A Történeti Klub gondozásában újabb kötete jelent meg a Múltidéző
sorozatnak. Schlitterné Nyuli Anna: Panni néni meséi sorozat első
füzete Magyar utca és a Rácokköze Dunapentelén címmel. |  |
| 1999-08-25 | Két évet adott magának | A DVSE női vízilabdacsapat új játékost adott a felnőtt válogatottnak: Varga Zitát. |  |
| 1999-08-24 | Rádióval vezérlik a templom óráját | |  |
| 1999-08-23 | A kitüntetés kötelez | Jakóné Fekete Teréz nyugdíjas pedagógus, Pentele szülötte Pro
Pentele díjat kapott. |  |
| 1999-08-23 | Úgy érzem, befogadtak | Interjú Kiss Istvánnal, a Szórád isk. igazgatójával, önkormányzati
képviselővel, aki pro Pentele díjat kapott. |  |
| 1999-08-23 | Ünnep az ünnepben | A kulcsiak első alkalommal látták vendégül testvérfalujukból, a
székelyföldi Kecsed-Kisfaludból idelátogató küldöttséget. |  |
| 1999-08-21 | Ünneplés a rossz idő dacára is | Az aug. 20.-ai rendezvényekről. |  |
| 1999-08-21 | Grenadából a Dunaferrhez | Interjú a labdarúgócsapat új pályaedzőjével, Kenyeres Imrével. |  |
| 1999-08-19 | Az első augusztus 20-a városunkban | |  |
| 1999-08-19 | Finanszírozási problémák a Szent Pantaleon Kórházban | A kormány zárolta az egészségügyi dolgozók tizenharmadik havi
fizetésének fedezésére korábban elkülönített összeget. A kórház nem
tudja hogyan pótolja ezt az összeget. |  |
| 1999-08-19 | Annamatia: tábori topográfia | Annamatia katonai táborának feltárásáról. Baracs közigazgatási
területén helyezkedik el a római tábor. |  |
| 1999-08-19 | Járőrökkel a Dunán | Interjú Varsányi Gyulával, a Dunaújvárosi Dunai Vízirendészet Rendőrkapitányságának parancsnokhelyettesével eseteikről, feladataikról. |  |
| 1999-08-18 | Esőemberkék Bükkalján | Az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete immár 2. éve
szervez nyári tábort Cserépfeluba. |  |
| 1999-08-18 | Otthon, a kulcsi dombon | A kulcsi Idősek Otthonáról, mely fél éve működik. Emelt szintű
ellátás. Kép az 1. oldalon is. |  |
| 1999-08-16 | Vadonatúj pályán ugrathattak | Első alkalommal rendezték meg a kisapostagi díjugrató
lovasversenyt. |  |
| 1999-08-16 | Változatlan lesz az oktatás | Előszálláson átvilágították az iskolák, óvodák működését. |  |
| 1999-08-14 | Újabb bankszékház | Bankszékházavató volt tegnap a Dózsa György úton: hivaatalosan is
átadták az OTP dújv-i épületét. |  |
| 1999-08-12 | Richlik és a fokozatosság elve | Richlik Gábor a strassbourgi uszonyos és búváruszonyos junior VB-n
1 aranyat, 3 ezüstött, 1 bronzot nyert. Eddigi legjobb eredményei. |  |
| 1999-08-12 | Amerikai autó | Ötödször rendezték meg a Nemzetközi USA autófesztivált Dújv-ban. |  |
| 1999-08-06 | Alkatrészgyártás világszínvonalon: Az Aikawa dunaújvárosi gy | Aug. végéig tart az Aikawa dújv-i gyárában a próbaüzemelés. A cég
első üzemét Európában Dújv-ban építette fel. |  |
| 1999-08-06 | Uj bajnokság, új korszak... | Az új labdarúgó szakosztályvezetés feladatai. Csapatkép. |  |
| 1999-08-05 | A Dunaferr sikerre van ítélve | Interjú a labdarúgócsapat új játékosával: Komódi Lászlóval. |  |
| 1999-08-05 | Fejlesztés előtt az erőmű | Interjú Aranyos József ügyvezető igazgatóval. |  |
