| Lista | Dátum  | Cím | Leírás | |
| 2000-12-01 | Összel, tükörben, itthon - Egresi Zsuzsánál | Önmagáról vall Egresi Zsuzsa grafikusművész, aki 1980 óta ingázik
Olaszország és Dunaújváros között. |  |
| 2000-12-01 | Tettek, tervek, lehetőségek. | A rácalmási faluvédők hat éve. Interjú Szalai Árpáddal, az egyesület elnökével. |  |
| 2000-12-01 | Polgárőrök vigyázzák a falu nyugalmát. | Május 29-én megalakult a polgárőrség. Interjú Kukucska Gyulával, a szervezet vezetőjével. |  |
| 2000-12-01 | Terveink lépésről lépésre megvalósulnak. | Év végi beszélgetés Schrick István polgármesterrel. |  |
| 2000-11-30 | Mesekutató sárkányokról, tündérekről | Tegnap délután a József Attila Könyvtár gyermekkönyvtárában
Boldizsár Ildikó tartott előadást a meséről. |  |
| 2000-11-29 | Verbuvál az életút-egyengető: Varga László kitüntetése folya | Interjú Varga Lászlóval, A Dunaferr szakközépiskola
igazgatóhelyettesével, aki a honvédelmi minisztériumtól először a
nyolcvanas években és most 2000-ben II. osztályú, Honvédelemért
kitüntetést kapott. |  |
| 2000-11-29 | Épül Thália új szentélye: A fővállalkozó megkezdte az építés | A Bartókban folyó felújítási munkálatokról. |  |
| 2000-11-29 | Mit ér a nő, ha... elnök, és sztrájkot szervez? | Interjú Rádonyiné Ösi Mártával, aki az Egészségügyben Dolgozók
Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) helyi elnöke. |  |
| 2000-11-29 | Na, még egyszer az olimpiáról! | Dr. Szabó József, a Dunaferr SE visszaemlékezése a sydneyi napokra. |  |
| 2000-11-29 | A nyelvművelő Falevél csoport | A Szivárvány Óvoda Falevél csoportjába 26 gyerek jár, 4-6 évesek.
Az óvónők a nyelv művelését, fejlesztését mindennél fontosabbnak
tartják, ezért elsősorban a beszéd fejlesztése, az anyanyelvi
játékok előtérbe helyezése dominál. |  |
| 2000-11-28 | Akit a bélyeg foga megharapott: Décsi Feri bácsi már több ge | Beszélgetés Décsi Ferenccel, a Than Mór Bélyegklub egyik
alapítójával - hobbijáról, a bélyeggyűjtésről. |  |
| 2000-11-27 | (Tízéves az önkormányzatiság): Egy emberben sokféle identitá | Rohonczi Sándor MSZP-s önkormányzati képviselőnk mondja el
tapasztalatait a tízéves önkormányzatról. Rövid életrajz a
képviselőről. |  |
| 2000-11-27 | Kétezren a templomáldáson: Egyházi szempontból is alkalmas a | Vasárnap délután 2 órakor dr. Takács Nándor megyés püspök
megáldotta az épületet s az orgonát. Ezzel az ünnepélyes aktussal a
templom egyházi szempontból alkalmassá vált mise tartására. Az
áldást követően megtartották az első istentiszteletet. Ezután
emlékplaketteket adtak át azoknak, akik pénzzel, munkájukkal
segítették a templom létrejöttét.
Dr. Erdő Péter székesfehérvári segédpüspök nyitotta meg az
evangélikus templomban a Világunk Templomai 2000 című kiállítást. |  |
| 2000-11-27 | Katalinokat köszöntöttek: Kiváló hangulatban, családiasan, a | A nagycsaládosok báljáról. |  |
| 2000-11-27 | Az életünk karikatúrája | Szombaton nyitották meg a polgármesteri hivatalban Zsoldos Péter
karikaturista kiállítását. |  |
| 2000-11-27 | A győztes tornászcsapat: Ötvenéves lesz a Vasvári | Kép: az 1962-es képen az iskola tornászai, akik az első nagy sikert
aratták: nagy fölénnyel nyerték az általános iskolák megyei
bajnokságát. Csapattagok: Torontáli Tibor, Kövesdy Lukács,
Jovanovics Mihály, Verbóczky István, Simon József, Törköly István.
Edző: Matéz Tivadar. |  |
| 2000-11-27 | Csollány Szilveszter ismét az élen végzett gyűrűn | A Világ Kupa sorozat németországi döntőjében Csollány Szilveszter
fölényesen nyert gyűrűn. |  |
| 2000-11-25 | Szülinapot ünnepeltek a Szivárvány Ovodában | 30 éves a Szivárvány Ovoda. |  |
| 2000-11-24 | Halloween gimis kivitelben | A gimnáziumban Halloweeni vetélkedőt tartottak tegnap. |  |
| 2000-11-24 | Palacsintáért (is) játszottak: Városi műveltségi vetélkedő v | Városi műveltségi vetélkedő volt tegnap ált. iskolásoknak a Vasvári
iskolában. |  |
| 2000-11-24 | Piripócsi ovi, vásári buli | A Margaréta óvodában egész héten színházi bemutatóval várták a
gyerekeket. |  |
| 2000-11-24 | Lakások is épültek a dunaföldvári ipari parkban | Dunaföldvár fejlesztési lehetőségei. |  |
| 2000-11-22 | Korszerűbb álarcot ölthetnek: Égető probléma a tűzoltó- és v | Hat új légzőkészüléket, négy álarcot és két mentőálarcot vásárolt a
tűzoltóság az iparűzési adójuk két százalékát nemes célra
felajánlók segítségével. |  |
| 2000-11-22 | Áldásukat adják a nagy műre: Istenes munka: Vasárnapra minde | Vasárnap két órakor dr. Takács Nándor ünnepélyes szertartás
keretében megáldja a templomot.A templom végleges elkészültekor
kerül sor a templom felszentelésére. |  |
| 2000-11-21 | A Móriczos furulyások elfújták a nótájukat: Koncert a könyvb | K. Udvari Katalin (néhány évig Dunaújvárosban dolgozott
zenepedagógusként) Psalmus Humanus című könyvének bemutatóján, mely
Budapesten a Vakok Általános Iskolájának és Diákotthonának Nádor
termében volt - szerepelt a Móricz iskola negyedikeseiből alakult
furulyacsoport. |  |
| 2000-11-21 | Dalos vasárnap délelőtt | A Viadana kamarakórus vasárnap délelőtt matiné-koncertet adott a
Kortárs Művészeti Intézet Uitz termében. |  |
| 2000-11-21 | Befejeződött a "Glória" forgatása: Postarablás, gázolás, löv | A dunaújvárosi független filmes társulat szeptemberben megkezdte új
"Sohasevolt Glória" c. játékfilmjének forgatását. Mostanra
befejeződött a jelenetek felvétele. Jelenleg az utómunkálatok
előkészítése zajlik. |  |
| 2000-11-20 | Gyerekeknek segítettek | Bállal zárult szombaton a jótékonysági hét, melynek célja a falu
gyermeinek segítése volt. |  |
| 2000-11-20 | Az évad Tartuff-je a legjobb: Az egész Iskolaszínház jelesre | Az Iskolaszínház Tartuffe premierjéről. |  |
| 2000-11-20 | (Tízéves az önkormányzatiság): Semmit ne higgyek el elsőre | iagó Pál Fideszes önkormányzati képviselőnk véleménye az
önkormányzat elmúlt tíz évéről. |  |
| 2000-11-20 | A Bababolt két babája: Ötven éves lesz a Vasvári | Képanyag: kép az 1955-ben az iskola színjátszó csoportja által
bemutatott Bababolt színdarabból. A rendező Szalontai Mária volt. |  |
| 2000-11-20 | Győzelem káprázatos második félidővel | Szenzációs győzelmet aratott a Dunaferr férfi kézilabdacsapata a
Bajnokok Ligájában. Két góllal megverte a francia Montpellier
együttesét. |  |
| 2000-11-20 | Karikázót, palotást táncoltak | A Kor-Társ ki-mit-tud kiállítás hétvégi megnyitóját zenés-táncos
műsor tette még színesebbé. |  |
| 2000-11-18 | Pénzfelhajtó lesz a menedzser: Mezőgazdasági szakemberre ese | Krausz Mariann lett a kistérség vidékfejlesztési menedzsere. |  |
| 2000-11-18 | Régi és mai csibészek a Gálán | A 20 éves Gárdonyi iskola ünnepi hetének gálájáról. |  |
| 2000-11-18 | Az utolsó vasig | Kiújult viták a Dunaferr-vagyonkezeléséről. Bizonytalan mi lesz a cég sorsa, mit takar a kormányfő által a privatizáció helyett emlegetett partnekeresés.
|  |
| 2000-11-17 | Kitüntetéssel ismerték el évtizedes, odaadó munkáját: Fontos | Tegnap második alkalommal osztották ki a Szociális Munkáért
Díjat(önkormányzati). Az elismerést a Jószolgálati Otthon
munkatársa Ruppertné Koczka Erika kapta. Interjú a díjazottal. |  |
| 2000-11-17 | Én is hiszek: egy-két... Közvetlen hangvételű, sajátosan zor | Szerdán a Dózsa moziban tartottak telt-házas Zorán-koncertet. |  |
| 2000-11-17 | Lurkók kergették a labdát a nagyok focipályáján: A lelkesen | Focisulit indított a Rácalmási Sportegyesület szeptemberben. A hét
végén Lurkó kupát rendeztek. |  |
| 2000-11-17 | Mostantól itt találkozhatnak | A Galambász Egyesület jóvoltából a megszépült, újjáalakított régi
tejbegyűjtő mostantól mint Egyesületek Háza működik. |  |
| 2000-11-17 | Ösz-záró játszóház, meglepetéssel | Ösz-záró játszóházat tartottak a Szivárvány óvodában tegnap. |  |
| 2000-11-17 | Családi fotóalbum: "A nővéremnek köszönhetem a kézilabdát is | Sáriné Kocsis Erzsébet pályafutásáról, magánéletéről. |  |
| 2000-11-17 | Női jégkorong: Az Angyalok szárnyaikat próbálták | Városunk női jégkorong kupát szervezett Angyali Kupa néven. (3
csapat játszott, mindössze ennyi női hokicsapat van Magyarországon)
A Pálhalmai SE Angels 3. lett. |  |
| 2000-11-16 | Egy kisváros nagy pillanatai: Zene, muzsika, ének, hangszer | A Móricz iskola tegnap tartotta az évi három évfolyamkoncertjéből
az elsőt. |  |
| 2000-11-16 | Pavlicsekné vébé-ezüstérme | A World Kickboxing Association (WKA) világbajnokságán, Prágában a
perkátai Pavlicsek Zsoltné ezüstérmet nyert kick-boxing
kategóriában.
3 dunaújvárosi versenyző vett részt, eredményeik:
Vizi Attila (Sukothai) light-concact kategóriában 3.
Kovács Gábor (Sukothai) light-concact kategóriában 3. |  |
| 2000-11-16 | "Apukám azt kérte tőlem, hogy hozzam haza a kupát..." | A pusztaszabolcsi Zsuffa Erzsébetről, aki a Japánban megrendezett
nyílt, nemzetközi karateversenyen első helyen végzett. |  |
| 2000-11-15 | Ovihét, szülinapi bulival | Fennállásásnak 25. évfordulóját ünnepelte tegnap a 20-as óvoda. Kép
az 1. oldalon. |  |
| 2000-11-15 | Ha Rudas-hét, akkor jujujj... | A Rudas-hétről. |  |
| 2000-11-15 | Mit ér a nő, ha... politikai pályára lép? | Kerekes Judit az egyetlen női képviselőnk az önkormányzati
testületben. |  |
| 2000-11-15 | Egy évtized az öbölben... | Dunaújváros idén már tizedszerre rendezte meg a Formula-1-es
világbajnoki futamot.Rövid történet. A három világbajnokunk -
Cserni Béla, Mihaldinecz Rudolf, ifj. Sándor Péter eddigi
eredményei. |  |
| 2000-11-15 | Két aranyérem tornában | A torna Országos Utánpótlás Bajnokságon a serdülőknél Zinnyatuli
Alex megvédte, Fülöp Zoltán megszerezte első bajnoki címét.
Eredmények
Serdülő fiúk, csapatverseny: 3. Dunaferr
Szerenkénti döntők
Talaj: 1. Zinnyatulin
Gyűrű: 1. Fülöp
Ugrás: 2. Zinnyatulin
Nyújtó: 3. Fülöp
Ifjúsági lány csapatverseny: 3. Dunaferr
Serdülő összetett:3. Vincze-Pál Tímea
Szerenkénti döntők
Ugrás: Joó Gabriella |  |
| 2000-11-14 | Sulihetek, hetedhét határon innen és túl | A Dózsa-hét és a Gárdonyi-hét programjáról. |  |
| 2000-11-14 | Sport(kor)határok nélkül: Olyan balhátvéd volt, hogy ahova a | Interjú Csepecz Ferenc hajdani Kohász labdarúgóval, aki ma az
öregfiúk csapatában focizik. |  |
| 2000-11-14 | Uj üzlet, ezer négyzetméteres eladótérrel | Mindössze 3 hónap alatt készült el a z Óvárosban az új Plus
élelmiszer diszkont.Nyitás nov. 16. csütörtök. |  |
| 2000-11-14 | Nyári kaland karácsonyra: Kálnay Adél titkot ír | Kálnay Adél mesél készülő meseregényéről, melynek címe: Titkok egy
régi kertben. |  |
| 2000-11-13 | (Tízéves az önkormányzatiság) "Nem készültem arr, hogy alpol | Az önkormányzat elmúlt tíz évéről nyilatkozik Pók Ferenc
alpolgármester. |  |
| 2000-11-10 | Soha nem tetszelegtem: Az év képzőművésze csak teszi a dolgá | A dunaújvárosi képzőművészeti szakma szavazatai alapján Várnai
Gyula lett az Év képzőművésze.. |  |
| 2000-11-10 | Három aranyérem került Dunaújvárosba | Budapesten a karatézók Ippon Shobu magyar bajnokságán 3 bajnoki
cím: Hódosi Ágnes (Rekon), Schneider Gergely (Hikari), Kiss Máté
(Hikari). Schneider ebben az évben az összes magyar és országos
bajnoki címet megnyerte korosztályában.
A Hikarisok a második helyet szerezték meg a csapatok
pontversenyében. |  |
| 2000-11-10 | Fehér Román nem csalódott: Nagy élmény volt a chilei világba | A chilei atlétikai világbajnokságon nem sikerült a döntőbe kerülnie
a DAC versenyzőjének, Fehér Románnak. Interjú a versenyről. |  |
| 2000-11-10 | Családi fotóalbum: Gombi, az örökmozgó: | Portré Gombos Istvánról. |  |
| 2000-11-10 | "Meg kell szabadulni a múlt hordalékaitól" | A kormányfő szerint a Dunaferr Rt. vagyonkezelési szerződést sértett. Orbán Viktor szerint jogszerűtlen és erkölcsileg tarthatatlan a Dunaferr-rel kapcsolatos vagyonkezelési konstrukció. Interjú Orbán Viktorral. |  |
| 2000-11-09 | Egyetlen év sokszor egy pillanat | Beszélgetés Fabó Ferenccel, a Mezőföld természetfotó Klub
vezetőjével a fényképezésről. |  |
| 2000-11-08 | "Ti vagytok a legjobbak!" | Balogh Bea, Simics Judit, Radulovics Bojana beszámolója az
olimpiáról. |  |
| 2000-11-07 | Uj osztályvezető a kórházban: A legsürgősebben megoldandó pr | Nov. 1-étől dr. Vaszkun László vezeti a kórház fül-orr-gégészeti
osztályát. Miskolcról érkezett. |  |
| 2000-11-07 | Sztálinvárosi stációk - 1956: Zecher János nyolcvanévesen se | Zecher János beszámolója az 1956-os dunapentelei eseményekről.
A Dunapentelén elesett hősök és áldozatok névsora, haláluk pontos
időpontja. |  |
| 2000-11-06 | A korelnök igazságai | Mlinkó Pál MIÉP-es önkormányzati képviselőnk nyilatkozik az
önkormányzat elmúlt tíz évéről. |  |
| 2000-11-03 | Sikk | Képanyag: a Lorántffy-gálán az ötödéves technikumi képzősök
közreműködésével kimonókat mutattott be Omi Sori, japán
divatszakember. |  |
| 2000-11-03 | Zorán tévénézés közben döntött | Interjú a Dunaferr labdarúgócsapat új játékosával, Zoran
Raduloviccsal. |  |
| 2000-11-02 | A Pentele Baráti Kör kedden délután három órakor a II. világ | A Pentele Baráti Kör kedden a II. világháborús emlékműnél
megemlékező műsort tartott. |  |
| 2000-11-02 | A munka az író ember sajátossága | Az Utószó legutóbbi vendége Parti Nagy Lajos költő volt. Interjú. |  |
| 2000-10-31 | Mennyiségi és minőségi javulást ígér az új edző: Több szerep | Interjú Ruffing Péterrel, a Dunaferr férfi röplabdacsapatának új
edzőjével. |  |
| 2000-10-31 | Fúvósok a Zeneiskolában: A semmiből nőtte ki magát | A zeneiskola fúvószenekaráról. |  |
| 2000-10-30 | Nem sikertelen - elégedetlen: Kiss András: nem én mozogtam | Kiss András önkormányzati képviselőnk véleménye az önkormányzat
elmúlt tíz évéről. |  |
| 2000-10-30 | Mennyi mennyei asztal: Egy táncszínházi produkció, amihez cs | Dújv. Táncszínháza múlt pénteki premierjéről: Mennyei kocsmaasztal
- Ady Endre éjszakái címmel. |  |
| 2000-10-30 | Ötvenéves lesz a Vasvári | Képanyag: a kép 1955. februárjában készült, amikor az iskola
nevelőtestülete, kiegészülve a gimnázium néhány tanárával,
Kisfaludy Károly Törvény c. darabját adta elő Szalontai Mária
rendezésében. |  |
| 2000-10-28 | A kampányhadjárat után Kings a győztes a gimiben | E héten tartják a Széchenyi-hetet a gimnáziumban. |  |
| 2000-10-28 | Dunaújvárosért díjasok - 2000 | Interjú a két Dunaújvárosért díjassal: Dr. Kiss Endrével a
Dunaújvárosi Főiskola főigazgatójával és Limperger Istvánnal, a
Dunaferr SE tornacsapat edzőjével. |  |
| 2000-10-28 | Szűcs Istvánnak végre megvan az aranyérem | Dorogon a kötöttfogású birkózók utánpótlás-bajnokságán Szűcs
István, a Dunaferr SE sportolója 69 kg-ban magyar bajnoki címet
nyert. |  |
| 2000-10-27 | Dunaújvárosért díjazottak, 2000 | Dunaújvárosért Díjat kaptak: Dr. Kovács Pál (posztumusz), Dr. Kiss
Endre, Limperger István. |  |
| 2000-10-27 | Házastársi tárlat a KMI-ben: Számítógép és olasz reneszánsz | Rövid életrajz a két dunaújvárosi képzőművészről: Cyránski Máriáról
és ifj. Koffán Károlyról. Interjú a művészekkel kiállításuk
kuapcsán, melyet a Kortárs Művészeti Intézetben rendeztek. |  |
| 2000-10-27 | Béke kellenen: Már nem vagyunk sokan | Bodnár Géza, tartalékos százados, az 56-os vitézi rend helyi elnöke
Honvédelemért II. osztályú kitüntető címet kapott. |  |
| 2000-10-26 | Az első évfordulót ünnepelték | Egy évvel ezelőtt adták át a Fogyatékosok Gondozóházát, ahol tegnap
házi ünnepséget rendeztek. |  |
| 2000-10-25 | Tornászainkkal pörög a világ | Interjú a két dújv-i tornásszal, Csollány Szilveszterrel és Supola
Zoltánnal, hogy mi történt velük az olimpia óta. |  |
| 2000-10-24 | 56-os ünnep: egymástól függetlenül | Vasárnap és hétfőn is megemlékezések zajlottak a temetőben, a
kopjafánál.
Dunaújvárosért Díjasok: Dr. Kovács Pál (posztumusz), Dr. Kiss
Endre, a főiskola főigazgatója, Limperger István aDunaferr SE torna
szakosztályának vezetője, mesteredző. |  |
| 2000-10-24 | "Nem szeretek meghátrálni" | Interjú a Vakok és Gyengénlátók dunaújvárosi szövetségének
vezetőjével, Bardócz Évával. |  |
| 2000-10-24 | Kultúrfókusz | Az "A" Csoport két növendéke: Nagy Krisztián és Kalácska Gábor
kiállításáról (a cikkben nem jelölték meg a helyszínt). |  |
| 2000-10-24 | Ezredvégi reneszánsz - kérdésekkel: A legtöbbet önmagunktól | A Kortárs Művészeti Intézetben Ifj. Koffán Károlynak és
feleségének, Cyránski Máriának nyílt kiállítása. Művészetükről. |  |
| 2000-10-20 | Hatéves kora óta "nyomja": "Azért ajánlottuk fel a koncert b | Varga Róbert és zenekara koncertjének bevételét felajánlotta a
magzatvizsgáló berendezésre. |  |
| 2000-10-20 | Húszmillióba került a riasztó rendszer: Szerdán megszólalnak | Dújv-ban (és Kisapostagon) potenciális veszélyforrás a Cellulózgyár
Kft, mert a gyártási folyamathoz klórt is használnak. A
készletezett klór mennyisége a 25-50 tonnát is elérheti. Emiatt
Dunaújváros és Kisapostag a legmagasabb fokozatú polgári védelmi
besorolásba került. Most fejeződött be a telepítése a 18
Hörmann-Rema rendszerű szirénának. |  |
| 2000-10-20 | Immáron második alkalommal szerepel Móder Rezső szobrászművé | Immáron második alkalommal szerepel Móder Rezső szobrászművész
alkotása ( Bartók, Kodály, Kassák...) az Uj Művészet c. folyóirat
borítólapján, a 10. számon.A tízéves jubileumra összeállított
ünnepi számukat dísziti.
A 6. oldalon található Friedrich Ferenc Viszony 2000 c. alkotása. |  |
| 2000-10-20 | K.O-val győzött ismét Vizi Attila | Nemzetközi Thai Box gálán vett részt Kiskunhalason a Sukothai Team
Thai Box egyesület. Vizi Attila mérkőzését megnyerte, s vele együtt
a leggyorsabb K.O-t elérő versenyzőnek járó különdíjat is
átvehette. |  |
| 2000-10-19 | Két órán át faggatták a világbajnokot a fiatalok | Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda találkozót szervezett, melynek vendége Gurisatti Gyula volt. |  |
| 2000-10-19 | Eleven halak és - kapcsolatok: A Mikulás-futár és a Hírlap t | A Mikulás-futár, Kovács István és a Hírlap tudósítója, Körmendi
Erzsébet ma találkozik Rovaniemiben Joulupukival. |  |
| 2000-10-19 | képanyag | A gyermekkönyvtár rendezvényéről egy kép, melynek Csukovits Enikő
történész volt a vendége. |  |
| 2000-10-19 | Tükörben voltunk picinykét | Cocteau Szent szörnyetegek c. drámájának a bemutatószínpadi
premierjéről. |  |
| 2000-10-18 | Piroskák, farkasok, meg egy boszorka | Tegnap a Vasvári iskola évfordulója alkalmából rendezett
programsorozat részeként a legkisebbeknek mese-akadályversenyt
rendeztek. A másodikosok a múzeumban kézműveskedtek, a harmadikosok
a KRESZ-szabályaival, a negyedikesek a könyvtárban lexikonokkal,
szótárakkal ismerkedtek. |  |
| 2000-10-18 | A szlovákoktól a kazahokig.. | Kép a Dunaferr SE jégkorongcsapatról. |  |
| 2000-10-18 | Kollágák voltak a vendégeink | A Móricz Zsigmond Általánosi Iskola diáklapjának (Móriczka)
készítői tanulmányi látogatást tettek a Dunaújvárosi Hírlap
szerkesztőségében. |  |
| 2000-10-17 | Egy forduló év - évfordulóval:"Az évkönyvben szépen, tematik | Bene Károly, a Dunaferr Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola
nyugalmazott igazgatójának visszatekintése az iskola 45 évére.
Vers és prózamondó versenyt rendeztek az ünnepi program keretében
az iskolában. Eredmények.
Az MMK Folyosógalériáján kiállítás nyílt az iskola múltjáról. |  |
| 2000-10-17 | Csinos hölgyek, szép ruhák: Divatbemutató az Uitz teremben | Az Uitz teremben Lers Emese és Oszlányi Gyöngyvér divattervezők
kollekcióját mutatták be dújv-i modellek. |  |
| 2000-10-16 | Expó: nem hiányzott semmi: Hazai feltaláló kapta a dunaújvár | A dunaújvárosi Expo 2000 vásári nagydíját a Momert Részvénytársaság
kapta. A Legszebb Stand Díjának tulajdonosa a Dunatel Rt lett. A
vásár kisdíjas jutalmazottja az Edison-Telefónia Távközlési Bt új
magyar készüléke lett, mely véd a mobiltelefonok és a számítógépek
káros sugárzása ellen. |  |
| 2000-10-16 | (Tízéves az önkormányzatiság): A lehetséges válaszok verseny | Az önkormányzat elmúlt tíz évéről mondja el tapasztalatait Kismoni
László MSZP-s önkormányzati képviselőnk. |  |
| 2000-10-16 | Kultúrfókusz | A József Attila Könyvtár mai rendezvényének vendége Pleidell János,
Dunaújvárosban élő képzőművész. A délután öt órakor kezdődő
rendezvényen Péntek Imre értékeli és ismerteti az albumot. A
rendezvény vendége lesz még Pásztor Bertelen, a könyv szerkesztője. |  |
| 2000-10-16 | Mindenkinek tele a pincéje az idei őszi búfelejtőn | A perkátai szüreti napokról. |  |
| 2000-10-16 | Ötvenéves lesz a Vasvári | Kép 1952-ből: Csokonai Erzsébet második osztálya. |  |
| 2000-10-15 | A "Nagy Futás" Dunaújvárosban | 12. alkalommal rendezték meg a dunaújvárosi utcai futást. |  |
| 2000-10-13 | Uj diák a polgármesteri székben | A város újonnan megválasztott diákpolgármestere Deimel Mariann
lett. A városi diákönkormányzat áttekintette programtervezetét. |  |
| 2000-10-13 | A tanárnő Iowa államból érkezett, és angolt tanít | Oskaloosából érkezett az amerikai Debra De Ronde, aki nyelvet tanít
a Széchenyi gimnáziumban. |  |
| 2000-10-12 | Kistérségi nagy feladatok: Juhász Zoltán a "gondos" polgárme | Juhász Zoltán régiónk kistérségi területfejlesztési menedzsere egy
hónapja. Feladatáról, eddig végzett munkájáról. |  |
| 2000-10-12 | Két berlini lap is közölt kritikáta szoborkiállításról | Két neve berlini lap (Berliner Zeitung, Tagerspiel) is részletes,
terjedelmes kritikát közölt a budapesti városligeti tavon rendezett
kortárs képzőművészeti kiállításról. A Berliner Zeitung írása a
meghatározó alkotások közé sorolja Móder Rezső szökőkútként is
funkcionáló zenélő szobrát. |  |
| 2000-10-12 | Változtatni kell a kamara munkastílusán a jövőben | Az új, önálló dunaújvárosi kereskedelmi és iparkamara általános
alelnöke: Fejes László, tagozati alelnökök: Benkovics Ferenc,
Juhász Péter, Palkovics Jenő, elnökségi tagok: Bakonyi Ferenc, dr.