| 1999-08-05 | Szép, tágas épületbe költözik az OTP Bank Rt. | 1999. augusztus 16-ától egy új, 1500 m2-es épületbe költözik át a bank. |  |
| 1999-08-04 | Ismét ott volt a Gothia Kupán a Dunaferr utánpótlása | Göteborgban a Gothia ifjúsági világ labdarúgó kupán a Dunaferresek
16 és 18 éves korosztálya szerepelt. Kép a két csapatról. a 16
évesek már nem jutottak be a tizenhatba, a 18 évesek már nem
jutottak be a nyolcba. |  |
| 1999-08-02 | Emlékfa nélkül is él a kapcsolat | Falunap a partnertelepüléssel. 5 éves a kapcsolat Darnsfelddel. |  |
| 1999-08-02 | Középhátvédből lett kapus | Új játékos a labdarúgócsapatnál: Rabóczki Balázs. Interjú. |  |
| 1999-08-01 | Terv készült a tógödör helyreállítására. | Több mint 20 millió forint támogatást kapott a község a helyreállításra. |  |
| 1999-08-01 | Húsz éves a nyugdíjasklub. | Jubileum a klub életében. |  |
| 1999-07-31 | Pénz-térplasztika | A nemsokára elkészülő OTP bankszékház bejárata előtti téren
állították fel Friedrich Ferenc térplasztikáját. |  |
| 1999-07-31 | Az anyatejes világnapon | Rendezvény a világnapon, melyet az ÁNTSZ és a Védőnői Szolgálat
szervezett. |  |
| 1999-07-31 | Megnyugtatták: jó helyre jön | Új játkos a ladarúgócsapatnál: Kiss György. Interjú. |  |
| 1999-07-30 | Már tavaly igent mondott... | Új játékos a női kézilabdacsapatnál: Tanja Salogub. Interjú. |  |
| 1999-07-30 | Farkast kiáltanak! Világsztárral erősödött a BEK-győztes | Egy évre a Dunaferr kézilabdacsapatába szerződött Farkas Ágnes. |  |
| 1999-07-29 | Főiskola: még nyitva a kapu... | |  |
| 1999-07-27 | Ujpentele papíron már létezik | Papíron kész az Újpentele városrész rendezési terve.A Szilágyi
Erzsébet út-Aranyvölgyi út-Baracsi út délkeleti teleksora és az
Alsófoki-patak által határolt terület. |  |
| 1999-07-27 | Számítógépes tanfolyam óvónőknek, a gyerekekért | Egyhetes intenzív számítógépkezelői tanfolyamon vesznek részt hét-
főtől a Százszorszép Óvoda munkatársai. Mivel ettől a tanévtől
minden csoportban lesz computer. |  |
| 1999-07-27 | "Szigetes" hangulatban... | A Nonstop Fesztiválról. |  |
| 1999-07-27 | Lóerők bűvöletében | Képek a dújv-i motorcsónak Vb futamról. |  |
| 1999-07-27 | Forgó-Gubik: harmadik hely | Az O Neill Országos Nagydíjon (strandröplabda) összetettben 3. lett
a Dunaferres Gubik János-Forgó Nándor. |  |
| 1999-07-27 | "Jobb leszek, mint voltam" | Interjú a Dunaferr labdarúgócsapat új játékosával, Molnár
Zoltánnal. |  |
| 1999-07-27 | A tanárnő az új balszélső | Interjú Gaál Andreával, a Dunaferr kézilabdacsapat új játékosával. |  |
| 1999-07-27 | A polgármester hisz a párbeszédben | Dr. Kálmán András polgármester nyilatkozik a városfejlesztési
tervekről. |  |
| 1999-07-27 | Gurisatti Gyula már edzéseket tart | Egy hete ismét Gurisatti Gyula irányítja a két válogatott búvárúszó: Bódis Réka és Richlik Gábor edzéseit. |  |
| 1999-07-26 | Vevők voltunk a fesztiválra | A Nonstop Fesztiválról. |  |
| 1999-07-26 | "Aki tűr, az nem cselekszik" Eliot-dráma Beregszászról a dun | Thomas Stern Eliot művét, a Gyilkosság a székesegyházban c. drámát
vitte színre a "Földvári Nyári Esték" sorozatzáró előadásaként a
Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház. |  |