Tóth László, Sümeginé Juhász Ilona. Rövid interjú dr. Varga Lajos
elnökkel. |  |
| 2000-10-12 | Időközi választás Dunaújvárosban | Október 15-én a korábbi képviselő halála miatt időközi választást írtak ki Dunaújváros 7. számú önkormányzati választókerületében. A MIÉP képviseletében Létainé Gulyás Veronika vállalta a megmérettetést, aki jelenleg egy országos kereskedelmi hálózat dunaújvárosi képviselője. |  |
| 2000-10-11 | Hatalmas dobozokkal érkezett az ajándékosztó: Dransfeld lept | A rácalmási családi otthonban nevelkedők Dransfeldből, a
partnertelepülésről jött ajándokoknak örülhettek. |  |
| 2000-10-11 | Pleidellsheimben képtár lesz: "A szín és a hang a mindenség | Ma ünnepli 85. születésnapját Pleidell János festőművész, melynek
alkalmából átvehette a Magyar Köztársaság Érdemrendjét. Interjú a
művészzel. |  |
| 2000-10-11 | Azok a csodálatos, szép napok: Értük izgulhattunk Sydneyben | Kép az olimpián résztvett dújv-i sportolókról. |  |
| 2000-10-10 | A készülő kocsmaasztalról: " Szunnyadt lelkem ezer évet" - | Új színházi produkciót próbál a Dunaújvárosi Táncszínház. A darab
Ady Endre világát idézi. Az előadás koreográfusa Énekes István. |  |
| 2000-10-09 | Felavatták a teret | A megújult Bartók Béla tér tiszteletére utca- és téravató
ünnepséget rendeztek szombaton. |  |
| 2000-10-09 | Évtizedek egymás mellett, egymásért : Holtodiglan-holtomigla | Ezüst- és aranylakodalmasokat ünnepeltek a szombati bálon. |  |
| 2000-10-07 | 1848-asok örökén | Koszorúzás az 1848-49-es forradalom emlékművénél. A műsort a Rudas
középiskola tanulói adták. |  |
| 2000-10-07 | Ötvenéves lesz a Vasvári | A város első iskolája sorozatot kezd a hírlap hétfőnként az
intézmény életéből villant fel egy-egy pillanatot képek
segítségével. |  |
| 2000-10-06 | A családokért, nyugdíjasokért és hátrányos helyzetűekért | A 7-es számú önkormányzati választókerület egyik
képviselőjelöltjét, Katona Ferencet mutatja be a cikk, aki a
Nagycsaládosok Dunaújvárosi Egyesületének jelöltje. |  |
| 2000-10-06 | Képekben elbeszélt, megélt múlt, jelen, jövendő... | 75 éves Hajdú György fotográfus. Az Intercisa Múzeumban rendeztek
kiállítást fotóiból. Interjú. |  |
| 2000-10-06 | Csaknem háromezren futottak Dunaújvárosban | Csaknem háromezren teljesítették különböző korosztályokban a
Rucanor őszi utcai futóverseny távját. Eredmények. |  |
| 2000-10-06 | Bemutatkoznak a 7. körzet időközi képviselőválasztásának jel | 4 képviselőjelölt bemutatása: Létainé Gulyás Veronika (MIÉP), Dr.
Kántor Károly (független), Nyíri Miklós (FKgP), Pochner László
(SZDSZ). |  |
| 2000-10-05 | Mai atyák a jövő városában: Szekeres Imre is vendége volt az | Dr. Szekeres Imre az MSZP frakcióvezető-helyettese valamint
Selyem József képviselőjelölt volt a vendége az MSZP lakossági
fórumának. |  |
| 2000-10-05 | A jelölt és a képviselő: Pallag Lászlót az olajbizottság eln | Pallag Lászlót az olajbizottság elnökét látták vendégül a
kisgazdák. Bemutatkozott képviselőjelöltjük, Nyíri Miklós. |  |
| 2000-10-05 | Főtéri tűzijáték. Dunaújváros olimpikonjait köszöntötte | Köszöntötték a városháza terén az olimpikonokat: Edöcsény Nórát, Kiss Annamáriát, Supola Zoltánt, Balogh Beát, Radulovics Bojanát, Zsemberyné Simics Juditot, Csollány Szilvesztert. |  |
| 2000-10-04 | Bóbitás kistündérek évnyitója | Egész napos, játékos program keretében óvodaévnyitót tartottak
kedden a Bóbita Óvodában. |  |
| 2000-10-04 | Az idén újra orosz játékos szerepel | A távozó Szergej Csebotarev helyére Vitalij Morozovot szerződtették
két évre a Dunaferr röplabdacsapatába. A sportoló bemutatása. |  |
| 2000-10-03 | Nem belvárosiként is kiemelt képviseletet szán a körzetnek | Nyíri Miklós, az FKgp képviselőjelöltje a fontos feladatokról. |  |
| 2000-10-03 | Tizenhárom plusz egy: pont. Méltó megemlékezés a zene világn | A zenei világnapi koncertről, melyet az evangélikus templomban
tartottak. A Viadana Kamarakórus Palestrina egyik miséjét, a Missa
Brevist tolmácsolta. |  |
| 2000-10-02 | (Tízéves az önkormányzatiság): Mindenkivel együttműködni | Az önkormányzatiság elmúlt tíz évéről nyilatkozik Kecskés Rózsa,
MSZP-s képviselőnk. |  |
| 2000-10-02 | Egy nem igazán emberberát: Uj bemutató: SSzervét Tibor pazar | A Bemutatószínpad új bemutatójáról: Hampton : Emberbarát c.
művéből. |  |
| 2000-10-02 | Sváb bál volt Mezőfalván | Először rendeztek sváb bált szombaton Mezőfalván. |  |
| 2000-10-02 | A világ kétezer híres és kevésbé ismert temploma sorakozik | "Világunk templomai 2000" elnevezésű (kép)kiállítás az előszállási
templomban. |  |
| 2000-10-02 | Ijászverseny és tűzön járás nem csak nomádoknak | A Bánki Diák Sportkör Ijász Szakosztálya szombaton rendezte meg a
II. Dunaújvárosi Történelmi Terepíjász Versenyt. Az ország minden
részéből érkeztek versenyzők.Eredmények. |  |
| 2000-10-02 | A női kézilabda-válogatott ezüstérmes lett Sydneyben | Az olimpián ezüstérmet nyert női kézilabdacsapatnak dújv-i tagjai
voltak: Radulovics Bojana, Simics Judit, Siti Beáta, Balogh
Beatrix. Kép a válogatottról. |  |
| 2000-10-01 | A művészet a tények valóságára épít | Friedrich Ferenc Viszony c. szobráról készült kép csak
illusztráció, a szövegben sem a képzőművész, sem a szobra nem
szerepel. |  |
| 2000-09-26 | Emberbarát - egy előadás a színházbarátoknak | Christopher Hampton Emberbarát c. darabját próbálja a
Bemutatószínpad Valló Péter rendezésében. |  |
| 2000-09-26 | Még egyszer az aranyéremről... | 4 kép az olimpiai aranyat nyert Csollány Szilveszterről. |  |
| 2000-09-25 | Kisapostag: szüreti bál, felvonulókkal | a szombaton megtartot szüreti mulatságról. |  |
| 2000-09-25 | Csollány-arany: nekünk az első: A lólengés fináléjában igen | Sydneyben, az olimpiai játékokon megszületett Dunaújváros és a
Dunaferr SE első olimpiai bajnoki címe: Csollány Szilveszter gyűrűn
hatalmas fölénnyel nyert. Supola Zoltán lólengésben hatodik,
pontszerző lett. |  |
| 2000-09-25 | (Tízéves az önkormányzatiság) Átpolitizált szakmai kérdések | Illéssy István MDNP-s önkormányzati képviselőnk véleménye az eltelt
önkormányzati időszakról. |  |
| 2000-09-23 | Továbbjutnak | Fordulat a kormány-Dunaferr vitában. |  |
| 2000-09-22 | Mohácsi már a bajnokot erősíti: Tiszafüreden szerepel a duna | A nyáron került a Dunaferr kézilabdacsapatába Mohácsi Árpád.
Interjú. |  |
| 2000-09-21 | Generációs tagozódás egy kis művészetszemlélettel | Interjú Gáspár Aladár művész-tanárral művészetszemléletéről. |  |
| 2000-09-19 | Nem kell mindig korterror! Felbomló, régi-régi megközelítése | A dújv-i kortárs művészek tárlatáról, melyet a Kortárs Művészeti
Intézetben rendeztek. |  |
| 2000-09-19 | Pilinszky a professzor szemével: Utószó a KMI-ben: Utoszó a | Az utószó évadnyitó előadásáról, melynek előadója Jelenits István
irodalomtörténész volt s Pilinszky János költészetéről beszélt.
ugyanerről: Pilinszkyről az Utószóban /Pálinkás = Dunaújvárosi
Hírlap 2000. szept. 19.5.p. |  |
| 2000-09-18 | A hírek új arca - egy nap a megújult Hírlappal | A Dunaújvárosi Hírlap szombati partyjáról. |  |
| 2000-09-18 | Zümi utolsó szárnyalása: Marosi László bajnokként szeretne v | Tavaly nyár óta a Dunaferr kézilabdázója Marosi László. Interjú a
sportolóval. |  |
| 2000-09-16 | Nem csak a húszéveseké... | Huszonöt éves a mezőfalvi nyugdíjas klub. |  |
| 2000-09-16 | Szemébe nézek a szembejövőknek | Interjú Eördögh Bertalannal, a Dunaújvárosi Hírlap egykori ?
főszerkesztőjével. |  |
| 2000-09-16 | Itt küzdöttem le magam főszerkesztővé | Interjú D. Kiss Csabával a Dunaújvárosi Hírlap egykori ?
szerkesztőjével. |  |
| 2000-09-16 | Az első pillanattól senkit sem ámítottam | Interjú Elekes Andrással, a Dunaújvárosi Hírlap egykori ?
főszerkesztőjével. |  |
| 2000-09-15 | Hatvanötezer fog rendben | Szeptember 14-én délelőtt az ország öt városában kb. 2600 általános
iskolás mosott egyszerre fogat az egyik fogkrémgyártó cég által
meghírdetett szájápolási hónap programjaként. A Guiness
rekord-kísérletben részt vett a József Attila Általános Iskola
összes diákja is. |  |
| 2000-09-15 | Nyugdíjasként Venyimért: Első közösségként az idősek klubja | A nagyvenyimi nyugdíjas klub 20 évvel ezelőtt alakult, a falutól
Nagyvenyimért díjat kapott a közösség. |  |
| 2000-09-15 | Perjámosi két érmet vár: A dunaújvárosi Edöcsény Nóra már sz | Az olimpián a Dunaferr SE-ből résztvesz: Supola Zoltán és Csollány
Szilveszter tornászok; Kiss Annamária úszó; Balogh Bea, Simics
Judit, Radulovics Bojana kézilabdázók; a Cseke KC-ből Edöcsény Nóra
triatlonista. |  |
| 2000-09-15 | Rímek és ritmus egy kötetben: Vélemények egy dunaújvárosi ve | Kiss Kálmán és Pásztor Bertalan magyar-tanárok véleménye Szemere
Brigitta verseiről. |  |
| 2000-09-13 | Merről fúj a szél Kulcson? Az ötletgazda páros nem perel:mér | Kié a szélerőmű ötlete? Hányan építenek szélerőművet Kulcson? |  |
| 2000-09-13 | Előszállás | Előszállás címere. |  |
| 2000-09-13 | Kisapostag | Kisapostag címere. |  |
| 2000-09-13 | Kulcs. A presztizsháború eredménye | Kulcs önállósodásáról. 1994.aug. 14-én névszavazással a kulcsi
polgárok az mellett döntöttek, hogy váljanak el Rácalmástól.
Kulcs címere. |  |
| 2000-09-13 | Mezőfalva: A hit nem törvény - ne viseljünk álarcot | A mezőfalvi plébános A vidéki ember jobban átéli, megérzi a hitet,
azt, hogyan kell valamihez kötődni vallja a mezőfalvi plébános,
Papp László.
Mezőfalva címere. |  |
| 2000-09-13 | Nagykarácsony: Hírnevet kovácsolt a név | A nagykarácsonyi Mikulásházról.
Nagykarácsony címere. |  |
| 2000-09-13 | Perkáta | Perkáta címere. |  |
| 2000-09-13 | Rácalmás | Rácalmás címere. |  |
| 2000-09-12 | Elbúcsúztak dr. Kovács Páltól | Dr. Kovács Pál temetéséről. (szept.11-én délután volt.)
ugyanerről: Búcsú Dr. Kovács Páltól = 7közlap 2000.09.12.1.p. |  |
| 2000-09-12 | Első körben minden patent | Az idei dunaújvárosi kollektív tárlat kiállítói közül néhány alkotó
a kiállításról: Ráthgéber Attila, Szegedi Csaba, Rohonczi István,
Gáspár Aladár. |  |
| 2000-09-12 | Színvonalszakadék két állomás között | Megkezdte a dialízis-kezeléseket szeptember első hetében a Szent
Pantaleon Kórház júliusban átadott európai szinvonalú művese
állomása. 350 miiliós beruházás. Növekszik a kórház bevétele, mert
az egészségpénztár fizet a kórházi gyógykezelésért, gondozásért. |  |
| 2000-09-12 | Emlékoszlop avatás Perkátán: A PÖPE kitett magáért | A Polgári Összefogás Perkátáért Egyesület amillenniumi év
keretében műsorral egybekötött emlékoszlopavatót rendezett a
Templomkertben. Az emlékoszlop Szervátiusz Tibor Életfa c.
alkotása. |  |
| 2000-09-12 | Móder performace-ra készül: Koncert az ötdimenziós körül | Móder Rezső közönségdíjas alkotása rövid időre hazakerült
Dunaújvárosba. Elhelyezése nem megoldott. Móder Rezső szabadtéri
fémzenei és énekkari koncertet szervez A XXI. századi művészet
címmel a hónap végére, ahol ötdimenziós alkotását is hangszerként
használja. |  |
| 2000-09-11 | Lobogtak a zászlók, ünnepelt Előszállás népe; Bűnbocsánat és | A millenniumi zászló, megyezászló átadása. Búcsú. |  |
| 2000-09-11 | Három napos földvári fesztivál: Utcaszínház menyasszonnyal | Három napos szüreti fesztivált tartottak Dunaföldváron. |  |
| 2000-09-11 | Sej-haj folyóban, sok a hal... | Tegnap rendezték Rácalmáson az "50 lépcső" országos
horgászversenyt. A Rácalmási Sirály Horgászegyesület versenyzője,
Saskői Zoltán lett a győztes. |  |
| 2000-09-09 | Utat kaptak a kerekezők | Elkészült Nagyvenyim kerékpárútja. |  |
| 2000-09-09 | Megetettük a smasszereket: Nem távozott reszelő nélkül Tököl | A Pálhalmai Országos Büntetésvégrehajtási Intézet Agrospeciál
Kft-jének szervezésében 5. alkalommal került sor a Szent Adorján
napi kispályás labdarúgótornára. |  |
| 2000-09-08 | A párbeszédet folytatva, a megkezdett úton haladna | Selyem Józsefről, az MSZP önkormányzati képviselőjelöltjéről. |  |
| 2000-09-08 | Adorján-nap - rácson innen | A Pálhalmai Büntetés-végrehajtási Intézetről. Az országban az
egyetlen intézmény, amely három alegységgel működik: Sándorháza,
Bernátkút, Mélykút. Az intézmény az elemi feltételek szintjén
megtartotta működőképességét. |  |
| 2000-09-08 | Pék és szmasszer mindig kell majd | Beszélgetés Menyhért István és Gallai Tamás fegyőrökkel. |  |
| 2000-09-08 | Hűségben - ötven éven át | Házaspárok bálja minden évben Nagyvenyimen. A falu népe előtt
esküdnek újra örök hűséget azok a házaspárok, akik 50 vagy 25 évvel
ezelőtt Nagyvenyimen kötöttek házasságot. |  |
| 2000-09-07 | A film végső címe: Csocsó. Koltai Róbert: "Meggyőződésem, ho | Koltai Róbert Dunaújvárosban járt, és az itt forgatandó filmjéről
beszélt. |  |
| 2000-09-07 | A részvétel is csodálatos... | Sáriné Kocsis Erzsébet Dunaferres kézilabdás mesél az atlantai
olimpiáról, ahol a válogatott tagjaként bronzot nyert. |  |
| 2000-09-04 | A hölgy japán önkéntes, és! Hazánkat is érdemesnek találták | Omi Saori japán hölgy 2 évig tartózkodik Dunaújvárosban, a
Lorántffy szakközépiskolával ismerteti meg kultúrájukat. |  |
| 2000-09-04 | (Tízéves az önkormányzatiság): Ha most a szívemre hallgatok. | Dr. Dorkota Lajos önkormányzati és országgyűlési képviselő a dújv-i
önkormányzat elmúlt tíz évéről. |  |
| 2000-09-04 | Háborúsdi festéknyomokkal | Pálhalmán szombaton rendezték a paintball országos bajnokság
negyedik fordulóját. |  |
| 2000-09-02 | Dr. Kovács Pál (1940-2000) | ir. Kovács Pál orvos, egykori népjóléti miniszter, aki a város
polgármestere volt rövid ideig, szept. 1-én elhunyt.
ugyanerről: A mi Palink! / Fekete Györgyi= 7közlap
2000.szept.5.1.p. |  |
| 2000-09-02 | Jubiláló játszóház a Szivárvány Ovodában | 30 éves a Szivárvány Ovoda. Jubileumi rendezvénysorozatot
szerveztek.
ugyanerről: Harmincéves ovisok = Dunaújvárosi Hírlap 2000. okt.
6.1.p. |  |
| 2000-09-02 | Nincs előzménye a kalandos tudományos vállalkozásnak | Azerbajdzsáni-magyar kisszótár elkészítésébe fogott dr. Gyarmati
Imre turkológus, a Dunaújvárosi Főiskola tanára. |  |
| 2000-09-02 | Öt gyönyörű év után ismét látni szeretné a teli lelátót | Interjú Marianna Gubovával, aki 5 éve a Dunaferr kézilabdacsapat
kapusa. |  |
| 2000-09-01 | Pochner László a negyedik | Az SZDSZ képviselőjelöltje a szabadon maradt önkormyzati képviselői
tisztségre, Pochner László. |  |
| 2000-09-01 | Móder, a hosszútáv-szobrász: Az örökmozgó művészt olykor nev | Móder Rezsőről, anakk kapcsán, hogy a budapesti vízitárlaton
közönségdíjas lett alkotása. |  |
| 2000-09-01 | Mángorló és csanak a falon: Hobbiból alkottak - a nyugdíjaso | Az előszállási nyugdíjasok saját készítésű munkáikból rendeztek
kiállítást. |  |
| 2000-09-01 | Adni a fiataloknak, hogy kapjunk is vissza tőlük | Interjú Egervári Sándorral, a Dunaferr labdarúgócsapatának
vezetőedzőjével, aki mesteredzői címet kapott. |  |
| 2000-09-01 | Budapesten marad az öt dimenziós Móder-mű | Kép a városligeti tó vizén kiállított Móder alkotásról. |  |
| 2000-09-01 | Vissza a Mikuláshoz: Kovács István újra fut | A jövő év májusában indul ismét Finnországba Kovács István,
mezőfalvi hosszútávfutó. A Világmikulásnál tett látogatás mellett
elsődleges célja a finn-magyar baráti kapcsolatok erősítése. |  |
| 2000-09-01 | Nagy Ervin főszerepben | A dunaújvárosii Nagy Ervin színész - aki a Katona József Színházban,
valamint a Vígszínházban játszik - mesél arról, hogyan került
kapcsolatba a színjátszással. A helyi Szi-Ti Színpadon kezdte a
színjátszást. |  |
| 2000-08-31 | Képviselőjelölt képviselő | i MIÉP képviselőjelöltje - Böszörményi Zoltán helyére - Létainé
Gulyás Veronika. |  |
| 2000-08-31 | Pánczél: háromból egyszer | Pánczél Miklós visszaemlékezése az 1992-es barcelonai olimpiára,
ahol a magyar csapat a kilencedik lett. |  |
| 2000-08-31 | Lehet így is: Dunaújváros | A Városháza téren kivetítő előtt meccset néző, szurkoló
dunaújvárosiakról. |  |
| 2000-08-30 | Példamutató nevelőmunka | A Dunaferr SE kézilabdaszakosztályáról. |  |
| 2000-08-30 | Dunaújvárosi közéleti tizenegy | |  |
| 2000-08-30 | kép az Öntelt mackóról | Somogyi József szobra. |  |
| 2000-08-29 | Sikeres mestervizsga | A kung-fu wing tsun ágazatában Holmár László sikeres mestervizsgát
tett. Dunaújvárosban jelenleg ő rendelkezik egyedül ezzel a
fokozattal. |  |
| 2000-08-28 | Több eredményt hoz a nyílt beszéd, a felvilágosítás | A Police Road Show (országos körúton járó program, melynek célja a drog elleni küzdelem) egésznapos programja a városban.
ugyanerről: Nem hittek a sikerben. Zsarulátványosság a mozi előtt.
/-ashy- = 7közlap 2000.aug.29.4.p. |  |
| 2000-08-28 | Nem magyarországi romák vagyunk, hanem: magyarok | Nemrégiben alakult meg az MSZP dújv-i szervezetének roma tagozata,
múlt héten pedig az MSZP roma tagozatának Fejér megyei szervezete. |  |
| 2000-08-26 | A Fidesz is bemutatta jelöltjét, aki csendes kampányt ígér | A Fidesz-MPP dújv-i szervezetének jelöltje az időközi önkormányzati
választáson (Böszörményi Zoltán képv. halála miatt) Kubovics Árpád. |  |
| 2000-08-25 | Hosszú vetés után folyamatos aratás: Arany oklevél Kálnay Ad | Aug. 23-án vette át az arany oklevelet Kálnay Adél, amelyet a
Magyar Művészeti Akadémia ítélt neki a millenniumi pályázat okán. A
regény címe: Háborús történet, a Kövek ideje c. régebbi kötetében
található meg. Interjú a díjazottal. |  |
| 2000-08-24 | Kálnay Adél is arany oklevelet nyert a Magyar Művészeti Akad | Kálnay Adél arany oklevelet nyert a Magyar Művészeti Akadémia
millenniumi alkotópályázatán. |  |
| 2000-08-24 | Paprikának szép emlék Szöul | A szöuli olimpiára emlékezik vissza Paprika Jenő tornász, ahol 6.