| 1999-07-26 | Kettős magyar siker az F3-ban | A motorcsónak VB dújv-i futamán Formula-3-ban 1. lett Mihaldinecz,
2.ifj. Sándor Péter. A Formula-1-ben 9. lett Mihldinecz. |  |
| 1999-07-24 | Számítógép az olvasóknak: Új gépek, fejlettebb rendszer, töb | |  |
| 1999-07-24 | Fesztiváli forgatag a strandon | A Világ közepe elnevezésű Nonstop zenei fesztivál pénteken és
szombaton zajlott a Szalki-szigeten. Ezentúl minden évben meg
akarják rendezni a városban. |  |
| 1999-07-24 | Orosz Ferenc: jó idénynek ígérkezik az idei szezon... | Új játékos a Dunaferr labdarúgócsapatnál Orosz Ferenc csatár. |  |
| 1999-07-24 | "Ez a feladat, meg kell oldani" | A Dunaferr férfi kézilabdacsapatának új edzője, Skaliczky László beszél a bajnoki rajtra való felkészülésről. Vázlatos pályakép. |  |
| 1999-07-23 | A tulajdonosok újítják majd fel | A Kertvárosban lévő egykori szociális otthonból fiatal házasok
társasháza lesz. |  |
| 1999-07-23 | "Már itt vannak a gyerekek" | Az állami gondozott gyerekeket és fiatalokat a közelmúltban
költöztették többek között Mezőfalvára a soponyai nevelőotthonból. |  |
| 1999-07-23 | Motorcsónak. Formula-1 Formula-3 | Júl. 24-25-én motorcsónak VB lesz az öbölben. Programelőzetes. |  |
| 1999-07-23 | Egy pesti lány eldöntötte... | A kézilabdázókhoz igazolt Farkas Ágnes, aki a Ferencvárosban
játszott, majd a németeknél, s a horvátoktól igazolt ide. |  |
| 1999-07-23 | Gurisatti újra megtanult járni | Munkába állt Gurisatti Gyula edző. |  |
| 1999-07-22 | Védőnők - szolgálatban: Munkaidőben családot látogatnak, sza | |  |
| 1999-07-22 | Itthon a világjáró tornász-trió | A koreai Világkupán Csollány Szilveszter gyűrűn 1. lett. |  |
| 1999-07-20 | "Vastánc" a Művészetek Völgye idei nyitónapján | A Művészetek Völgye eseménysorozatán, melynek Kapolcs,
Taliándörögd, Vigántpetend, és Monosttorapáti rendezett, fellépett
pénteken Dunaújváros Táncszínháza. |  |
| 1999-07-20 | Ha nem lehetünk bűnösök: "Viktor, avagy a gyerekuralom" | A Földvári Nyári Esték sorozatában a szombathelyi Ferrum Színpad
előadása: Roger Vitrac: Viktor, avagy a gyerekuralom. |  |
| 1999-07-20 | Malomsoki utazik a vb-re is | A VB 2. válogatóján bekerült a VB-re utazó csapatba Malomsoki. |  |
| 1999-07-20 | Bukó után nagy levegő: Kíváncsi vagyok, hogyan tudok vergődni | A baleset utáni lábadozásról, tervek. |  |
| 1999-07-19 | Öt év alatt megötszörözték a termelést | A dújv-i nyomda vázlatos története. |  |
| 1999-07-16 | Karate "házi feladat" őszre | A Remon Se karatékáinak e félévi eredményeiről. Kép Lassingleitner
Fruzsináról. |  |
| 1999-07-15 | Sószoba a légúti betegségek ellen | A 7. sz.bölcsőde után most már a Mesevár-Kincskereső Óvodában is
berendeztek sószobát pályázati pénzek segítségével. |  |
| 1999-07-13 | "A magyar szobrászok jelentős része támogatja" Megnyílt a | Megnyílt a XVI. Országos Kisplasztikai Biennálé Pécsen. Dújv-ból 4
képzőművész vesz részt: Gombos, Móder, Palotás, Ráthgéber. |  |
| 1999-07-12 | Veszélyben a búvárok világbajnoki részvétele | Az Amphora Kupa dújv-i eredményei: Bedő Gabriella 2 arany, Pernyei
Réka 1 arany, Gurisatti Róbert 1 arany, László Dezső 2 arany.