lett a magyar csapattel. |  |
| 2000-08-24 | Nemzeti radikalizmus a helyi közéletben | Dunaújváros egyetlen MIÉP-es önkormányzati képviselőjéről. |  |
| 2000-08-22 | Vastapsot a Viadanának: Palestrina-darabbal szerepelt a mező | Palestrina-darabbal szerepelt aug. 20-án a mezőfalvi katolikus
templomban rendezett ünnepi misén a Viadana Kamarakórus. |  |
| 2000-08-22 | A polgármester kétszer szelt | Kép: a polgármester megszegi az ünnepi kenyeret. |  |
| 2000-08-21 | A hőség ben is ünnepeltünk... | Az aug. 20-i rendezvényekről. |  |
| 2000-08-21 | (Tízéves az önkormányzatiság): Amilyen az adjonisten... | Gyöngyösi Pál képviselő véleménye az önkormányzat elmúlt tíz
évéről. |  |
| 2000-08-19 | Az első tornájáról érmet és kupát hozott Erdősi Vera | Ezüstérmet nyert a magyar női junior vízilabda-válogatott a
csehországi Plzenben rendezett Európa-bajnokságon. A csapat tagja
volt a DVSE játékosa: Erdősi Vera. |  |
| 2000-08-19 | Megvan ma is, csak a neve más: A dunaújvárosi Csillag Ház | |  |
| 2000-08-18 | Képek Képesről: Akvarell, kamera, papi pipa | Az Arany János Általános Iskola rajztagozatosai az idei nyáron is
alkotótáboroztak Képespusztán. |  |
| 2000-08-18 | A ducik kitartóak: "Szerintem máris fogytam" | A kórház gyermekosztálya idén először szervezett fogyókúrás tábort. |  |
| 2000-08-17 | Árpád fejedelem a névadó: Iskola ünnepség színesíti a progra | Az előszállási kastély előtti parkban aug. 20-án avatják fel a
turulos emlékoszlopot. E napon tartják az iskola névadó ünnepségét
is, Árpád fejedelem nevét veszi fel az iskola. |  |
| 2000-08-16 | Kitakarják a fürdő maradványait | 1992-ben kezdődött az Öreghegyen lelt római kori katonai fürdő
feltárása, mely a tervek szerint őszre befejeződik, s látogathatóvá
válik a lelet. |  |
| 2000-08-15 | Elgördültek a csillagsávos plüssfotelek: betonszaggató lóer | Hatodszor rendezték meg Dunaújvárosban az Amerikai Autók Nemzetközi
Találkozóját. |  |
| 2000-08-15 | Berci bácsi hadifogságban kezdte: A békét faragja fába a haj | Károlyi Albert hobbijáról: félévszázada a fafaragásnak hódol. |  |
| 2000-08-15 | A "Kovács-szaltó" még mindig erős elem... | Beszélgetés Kovács Péter tornásszal, Dújv. első olimpiai érmesével,
aki ma edzőként dolgozik. |  |
| 2000-08-14 | (Tízéves az önkrományzatiság): Kölcsönkenyér visszajár... | Dávid Béla véleménye az önk. elmúlt tíz évéről. |  |
| 2000-08-14 | Tárlat az akciók igézete után: Az "A" Csoport gyűjteményes k | Az "A" Csoport gyűjteményes kiállítása a Kortárs Művészeti
Intézetben. |  |
| 2000-08-11 | Tárlat és album a jubileumra | Városfotókból álló kiállítást rendez hamarosan a Rosti Pál
Fotóklub. A tematikus bemutató alapját az a kollekció jelenti,
amelyet a közelmúltban készítettek a közösség tagjai, amelyből egy,
a tervek szerint jövőre megjelenő "városalbum" képanyagát is
válogatják. |  |
| 2000-08-11 | Tájékoztat, nemcsak riaszt: Ha élesben megszólal, akkor tény | A város 18 pontján helyezték el a német Hormann-Rema rendszerű
riasztó-tájékoztató berendezéseket, valamint kettőt Kisapostagon. |  |
| 2000-08-11 | A hölgyek újra a medencében: Elképzelhető, hogy a saját neve | A Dunaújvárosi VSE-Green System OB-I-es női vízilabdacsapat az új
idényben bemutatkozik majd a nemzetközi kupában is. A
játékoskeretről. |  |
| 2000-08-10 | Vegyeskar: korai évadkezdés. A fehérvári Bazilikában lép köz | A Dunaújvárosi Vegyeskar következő fellépéseiről. |  |
| 2000-08-10 | Az első olimpiai éremszerző | Kovács Péter tornász az 1980-as moszkvai olimpiáról, ahol
Dunaújvárosnak ő szerezte meg az első olimpiai érmet. |  |
| 2000-08-10 | Radnai Zsolt újabb sikeres szupermaratonija | Az Isaszeg-Dány útvonalon rendezett 162 kilométeres futóversenyen
Radnai Zsolt 8. lett. |  |
| 2000-08-09 | Vízizene a városligeti tónál | Ujabb performance-on vesz részt Móder Rezső aug. 12-én a
Városligeti tó vizén az Instrumentum Acélszoborzene
együttes tagjaként. Az együttes 1993-ban, győrben alakult. |  |
| 2000-08-08 | Tábor után Palestrina-mise | A Viadana kamarakórus idei fellépéseiről. |  |
| 2000-08-07 | A városhódító "A" Csoport: Tábori tárlat a Galéria Jazz Klub | Idén először szervezett a művészeti egyesület alkotótábort
általános iskolásoknak. Az ott készült munkákból rendeztek tárlatot
a Galéria Jazz Klubban. Az "A" Csoport kollektív tárlatát pedig a
Kortárs Művészeti Intézetben nyitották meg. |  |
| 2000-08-07 | Jurtaépítés, zászlóátadás, bál: Millenniumi falunap kavalkád | Millenniumi falunappal emlékezett önállóságára NAgyvenyim.
"Nagyvenyimért" kitüntetést kapott: Erős Lajos, Kéri János, Pálmai
Ferenc, Nagyvenyimi Nyugdíjas Klub. |  |
| 2000-08-07 | Jövőre igazi ünnepet akarnak: Kisapostagon az egész falu öss | A II. Kisapostagi Díjugrató Lovasversenyről. |  |
| 2000-08-07 | Motorfalva megáldott lakói: Az ország első trike-találkozójá | A mezőfalvi plébános, Papp László szervezte az ország I. Mezőfalvi
Trike- és Motoros Találkozóját. |  |
| 2000-08-07 | Chilébe készül Fehér Román | Fehér Román (DAC) atléta idei eredményeiről. |  |
| 2000-08-05 | Két órára leálltak a varrónők | Ma délelőtt 10-12 óra között leálltak a varrógépek a Fékonban,
figyelmeztető sztrájkot tartottak a dolgozók. |  |
| 2000-08-05 | Jól célzott az íjászcsapat | Az "Egri Vigasságok" c. eseménysorozat résztvevői voltak a Bánki
Diák Sportkör történelmiíjászai. Közűlük nyolcan az ősmagyar
visszacsapó íj kategóriájában indultak. Farkas BAlázs a 14 év
alattiaknál 1. lett, a felnőtt nőknél Horváth Béláné a 2.,
Debreceni Csilla a 3. |  |
| 2000-08-04 | Makett-tárlat: helykereső." Az ötvenes évek épületei" | Az ötvenes évek épületei címmel nyílt makett-kiállításról. A
Sajtóházban állították ki Jeszek József makettjeit, melyek a város
szocreál építészetét reprezentálják. |  |
| 2000-08-03 | Uj próba előtt a táncszínház: Ünnepi rockoperában ropják a B | Szőrényi-Bródy: Veled Uram! c. rockoperában szerepele a Dújv-i
Táncszínház aug. 20-án Esztergomban. |  |
| 2000-08-03 | Három tornász utazott Montreálba | Tóth Margit és Lővei Mária rövid visszaemlékezése az 1976-os
montreáli olimpiára, ahol a magyar csapat tagjaiként 4. helyet
szereztek. (Óvári Éva külföldön él.) |  |
| 2000-08-01 | Séta a csudás kütyük földjén: "Ready Made": Boór János kiáll | Boór János kiállítása a Folyosógalérián. |  |
| 2000-08-01 | Átadták a két új Ikarus buszt | |  |
| 2000-08-01 | Művészek a művészekert : Alkotótábor gyerekeknek | Július végén 1 hetes tábort szervezett az "A" Csoport Művészeti
Egyesület általános iskolásoknak. |  |
| 2000-08-01 | Újabb húszmillió a partoldal védelmére. | Tovább csatornázzák a veszélyeztetet szakaszokat. |  |
| 2000-08-01 | Kell a reklám (is). | Idegenforgalmi tanácskozás Rácalmáson. |  |
| 2000-08-01 | Védett értékeink. | A régi rácalmási templom kincsei. |  |
| 2000-08-01 | Halászsirató. | Múltidéző. |  |
| 2000-07-31 | (Tízéves az önkormányzatiság): Léphettünk volna nagyobbakat | Cserna Gábor értékelése az önkormányzat első tíz esztendejéről. |  |
| 2000-07-31 | A jó mű teret kér magának: A konstrukció is sokkal jobb, ha | Beszélgetés Friedrich Ferenc dújv-i szobrászművésszel. |  |
| 2000-07-29 | kép a Ráctemplomról | |  |
| 2000-07-27 | A vén kecske meg a só | A dújv-i Pats József festőművész kiállításáról, melyet az Intercisa
Múzeumban rendeztek. |  |
| 2000-07-26 | Sikeres szereplés az Eb-n: Szűcs ötödik, míg Majosházi hatod | A pozsonyi kötöttfogású kadett birkózó Eb-n Szűcs István 5. lett.
Majosházi, a korábban Dunaferres versenyző Kecskemét szineiben
versenyzett. |  |
| 2000-07-25 | Malomsoki Sándor és Iván Gábor junior Európa-bajnok | Malomsoki Franciaországban a junior EB-n kenu II 500 méteren
párosban első lett, négyesben a magyar csapattal 2. lett. |  |
| 2000-07-25 | Mihaldinecz Rudolf negyedik helyezése | A Formula 1-es világbajnokság hétvégi lengyelországi futamán
Mihaldinecz 4. lett. Az összetett versenyben a 12. |  |
| 2000-07-25 | Akár törött kézzel is megcsinálnám a gyakorlatot a siker érd | Beszélgetés Supola Zoltánnal eddigi sikereiről, kudarcairól. |  |
| 2000-07-24 | Tizennyolc szelet rántott hús: A pécsi UniCum Laude együttes | A Földvári Nyári Esték sorozat záróakkordja volt a pécsi UniCum
Laude férfi énekegyüttes koncertje. |  |
| 2000-07-21 | Üdvtörténet helyett dráma: "István király" | Sík Sándor műve a Dunaföldvári Nyári Esték sorozatban. |  |
| 2000-07-21 | kép a Dunaferr SE labdarúgócsapatról | |  |
| 2000-07-21 | Sólyomröptetés Dunaújvárosból: Hokigimi Svédországban | Vas János (a Dunaferr volt jégkorongosa) a MIF Redhawks
jégkorong-csapatába kapott meghívást. |  |
| 2000-07-20 | A géphez kötött emberekért: A kulcsi K Klinikán három berend | A kulcsi K Klinikán egyelőre három berendezés várja a
vesebetegeket. |  |
| 2000-07-20 | Hollywoodi iskolájába várja a maszkmester csabát | Miokovics Csaba, a Cruel World Team maszkmestere. |  |
| 2000-07-19 | Lélek, szív, béke, harangszó | A Linzben rendezett I. Kórusolimpián a Dunaújvárosi Főiskola Női
Kara 3 ezüstérmet szerzett. |  |
| 2000-07-18 | Majdnem minden hiányzott: "Négyen éjfélkor": békéscsabai ját | A Földvári Nyári Esték sorozatában a vasárnap este bemutatott
Négyen éjfélkor c. komédiáról. |  |
| 2000-07-18 | Weiner, a közülünk való költő: A betonsirályok antropológusa | Weiner István dújv-i költőről. |  |
| 2000-07-18 | Ready Made | Boór János készen talált ipari termékekből és műszerelelmekből
készült alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton az MMK
Folyosógalériáján. Aug. 12-ig látogatható. |  |
| 2000-07-17 | Tízéves az önkormányzatiság: Más a többség felelőssége | Interjú Barányi Albert önkormányzati képviselővel. |  |
| 2000-07-17 | Milliárdos beruházás a város határában: Forintos adatok, Műk | A dunaújvárosi biológiai szenyyvíztisztító építéséről. Tavaly
júniusban kezdődött és 2001. október végéig kell elkészülnie.
Adatok. Képek. |  |
| 2000-07-17 | Szakállasok DH-albuma | Kép Ronynyai Sándor dújv-i festőművészről. |  |
| 2000-07-15 | Történelem másik nézetből: Schlitterné Nyuli Panni nénivel b | |  |
| 2000-07-14 | Ifjú alkotók a horgásztanyán | Alkotótábort szervezett a rácalmási Jovanovich iskola két tanára a
helybéli gyerekeknek a horgásztanyán. |  |
| 2000-07-14 | Ellopták a Red Alert zászlóját: A dunaújvárosi B-közép is ré | A dújv-i drukkerek is részt vettek a Siófokon megrendezett
szurkolói labdarúgótornán. Botrányos jelenetek. |  |
| 2000-07-14 | Ujvárosi csillag születik: A Galapagos Galapagosra vágyik | A dújv-i Galapagos együttes hat évvel ezelőtt alakult. Tagjai:
Farkas Csaba-basszusgitár, Bodó László - gitár, Zaják Péter - dob,
Szekeres Péter - énekes. A Galapagos zenéje - bevallásuk szerint -
egyetlen stílusba sem szorítható be. Dzsessze, de mégis rockos,
dallamos és alternatív. |  |
| 2000-07-13 | Szellemi kalandozások mestere: A Rosti-plakett birtokosa mat | Szmodics László, a Rosti gimnázium igazgatóhelyettese kapta az
idén a Rosti emlékplakettet.azi |  |
| 2000-07-13 | Dokumentum és mutatvány: Az acélszobrász alkotótelep zárótár | Az acélszobrász alkotótelep zárótárlata a Kortárs Művészeti
Intézetben. |  |
| 2000-07-12 | A lánok, a lányok, a lányok Angyalok | A Pálhalmai Sportegyesület megalapította a PSE Angels-t, a női
jégkorongcsapatot. |  |
| 2000-07-12 | A Gutemberg-galaxis bázisa: Nő az olvasótábor, javul a kölcs | A könyvtár elmúlt félévi adatairól. |  |
| 2000-07-12 | Siti Beáta a hetedik legjobb: Farkas Ágnes egy év után elhag | Farkas Ágnes a Dunaferr kézilabdacsapatából a Ferencvároshoz
igazolt. Uj játékos: Bacsa Edina. A keret tagjai.