További helyezések. |  |
| 1999-07-12 | A hagyományokhoz híven ezúttal zárókoncerten demonstrálták a | A zenekari tábor végén zárókoncert: szombaton az evangélikus
templomban rendezett hangversenyt az iskola ifjúsági gitár- és
vonószenekara, valamint fúvósegyüttese. |  |
| 1999-07-10 | Kiesés ellenére az NB I-ben | |  |
| 1999-07-10 | A radiátor is bútor, fontos a színe | Színes Lux-N fűtőtestek gyártására készültek. |  |
| 1999-07-09 | Nemcsak fiatalok, felnőttek iskolája is | |  |
| 1999-07-09 | Madárlesen a vízitáborban | Az idén hatodszor rendezi meg középiskolás diákjainak nyári
vízitáborát a Rosti iskola diáktanácsa. |  |
| 1999-07-09 | "Ez egyben misszió is..." A palotajátékokon énekel a dunaújv | A gimn. kamarakórusának, a Viadanának az idei fellépéseiről. |  |
| 1999-07-09 | A sok ígérgetés veszélyes: Józan Gábor lassan száz napja a | Interjú Józan Gáborral, a diákpolgármesterrel, munkájáról. |  |
| 1999-07-09 | Pihenőn a Remon karatékái | Értékelés a Remon idei eredményeiről |  |
| 1999-07-08 | Napközis tábor: még a régi helyen | A napközis tábor életéről. Át akarják költözteni az uszodába jövő
évtől. A táborvezető jelenleg nam tartja alkalmasnak a területet. |  |
| 1999-07-08 | Az összhatás átlagon felüli: Mindenhol értékelik a dunaújvár | Sebek Juditról és Pawuk Andreáról, a 2 ifjú tácversenyzőről. |  |
| 1999-07-08 | Váczi Márk egyéni csúcsot ért el a Szuperligában | Váczi Márk 2 egyéni csúcsot ért el a hét végén Prágában a sportág
Szuperligáján. rúdugrásban és gátfutásban. |  |
| 1999-07-08 | Lemgó után Dunaújváros | Interjú Marosi Lászlóval, a Dunaferr SE kézilabdacsapatának új játékosával. |  |
| 1999-07-07 | Öreg ember, nem vén ember | Mudra Mihály, a dújv-i veterán birkózó a szlovákiai Csallóközben
nyert nemzetközi viadalt, majd Orosházán nyerte meg a szabadfogású
országos veterán bajnokságot. |  |
| 1999-07-06 | Dr. Kálmán András július derekán tesz esküt: Igérete szerint | Interjú a feladatokról. |  |
| 1999-07-06 | Ungabunga: subidubi: vicc:"Hármasban": a Budaörsi Játékszín | Megkezdődött a Földvári Nyári Esték sorozata. Az indító előadás
Pécsi Ildikó: Hármasban c. vígjátéka volt. |  |
| 1999-07-06 | Megegyezésre törekszem az ellenzékkel | Interjú az új polgármesterrel, dr Kálmán Andrással. |  |
| 1999-07-05 | "Folytatni, amit elkezdtünk": Ismét Kleinhaus László lett a | Ismét Kleinhaus László lett az igazgató 5 évre. A legfontosabb
terveiről. |  |
| 1999-07-05 | Dunaújváros: az első próba: A Művészetek Völgye után Dánia v | A táncszínház első próbája kapcsán a tagozat életéről. |  |
| 1999-07-03 | Felsőfokú képzettségű ápolók | Idén először végez ilyen osztály a Lorántffyban. |  |
| 1999-07-03 | Értékválság és illúziók | Gáspár Aladár művésztanárról. A Lorántffy iskolában a napokban
adták át az általa készített Lorántffy emlékérmet. Az egyiket maga
az alkotó vehette át. Kép az 1. oldalon is. |  |
| 1999-07-02 | Nyitott száj, parázs vita | Nyitott száj c. poltikai vitafórum volt tegnap a Városházán, melyet
Juszt László vezetett. Vendége: Kovács László(MSZP elnök) és dr.