A World Handball nevű szaklap olvasóinak szavazata alapján Siti
Beáta a tavalyi év 7. legjobbja a világon. |  |
| 2000-07-12 | Szakállasok - DH-album | Kép Pats József dújv-i festőművészről. |  |
| 2000-07-11 | A városban tombol a pestis - a szigeten a mese az úr: Boccac | Boccaccio Dekameron c. művének darabjaival foglalkoztak egy héten
át a megyei színjátszótábor résztvevői a főiskola Duna-parti
csónakházában. A tábort a Rosti iskola és a Duna Menti Regionális
Népfőiskola szervezte. |  |
| 2000-07-10 | Nehezen tűri a lazaságot: Állandósult szakemberhiány, alulfi | Interjú dr. Markovics Gabriellával, akit pénteken neveztek ki a
kórház sebészeti osztályának másodfőorvosává. |  |
| 2000-07-10 | Tízéves az önkormányzatiság: A lehetőségek hiányoznak | Antal Lajos önkormányzati képviselő visszatekintése az eltelt
időszakra, véleménye a mostani időszakról. |  |
| 2000-07-10 | Malomsoki Sándor bronzérmes | Poznanban a kajak-kenu bajnokság befejező napján harmadik lett a
kenu négyes, melynek tagja volt Malomsoki Sándor is. |  |
| 2000-07-10 | Nem az edzővel ment el a hajó | A Dunaferr SE női kézilabdacsapat bronzérmes lett még az előző
ciklusban, most csak bronzot nyertek. |  |
| 2000-07-10 | Szupergyakorlat és sérült ujj: Látogatóban a dunaújvárosi to | Készül az olimpiára (Sydney) Csollány és Supola. |  |
| 2000-07-10 | Bermuda-háromszög? | Részletes beszámoló a közgyűlésről: élményfürdő beruházás. |  |
| 2000-07-07 | Donnák, gigolók, amoremiók: "Megmentett" előadással kezdődöt | A Földvári Esték sorozatnyitó előadásáról, mely Goldoni vígjáték
volt. |  |
| 2000-07-07 | "...Csoda, hogy jókedvű vagyok?" Szent Pantaleon-díjazott: d | Interjú dr. Dobiz István nyugalmazott főorvossal, aki a kórház
Szent Pantaleon-díját kapta. |  |
| 2000-07-07 | Mihaldinecz pontszerző helyen végzett a világbajnoki futamon | Mihaldinecz Rudolf eddigi eredményei a motorcsónak VB-ken. |  |
| 2000-07-06 | Kíváncsi francia vendégek | Francia üzletemberek látogattak Dunaújvárosba a "HID" Dunaújváros
és Környéke Egyesület és a Szent István Egyetem Vezető és
Továbbképző Intézetének meghívására. |  |
| 2000-07-06 | Eldőlt: lesz óvodája Pentelének | A pentelei Katica óvodának megvan az új épülete a Petőfi út 4. szám
alatt. Az épületet a DVG Vagyonkezelő Rt vásárolta meg, s a
vagyonkezelő egy másik, építőipari cége fogja felújítani. Amikor az
új épület elkészül (valószínűleg nem sikerül tanévkezdésr) akkor
elcserélik az önkormányzati tulajdonú Baracsi úti épülettel, melyet
befektetőknek kívánnak értékesíteni. |  |
| 2000-07-05 | Főigazgató a klinika élén | Főigazgatóként Pusztai Erzsébet, az Egészségügyi Minisztérium
egykori politikai államtitkára irányítja a kulcsi K Klinikát. Az
orvos- igazgatói teendőket Szendrényi Vilmos, a szent Pantaleon
Kórház sebészeti osztályvezető főorvosa látja el. |  |
| 2000-07-05 | Nem lett presszó belőle: a Téka könyvesbolt marad! | A Téka könyvesbolt új özletvezető, tulajdonosa Dobos Attila. |  |
| 2000-07-05 | Vendégsiker műfűvön | Dunaújvárosi utcai labdarúgóbajnokságot rendeztek a hét végén. A
felnőtteknél a Rutinmix győzött, a gyerekeknél a szegedi Tisza
Volán Brazilok. |  |
| 2000-07-04 | Milán bearanyozta Portorozst | A Portorozsban rendezett junior moderntánc-világbajnokságon a
dújv-i Ujvári Milán, a Gárdonyi iskola tánctagozatosa aranyat
nyert. Bosnyák Ivett a 14. lett, Hólik Éva - Kondor Gabriella 11.
lett. A Gárdonyi Epicentrum csoportja 8. lett. Az MMK Emy Dance
csoportja 7. lett, Piros Xénia a show-tánc szólistáinak mezőnyében
11. lett. |  |
| 2000-07-04 | Diplomaosztó a főiskolán: Idén először "Laci bácsi"-díj | A Dunaújvárosi Főiskola kitüntette dr. Dorkota Lajos Fidesze
országgyűlési képviselőnket és Cerna Gábor helyi képviselőt a
főiskola önállóvá válásáért kifejtett munkájáért. Idén első
alkalommal adták át a "Laci bácsi" díjakat is, 2 hallgató vehette
át. |  |
| 2000-07-03 | Az első kitüntetett köztisztviselő | Először adták ki a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat. Pekarekné
Tölgyesi Ildikó, az önkormányzat pénzügyi irodájának munkatársa
kapta. |  |
| 2000-07-03 | Ezredforduló izgalmakkal | A Városligeti tavon rendezett képzőművészeti kiállításról. Kép
Móder Rezső és Friedrich Ferenc kiállított alkotásáról.
(Friedrich Ferenc Viszony 2000 című térrajza, Móder Rezső Bartók,
Kodály, Kassák, Moholy-Nagy és Munkácsy beszélgetése Szent István
királlyal az Acélgyárban) |  |
| 2000-07-01 | A színház fogott meg... | Egy éves a Dunaújváros Táncszínháza. Beszélgetés Móri Csaba
tánckari asszisztenssel. |  |
| 2000-07-01 | Bagoly Gábornak régi álma a bajnoki cím megszerzése | Interjú a Duanferr labdarúgócsapatának új játékosával, Bagoly
Gáborral. |  |
| 2000-07-00 | Dunaújváros története | A város 50. születésnapjára Dunaújváros önkormányzata kiadta Dunaújváros története c. monográfiát. Magánkiadásban megjelent Békési György magángyűjteménye alapján a Dunaújváros története képeslapokon c. kötet. |  |
| 2000-06-30 | Böszörményi Zoltán | Böszörményi Zoltán nekrológja. |  |
| 2000-06-30 | Acélosan a szobrászokról | Az Acélszobrász alkotótelep idei alkotásairól. |  |
| 2000-06-29 | Földesi László 1932-2000 | Elhunyt Földesi László, az ötvenes-hatvanas évek kiváló ökölvívója.
A Sztálinvárosi Építőők, majd a Dunaújvárosi Kohász színeiben
versenyzett. |  |
| 2000-06-28 | Történelmi íjászverseny | A Bánki íjászkörének tagjai résztvettek az örkényi Szabad Ijászok
meghívásos versenyén. Korosztályában első lett Farkas Balázs,
harmadik helyen végzett Molnár Bálint.
|  |
| 2000-06-28 | Elismerték a kereskedelmit | Az oktatási miniszter elismerő oklevelét kapta a Kereskedelmi és
Vendéglátóipari Szakközépiskola. |  |
| 2000-06-28 | Vérszoppancs és barátai: Csaba legutóbb akkor félt, amikor b | A TV1 stábja dokumentumfilmet forgat Miokovics Csabáról, aki a
Cruel World Team maszk- és speciális effektkészítője volt. |  |
| 2000-06-28 | Kálnay: irodalmi sikerek | Egy éves időtartamra szóló ösztöndíjat nyert a Nemzeti Kulturális
Alapprogram irodalmi kollégiumának pályázatán Kálnay Adél. Egy
készülő regényhez nyert támogatást.
Az írónő nívódíjat kapott "A jövő munkahelyeiért" Alapítvány és a
Magyar Irószövetség közös pályázatán Lent c. novellájáért. |  |
| 2000-06-28 | Ismét az elit mezőnyben... A Dunaferr SE ifi-focistái osztál | A Dunaferr SE ifi-focistái egy év után újra visszakerültek az
élmezőnybe. |  |
| 2000-06-28 | A tékozló lány egy év után visszatért a balszélre: Sávolt Er | Sávolt Erika újra a Dunaferr SE kézilabdacsapat játékosa. |  |
| 2000-06-27 | Bravúros junior-szereplés Franciaországban | Rangos nemzetközi labdarúgó utánpótlás-tornán, Franciaországban
lett harmadik a Dunaferr SE junior labdarúgócsapata. Csoportkép. |  |
| 2000-06-27 | Öt válogatottja van a városi kosárlabdának | Negyven sportoló versenyez a sportiskola kosárlabda
szakosztályában. |  |
| 2000-06-27 | A szobrokat megnézik, ugye? Véget ért az alkotótelep | Az acélszobrász alkotótelep idei anyagának kiállításáról. |  |
| 2000-06-26 | Mind túléltük Pálhalmát | A III. Pálhalmai Túlélőversenyről. |  |
| 2000-06-26 | Négy nap a hagyományok, a muzsika és tánc jegyében | A Dunavölgye Táncfesztiválról. |  |
| 2000-06-26 | Lovasnapok Perkátán: fogathajtás és díjugratás | Szombat-vasárnap rendezték. |  |
| 2000-06-24 | A Dunaferr SE szurkolótáborát választotta legsportszerűbbnek | A Dunaferr SE szurkolótáborát választotta legsportszerűbbnek az
In-Kal Security Biztonsági Szolgálat, a labdarúgó vezérszurkolók I.
Országos Kongresszusán. Berger Gábort beválasztották a
vezérszurkolók tíztagú országos tanácsába. |  |
| 2000-06-24 | Az ólombetű bűvöletében | Nyomdatörténet. |  |
| 2000-06-23 | Duna-völgyi közös kincsünk | Jún. 21-25. között Dunavölgye néptáncfesztivál az MMK szabadtéri
színpadán. A vasárnapig tartó előadássorozat és táncházas mulatság
keretében számos táncegyüttes mutatja be produkcióját.
ugyanerről: Kávédal, tatártánc, klezmer =Dunaújvárosi Hírlap 2000.
jún. 24.9.p. |  |
| 2000-06-23 | Megtalálta, amit keresett... | Interjú Nagy Balázzsal a Dunaferr birkózójával, aki megszerezte
első felnőtt magyar bajnoki aranyérmét. |  |
| 2000-06-23 | A tanártól függ, ki lesz a tanár: Dunaújváros Érdemes Pedagó | Interjú Jankó Árpáddal, a Móricz ált. isk. igazgatójával, aki
Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett. |  |
| 2000-06-22 | Cápák az uszoda vizében | Megkezdődött a napközis úszótábor az uszodában. |  |
| 2000-06-20 | Érdemes pedagógusok (2.) "Később vették észre, hogy értük vo | Interjú Kobzos Ferenccel, a Széchenyi gimnázium tanárával. aki
Dunaújváros Érdemes Pedagógusa lett. |  |
| 2000-06-20 | Nem a vakáció kezdetével abbamaradt rajz- és technikaórák fo | Az Intercisa Múzeumban hétfőn megnyílott a kézműves tábor. Krizsány
Anna népművelő és Mericz Krisztina tanító vezeti.
(Képaláírás) |  |
| 2000-06-20 | Mosoly és mentőöv. Szt. Pantaleon-díjazott: Dr. Palaczky Ara | Interjú dr. Palaczky Aranka belgyógyász, haematológussal, aki a
kórház kitüntetését kapta. |  |
| 2000-06-19 | Ötven óra az éter hullámain | Szombat reggel öt órától hétfő reggel hétig egyfolytában műsort
sugárzott a Penta rádió. A műsorfolyam vezetője Stossek Mátyás
főszerkesztője volt. |  |
| 2000-06-19 | A harmadik próba úszás | Szombaton az uszodában tartották az évforduló harmadik próbáját. |  |
| 2000-06-19 | Érdemes pedagógusok(1.) Gyönyörű negyedszázad, sok gonddal | Interjú Jankó Árpáddal, a Móricz ált. iskola igazgatójával, aki
idén "Dunaújváros Érdemes Pedagógusa" lett. |  |
| 2000-06-19 | Kortárs művészeti tobzódás: Pavel Kopriva cseh alkotó tárlat | Szombaton nyílt a Kortárs Művészeti Intézetben Pavel Kopriva
kiállítása, s még ezen a napon nyitották meg az intézetben a XII.
Dunaújvárosi Acélszobrász Szimpozion "eseménytárlatát". |  |
| 2000-06-19 | Rendhagyó módon egész napos évzáróra invitálták tegnap a vas | Vasárnapra egész napos évzárót rendezett a Vasvári Pál Általános
Iskola a Dunaferr Sportcsarnokban és a Központi Sporttelepen.
(Képaláírás) |  |
| 2000-06-18 | Koltai Dunaújvárosban forgatja új filmjét | Sokáig titkolózott Koltai Róbert, ám tegnap végre kiderült: következő filmjét Dunaújvárosban forgatja. |  |
| 2000-06-17 | Itthon maradt a Gold Kupa | Első alkalommal rendezték meg a Dunaferr Gold Kupa nemzetközi
gyermek labdarúgótornát, ahol a dunaújvárosi sportiskola első
csapata diadalmaskodott. |  |
| 2000-06-16 | Tekernek ötvenet! Tegnap reggel kezdték, Vasasnapra gurulnak | Hatan /Bóda József, Pötör Zoltán, Hajdók Tamás, Burián András, ifj.