Dorkota Lajos (Fideszes országgyűlési képviselőnk) volt. |  |
| 1999-07-02 | Fórum "jogos" kérdésekről: Dr. Hende Csaba volt a főiskolai | Dr. Hende Csaba, az Igazságügyminisztérium politikai államtitkára
tartott előadást a főiskolán az EU csatlakozáshoz szükséges
jogharmonizációról. |  |
| 1999-07-02 | Pusztaszabolcsi füzetek | A Hagyományörző és Hagyományteremtő Alapítvány községtörténeti
füzeteket indított útjára.
1. Csöndör Mihályné Joó Katalin - Csányi Kálmán: A helytörténeti
gyűjtemény.
2. Darázsné Domonyik Katalin: Ó, pusztám, te szép, te szép emlék. |  |
| 1999-07-02 | Egy egész község sikere... | A kisapostagi labdarúgók a megyei első osztályba jutottak. Kép a
csapatról. |  |
| 1999-07-02 | Győzött az akaraterő...: Három nap alatt kétszáztizenöt kilo | Radnai Zsolt, a DAC ultramaratonistája jún. 18-20.között a Balaton
szupermaratonon vett részt. |  |
| 1999-07-02 | Csendes kampány: Vasárnap polgármester-választás lesz Dunaúj | |  |
| 1999-07-01 | "Dunaújváros a szerencsés települések közé tartozik" | A Fidesz helyi szervezetének meghívására tegnap Dújv-ba látogatott
Orbán Viktor miniszterelnök. |  |
| 1999-07-01 | Az M8 Kerekasztal közgyűlése | A közelmúltban tartott közgyűlésen a kormány is bemutatta
elképzeléseit. Az idén áprilisban elfogadott tízéves fejlesztési
tervében új elem a dunaújvárosi híd. A tervek szerint 2007-2008
körül a híd üzembehelyezésére sor kerülhet. |  |
| 1999-06-30 | Bajnokság, mint fénykorban | A felnőtt úszóbajnokság tapasztalatairól. |  |
| 1999-06-29 | Semmelweisre emlékeztek | Az ünnepségről. Kinevezések. |  |
| 1999-06-29 | Búcsúztató - plakettekkel | A nyugdíjba készülő Orosz Lászlóné " Pedagógus Szolgálati
Emlékérmet" kapott. Kép az 1. oldalon is. |  |
| 1999-06-29 | Dunaújvárosiak a Világ Kupán | Dunavarsányban a BHG SE Világ Kupa futamán a legjobban syereplő
Gurisatti Róbert 5. lett. |  |
| 1999-06-28 | Péter-Pál napja, vigalommal | Szombaton volt. |  |
| 1999-06-28 | Uszó éremeső a hajrában | Felnőtt úszóbajnokság pénteki eredményei: Kiss Annamária 100-on
hátúszában arany, Molnár Viktória 100-on pillangóúszásban bronz.
Szombaton: Dudás Kata 200-on gyorsúszásban ezüst, Kiss Annamária
bronz.
Vasárnap: 50 háton Kiss Annamária bronz, 400 gyorson bronz, s tagja
volt a 4x100-as vegyes váltónak (Dudás, Molnár, Miskovicz), Szabó
Gergő 400 vegyesen bronz. |  |