Pálfalvi János, Petróczy András/ a Dunaferr ötvenéves jubileuma
alkalmából ötven úrát kerékpároznak. |  |
| 2000-06-16 | Fantasztikus bábkavalkád : Visszatekintő a dunaújvárosi Komé | Visszatekintő a dunaújvárosi Komédiásünnepre. |  |
| 2000-06-16 | Akik nemcsak sport-, hanem házastársak is | A Hóbor - Edücsény házaspárról.
ugyanerről: Együtt szép megélni a sikert. "Péter a pesszimistább,
Nóri a szorgalmasabb"= 7közlap 2000. 06.16.7.p. |  |
| 2000-06-15 | Versek után Szókratész. Jordán kétszer is: idő- és érzelmi a | Jordán Tamás És Sebő Ferenc József Attila-estje, Szókratész
védőbeszéde a múzeumkertben a Komédiásünnep jegyében. |  |
| 2000-06-15 | Két "veterán" aranyérem | Székesfehérváron rendezték a közelmúltbana veterán birkózók
kötöttfogású országos bajnokságát. Dújv-i erredmények: Mudra
Mihály, Szabó János első hely, Deli Károly ezüstérem. |  |
| 2000-06-15 | A Hild az országos fináléban: A megyei döntő után a területi | A megyei döntő után a területit is veretlenül nyerte A Hild
labdarúgócsapata. |  |
| 2000-06-14 | Az emeletet falazzák az építők | Jó ütemben halad a Piac téri új szolgáltatóház építése.A tervek
szerint a nyár végére elkészül az új épület, a belső munkálatok
után az ősszel már beköltözhetnek az üzletekbe a kereskedők. |  |
| 2000-06-14 | Erőszakmentesen: "zsiráful": Egésznapos kommunikációs kísérl | A Dunaújvárosi Főiskola Tanárképző Intézetébenelsők között vezették
be a kommunikáció oktatását. Jún. 9-én az erőszakmentes
kommunikációról szólt az egésznapos program, dr. Marschall
Rosenberg pszichológus vezetésével. |  |
| 2000-06-14 | Anton Pavlovics szelleme: Csehov-egyfelvonásosok a beregszás | A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata
előadásáról, melyet a színházi fesztivál alkalmából tartottak az
MMK udvarán. |  |
| 2000-06-14 | Teljes dunaújvárosi siker a triatlon-bajnokságon: Hóbor Péte | Hóbor Péter és Edöcsény Nóra is arnyérmet szerzett az Orfűn
rendezett rövid távú triatlon bajnokságon. |  |
| 2000-06-13 | Pünkösdi ünnepek, sok-sok muzsikával | A Dunaújvárosi Zenei Egyesület pünkösdi koncertjét szombaton
rendezték az evangélikus templomban. Bach-művekkel ünnepeltek, a
zenei egyesület kamarazenekara mellett neves szólisták működtek
közre pl. Székely István zongoraművész. |  |
| 2000-06-13 | Komédiáskörkép ünnep után; Viaszház a gyertyabél köré, liszt | A "Komédiásünnep" c. színházi fesztiválról. |  |
| 2000-06-10 | Itt vannak hát - végre! | Megkezdődött a hagyományteremtő szándékkal rendezett dunaújvárosi Komédiásünnep. |  |
| 2000-06-09 | A nyertesek dolgozata az ápolók jogait elemzi | Az egészségügyi szakdolgozók kilencedik tudományos konferenciájának
nyertes dolgozatát Barna Boglárka és Oroszi Csilla
készítette tudjuk-e jogainkat? címmel. |  |
| 2000-06-09 | Jó napot! Mi újság? Dr. Kovács Pálné | Interjú dr. Kovács Pálnéval a Vöröskereszt jelenlegi feladatairól,
férje dr. Kovács Pál (volt polgármesterünk) egészségi állapotáról. |  |
| 2000-06-09 | Hogy van, dr. Kovács Pál? Nem maradtak egyedül | Kovács Pál (volt polgármesterünk) javuló egészségi állapotáról. |  |
| 2000-06-09 | Ahol zenekedvelőket nevelnek: Felvételi lesz a Zeneiskolában | Rövid cikk a Sándor Frigyes Zeneiskoláról. |  |
| 2000-06-09 | Családi fotóalbum: A könyv ne legyen celofánban! | Látogatás a József Attila Könyvtár igazgatónőjénél, Szécsenfalviné Lukács Máriánál. |  |
| 2000-06-08 | A jazz jövendő nagy ászai: Növendékkoncert fúvóstanár-vendég | A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-főtanszakának növendékei
adtak koncertet kedden a Sándor Frigyes Zeneiskolában. |  |
| 2000-06-07 | Nyolcvannyolc alakulat százhatvankét mérkőzése | A szombati Utcai Kosárlabda Bajnokságról. Eredmények. |  |
| 2000-06-07 | Gálával jubilált a tánctagozat | A Gárdonyi iskola táncművészeti tagozatos diákjai adtak gálaműsort
tegnap a Bartókban. A tagozat 10 éve alakult. Rövid története.
(Kép az 1. oldalon is) |  |
| 2000-06-07 | Millenniumi tárlat a vízen: Két dunaújvárosi szobrászt hívta | Júl. 2. és aug. 20. között Művészettel az új évezredbe címmel
kortárs szoborkiállítást rendeznek Budapesten, a Városliget-tó
vizén.Friedrich Ferenc és Móder Rezső is kiállít.
A nagyszabású szoborkiállítás alkotásai, fotói, dokumentációi már
most is megtekinthetők az Interneten, a www.lakeart.hu címen.
ugyanerről: Ujvárosi alkotók művei Pesten = Dunaújvárosi Hírlap
2000. jún. 23.3.p. |  |
| 2000-06-07 | A repülők továbbra is remekelnek: Ellentétek feszülnek a dun | A Dunaferr Repülő Klubja közgyűlést tartott az elmúlt évről.
Eredmények.
Ellentétek feszülnek a dunaújvárosi repülőtér és a kisapostagiak
között. |  |
| 2000-06-06 | A Rudas Közgazdasági Középiskola és Kollégium április 13-án | A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztere elismerő oklevelet
adományozták a Ruda közgazdasági iskolának. |  |
| 2000-06-06 | Jó napot! Mi újság? Nagy Mihály | Nagy Mihály a város katolikus plébánosa. Az új templom építéséről. |  |
| 2000-06-06 | Négy éve formális kapcsolatokkal kezdődött.. Annyira megszer | Barri Parker, a Philadelphiai Művészeti Egyetem tanár is vendége az
acélszobrász alkotótelepnek. Interjú. |  |
| 2000-06-06 | "Nem fogok csalódást okozni!" - üzente a szemével: Bravúros | Kondor Péter érettségi hangversenyéről, a zeneiskolában. |  |
| 2000-06-05 | Zászlókat kapott Rácalmás, jubilál a testvérkapcsolat is | A millenniumi emlékzászló és a megyezászló átadásáról. Tíz éves a
testvérkapcsolat Dransfelddel. "Rácalmás Díszpolgára" kitüntetést
adtak át Burkard Eggertnek. |  |
| 2000-06-05 | Főzőversenytől tűzijátékig: juniális Kisapostagon | A kisapostagi falunapról, melyet szombaton rendeztek. |  |
| 2000-06-05 | Sikeres Bárdos-koncertek: Mezőfalvi mise után hat együttes a | Mezőfalván az evangélikus templomban Bárdos műveket adtak elő:
Viadana, Dújv-i Főiskola Női Kara, Dunaújvárosi Vegyeskar, Móricz
iskola nagykórusa. |  |
| 2000-06-05 | "Többen, mint bárhol másutt" | Az Intercisa Múzeum kertjében volt a dújv-i könyvhét utolsó
rendezvénye:A fehérvári Heiter Tamás, valamint két fővárosi költő,
Térey János és Kemény István volt a vendég, akikkel a
meghívó-pályatárs Pálinkás István beszélgetett. |  |
| 2000-06-05 | Ujabb két "úszó" aranyérem | Az országos úszóbajnokságon Kiss Annamária 100 m háton védte meg
bajnoki címét, a 4x100m gyorsváltó (Miskovics, Molnár, Kiss, Márfi)
szintén aranyat nyert. Molnár Viktória 200 pillangón gyűjtött még
egy ezüstöt. |  |
| 2000-06-03 | Elsőkötetes szerzőt hallhattak tegnap az érdeklődők a Főisko | Szemere Brigitta mutatta be verseskötetét a Dunaújvárosi Főiskolán. |  |
| 2000-06-03 | Az egészhetes gyermeknapi programsorozat csúcspontjaként teg | Tegnap apák és nagyszülők napját rendeztek a Százszorszép Ovodában |  |
| 2000-06-03 | Őslakosok a rohambrigádokból | Őri Zoltán építészmérnök maga is részt vett a város építésében.. Élete összefonódott a városéval. A város múltjáról, történetéről több kiadványa is készült. |  |
| 2000-06-02 | Szórád: gála táblás házzal | A Szórád Márton Általános Iskola gálája volt tegnap a Bartókban. |  |
| 2000-06-02 | Jó napot! Mi újság? Kemény Dezső | |  |
| 2000-06-02 | De Capo: az első tanév vége | A De Capo Művészeti Iskola gálájáról. Az iskola 1999.
szeptemberében alakult. |  |
| 2000-06-02 | A költészet hatalma és a boldogság kísérlete(i): új verseskö | A Kortárs Művészeti Intézetben volt Kiss Kálmán új verseskötetének,
a Boldogságkísérletnek a bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben. |  |
| 2000-06-02 | Közös búcsú a tanév végén: Diákgála a Bartókban | |  |
| 2000-06-02 | Gyöngyszemek füzére az ötvenedik születésnapra: Uj Üzenet | Uj Üzenet címmel irodalmi antológia jelent meg a város 50.
évfordulójára. A kötet összeállítója Pásztor Bertalan. A József
Attila Könyvtárban tartották szerdán a kötet bemutatóját. |  |
| 2000-06-02 | Még nincs egy éves, és máris nívódíjat kapott: Dunaújvárosi | Az I. Kortárs Táncfesztiválon a "Legígéretesebb társulat" nívódíjat
kapta a Dunaújvárosi Táncszínház. |  |
| 2000-06-02 | Kondor Péter nem ismer lehetetlent: Gipszben is megpróbált j | A Sándor Frigye Zeneiskola egykori növendékéről, Kondor Péterről,
aki most érettségizik a győri Richter János zeneművészeti
Szakközépiskolában. |  |
| 2000-06-01 | Kercsó Árpád távozik... | A Dunaferr SE közös megegyezéssel szerződést bont Kercsó Árpáddal a
jégkorongszakosztály utánpótlás szakágvezetőjével. A szakítás
körülményei nem ismertek. |  |
| 2000-06-01 | Mindenki előtt nyitva az iroda | Az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (IITI) feladatairól
nyilatkozik herdics Szilvia. |  |
| 2000-05-31 | Az emlékezés történetéről | A Pesti Színház vendégjátékával, Harold Pinter Árulás c.
színművével ért véget az évad a Bartók színháztermében. |  |
| 2000-05-30 | Roskadozó újvárosi asztal | A bajnokságot nyert Dunaferr-labdarúgócsapat ünnepléséről. |  |
| 2000-05-30 | "Bárhova kerülsz, a Móricz elkísér!" Gála a Bartókban | A Móricz ált. iskola évzáró gálaműsoráról. |  |
| 2000-05-29 | Várjátékok Dunaföldváron | Negyedik alkalommal rendezte meg hétvégén az önkormányzat és a
Magyar László Gimnázium a Dunaföldvári Várjátékokat. |  |
| 2000-05-29 | Zászlókat kapott Kisapostag | A millenniumi zászló átadásáról. |  |
| 2000-05-28 | Dunaújvárosi Szabóság | A Dunaferr Rt 600 milliót költ a sportegyesület finanszírozására. |  |
| 2000-05-27 | Nemcsak egy házasság története | Csütörtökön tartották a Dózsa filmszínházban a Jadviga párnája c.
új magyar film díszbemutatóját. |  |
| 2000-05-27 | Irás a löszfalon: Színház lesz, csak azért is | Péterffy Attilával beszélget Stossek Mátyás. P. A. 196-tól 1983-ig
élt Dunaújvárosban. A Vasas Táncegyüttes táncosaként jött a
városba. A táncegyüttest 16 évig vezette, majd a Bartók Művelődési
Központ igazgatója 1983-ig. A Bemutatószínpad létrehozásáról. |  |
| 2000-05-26 | Móra, Móricz: iskolagálák | |  |
| 2000-05-25 | "Sűrű" csereprogram lesz" | Több mint negyvenfős diákcsapat érkezett Ingolstadtból a Móricz
iskola meghívására Dunaújvárosba. |  |
| 2000-05-25 | Inkább a bölcsődébe viszik játszani a kisgyereket | Játszócsoportot hoztak létre (egyelőre csak) a 10-es bölcsődében,
ahova május eleje óta vihetik a gyerekeket a szülők. Szeptemberben
szeretnék a rendszert minden bölcsődében bevezetni, ha igénylik a
szülők. |  |
| 2000-05-24 | Békefutball, rakétákkal: A haderőreform árnyékában foly a mé | A mezőfalvi laktanya állományáról. |  |
| 2000-05-23 | Miguel mégis eljött | Megérkezett az Acélszobrász Szimpozion peru résztvevője, Miguel
Angel Velit is. Kép. |  |
| 2000-05-23 | Nagy gond nincs, de...: Az országban a legolcsóbb, a legtisz | A Fabó Éva Sportuszoda üzemeltető kft-jének máj. 15-től Dávid Béla
a műszaki vezetője. A működtetési feltételekről. |  |
| 2000-05-23 | Dunaújvárosban nincs igazán nagy hagyománya a tenisznek, de | Azari Fruzsina (Barátság isk.) és Kiss Brigitta (Arany) a tízévesek
kategóriájában megnyerte a megyei diákolimpia tenisz
csapatversenyét. |  |
| 2000-05-23 | A bronzkor szelleme Dunaújvárosban: Egyedi tevékenység, sajá | Gucsi László a Dunaferr dolgozója. A vaskor, bronzkor kerámiái
foglalkoztatják. |  |
| 2000-05-23 | Diákok a kamera mögött: "Otthon csak én értek a kamerához!" | Horváth Lajos, a DTV munkatársa szakkört vezet az Arany tanulóinak, melyen megismerteti őket a videokamera kezelésével. |  |
| 2000-05-23 | Dózsa-gála színvonalas produkciókkal | Kép a Dózsa évfordulóra rendezett gálaműsorból. |  |
| 2000-05-22 | Sándor Péter: ahogy tavaly. Mihaldineczet egy hullám, Cserni | A Dújv-ban rendezett VB Formula-1 futamon Mihaldinecz bukott. A
Formula-3-ban ifj. Sándor Péter győzött, Cserni Béla negyedik lett. |  |
| 2000-05-22 | Gurisatti új csúcsa | A hétvégén rendezték Kaposvárott a búvárúszó Klubcsapatok Európa
Kupájának harmadik fordulóját, amelyen a Dunaferr Búvárklub "A"
csapata a második lett.Gurisatti Róbertnek pedig sikerült
megjavítani saját országos csúcsát a száméteres hosszon. |  |
| 2000-05-22 | Mandalák a KMI-ben: Orbán Sándor lényegmegismerő kiállítása | Rövid beszélgetés Orbán Sándor dújv-i képzőművésszel kiállításáról.
Kép a művészről. |  |
| 2000-05-20 | Irás a löszfalon. A város első gazdája... Dr. Illyés Józseff | Interjú dr. Illyés Józseffel, Dunapentele első tanácselnökével, aki
a várossá nyilvánítás után 28 évig VB-titkár volt. |  |
| 2000-05-20 | Zenés, táncos jubileum | Pénteken a Bartókban gálaműsort adtak a Dózsa iskola tanulói,
pedagógusai, iskolájuk 20. évfordulója alkalmából. |  |
| 2000-05-20 | 200-zal száguldanak a Forma-1-es versenyhajók | Május 20-21 Formula-1-es és Formula-3-as mezőnye 13. alkalommal találkozik a városban. Az F-3-asoknál ifjabb Sándor Péter végzett az élen, Mihaldinecz bukott s feladásra kényszerült. |  |
| 2000-05-20 | Világbajnoki futam Dunaújvárosban. 200-zal száguldananak a Forma-1-es versenyhajók | Május 20-21. Formula-1-es és Formula-3-as mezőnye 13. alkalommal találkozik a városban.
Az F-3-asoknál ifj. Sándor Péter végzett az élen, Mihaldinecz bukott s a verseny feladására kényszerült. |  |
| 2000-05-19 | Ezredvég és népi szobrászat | A Fafaragó Galériában mutatják be a IV. Országos Népi Szobrászati
Kiállítás anyagát. Máj. 13-án nyílt a kiállítás. |  |
| 2000-05-19 | Jó napot! Mi újság? Kleinhaus László | Kleinhaus László a Dózsa Filmszínház igazgatója. |  |
| 2000-05-19 | Valahol Dunaújvárosban két gyermek musical-színész él | Králik Gyula és Králik Attila |  |
| 2000-05-19 | Szasa Vasziljev a Dunaferré: Várunk, Tyepi! | Szasa Vasziljev a Szokol Kijev egykori kapusa az Acélbikákhoz
szerződött. |  |
| 2000-05-19 | "Nem azzal foglalkozom, ami megtörtént..." Felmerülés címmel | Felmerülés címmel interjúkötetet tervez Pálinkás István Gurisatti Gyuláról. A kötet megjelenésének várható időpontja augusztus 20. |  |
| 2000-05-19 | Valahol Dunaújvárosban két gyermek musical-színész él | Králik Gyula és Králik Attila, a Széchenyi gimn. tanulói játszanak
a székesfehérvári Vörösmarty Színház Valahol Európában c.
előadásában. |  |
| 2000-05-18 | A város határában, vonzásában | Kisapostag bemutatása. |  |
| 2000-05-18 | A művészeti intézet valódi kortárs központ kíván lenni | A napokban emelkedett jogerőre, hogy a Kortárs Művészeti Intézetet
működtető Modern Művészetért Közalapítvány kuratóriumi elnöke Dakó
Csaba után Gyöngyössy Csaba tanár, a Hild középiskola
igazgatóhelyettese lett. Interjú a tervekről. |  |
| 2000-05-16 | Jó napot! Mi újság? Páli Zsuzsa | Páli Zsuzsa a város főépítésze. |  |
| 2000-05-16 | Könyvek, csillagok, nyugalom: Látogatóban Erdős Erzsébetnél | Erdős Erzsébet a József Attila Könyvtár hálózati csoportvezetője.
Behatóan foglalkozik az asztrológiával és grafológiával is.
Interjú. |  |
| 2000-05-15 | Szépen belefér minden jó: Az Anima Sound System a dunaújváro | Az Anima Sound System a dunaújvárosi Galéria Jazz Klubban. |  |
| 2000-05-15 | A focisuli címe: Dunaújváros, Dunaferr SE | PNB ezévi bajnokságát megnyerte a Dunaferr labdarúgócsapata,
függetlenül a hátralévő 3 találkozótól. |  |
| 2000-05-15 | Míves beszédért aranyjelvény: Inoka Adél a dunántúli döntőbe | A szépkiejtési verseny dunántúli döntőjében Inoka Adél, a Vasvári
ált. isk. nyolcadik osztályos tanulója aranyjelvényt kapott. |  |
| 2000-05-12 | Kéthetes próbaüzem után hétfőtől működik a CT | A betegeket a radiológiai osztályon várják vizsgálatra. |  |
| 2000-05-12 | Régen nem látott szép siker: A Dunaújvárosi Városi Sportisko | A Dunaújvárosi Városi Sportiskola gyermek röplabdacsapata az
országos bajnokságon harmadik helyezettje lett.
ugyanerről: Építhet rájuk az anyaegyesület. A sportiskolából
jelentjük = Dunaújvárosi Hírlap 2000.jún. 16.11.p. (+ kép) |  |
| 2000-05-12 | Halló... | Kustán Péter balettmester tanítványai azok a pici lányok, akik a táncművészeti tagozatos dunaújvárosi Gárdonyi általános iskola növendékei, és a popzenei motívumokra épülő Hívatlan vendég c. táncjátékukkal mindenütt nagy sikert aratnak. |  |
| 2000-05-11 | Főiskolás buli(k), két nagy napon át: Ma még diákrektor | A A Főiskola Napok rövid programelőzetese. |  |
| 2000-05-11 | Lőttek, lélegeztettek, teszteltek: Az iskolások polgári véde | A Polgári Védelem Dunaújvárosi Kirendeltsége megrendezte
iskilásoknak hagyományos ifjúsági versenyét. |  |
| 2000-05-11 | "Idetotyi, tilitoli, subidubi": A Vidám Színpad kabaréja a | A Vidám Színpad keddi vendégjátékáról. |  |
| 2000-05-11 | Alakulnak az "Acélbikák" | Bemutatkozott a jégkorongosok új edzője: Kovács Gyula. |  |
| 2000-05-10 | Zeng-zsong a főiskola | A ma kezdődő "Főiskolai Napok" bevezetője volt tegnapa a Tavaszi
Zsongás c. kóruskoncert és kiállításmegnyitó. A hangverseny után a
Mezőföld Természetfotó Klub tagjainak műveiből nyílt tárlat az
aulában. |  |
| 2000-05-10 | "Világteremtő" nyelv és stíl | Fábry Sándor humorista estje volt a Bartókban. |  |
| 2000-05-08 | Majdnem kétezren kerekeztek: A második próba a szombati brin | A város 50. évfordulója alkalmából rendezett 5 próba 2. próbája a
bringatúra volt. |  |
| 2000-05-08 | Most győzőtt a profizmus: "A muzsika hangja": operettszínház | A csütörtöki operettszínházi vendégjátékról. |  |
| 2000-05-08 | A címlapon: Auksz Éva | Portré a dunaújvárosi lányról, aki színésznő lett. |  |
| 2000-05-06 | Siker az ifjú kutatók között: Kiss Norbert kísérlete második | Az Ifjú Kutatók Nemzetközi Konferenciáján Kiss Norbert, a Száchenyi
gimn. végzős tanulója 2. lett. |  |
| 2000-05-06 | Irás a löszfalon: Az élet volt olyan, arról írtunk | Fürjes János egykori főszerkesztővel beszélget Stossek Mátyás. A
kezdetektól 1950. dec. 21-től 1953 végéig szerkesztette a város
lapját (Dunai vasmű Építője). A városépítés kezdeti időszakáról.l |  |
| 2000-05-06 | Szűcs István közel került az Európa-bajnoksághoz | Az ifjúsági kötöttfogású birkózóknak rendezett nemzetközi válogató
versenyen Szűcs István aranyat, Kovács Norbert bronzot nyert.
A miskolcio junior szabadfogású országos bajnokságon Hertelendi
Dávid 4. lett. |  |
| 2000-05-06 | Bajnokcsapatot ünnepeltek: Tizenkét gólos győzelemmel búcsúz | Aranyat nyert a magyar kézilabda bajnokságon a Dunaferr SE férfi
csapata. Az utolsó mérkőzésen búcsúztatták el Décsi Gábort, ugyanis
a válogatott átlövő - egyetlen magyarként - jövőre már a
Bundesligában, a Grosswalstadt csapatában játszik. |  |
| 2000-05-06 | Tanácselnökök, polgármesterek | 1951-1953 Berecz Bertalan. A tanács a Vasvári Iskolában
működött
1953-1967 Dr. Tapolczai Jenő. A tanács a Görbe utca 2-ben
működött
1967-1971 Dr Maróti János. A tanács a jelenlegi helyen, ekkor
Lenin térnek, ma Városháza térnek nevezik
1971-1979 Sófalvi István
1979-1988 Sárosi József
1988-1990 Dr. Varga Laj os
1990-1998 Almási Zsolt
1998.okt.19-1999.márc.31. Dr. Kovács Pál
1999. júl.5- Dr. Kálmán András |  |
| 2000-05-06 | Az olvasás gyönyörűsége | 1951.jún.1. az első könyvtári gyűjteménynek a Vasvári iskola ad
otthont
1954 a Görbe utcába egy lakásban működött a József Attila
Városi Könyvtár
1954.máj. megalakul a Vörösmarty Mihály Szakszervezeti Könyvtár
1974.nov. 4. egyesül a két könyvtár a Munkásművelődési Központ és
könyvtárban
1996.jan.1. A Munkásművelődési Központ és Könyvtár szervezetileg
szétvált és József Attila Könyvtár néven működik tovább
a könyvtár |  |
| 2000-05-06 | képaláírás | 1958. máj. 1-én avatták fel az úttörővasutat a Vidám Park
területén. A pálya 2,2, km hosszú volt, egy szovjet hadmérnök
tervezte, és társadalmi munkában épült. A szerelvényt a budapesti
úttörövasúttól, a mozdonyt pedig Ozdról szerezték. Mukinak
nevezték. |  |
| 2000-05-06 | A számítástechnika hőskora | |  |
| 2000-05-05 | Elkoptak az álmok, ám a rímek nem | Garajszki Péter diákkora óta ír verseket. Ma már csak hobbijának
tekintí a versírást. |  |
| 2000-05-05 | Negyedszer is ezüstérmes a Hild iskola csapata | Sorozatban negyedik éve került az országos diákolimpia döntőjébe a
Hild József Szakközép- és Szakmunkásképző Iskola fiú
röplabdacsapata az V. korcsoportban, és ezúttal is második helyen
végzett. |  |
| 2000-05-04 | A vizet nem féli - tiszteli | Az Év vízi rendőre önkormányzati kitüntetést idén Végh János
törzszászlós kapta. Interjú. |  |
| 2000-05-03 | Irás a löszfalon: Az ott lakók teszik a várost! | Beszélgetés a város 50 éves évfordulója kapcsán Visy Zsolttal, aki
ma a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma kulturális helyettes
államtitkára, aki majd két évtizedig volt a múzeum vezető régésze,
majd intézményvezetője lett. |  |
| 2000-05-02 | Jó napot! Mi újság? Szántó Zsuzsa | |  |
| 2000-05-02 | Májusi mulatság mindenkinek: A változékony időjárás gyakran | A majális rendezvényeiről. |  |
| 2000-05-02 | "Libbentős" - már ötödször: Gyerekek néptáncos seregszemléjé | A város és környéke gyermek néptánc-csoportjainak seregszemléjét
tartották immár ötödször a Szórád ált. iskolában. A seregszemlét a
tánv világnapjára időzítve szombaton tartották. |  |
| 2000-05-02 | Magyar táncbajnokság: a világnap méltó ünnepe | Immár tizenkettedszer rendezett Dújv. táncbajnokságot. Az IDO
Táncok Magyar Bajnokságán átadott dújv-i kitüntetések: Érdemes
sporttáncos lett Ujvári Milán, Pavuk Andrea, Sebek Judit, Gyuricza
Gábor. A verseny dújv-i eredményei: hip-hop duó kategóriában 1.
lett a Sebek-Pavuk páros, 2. lett Hólik Éva - Kondor Gabriella.
Junior disco csoport formációban 2. lett az Epicentrum, junior
hip-hop kategóriában 1. lett az Emy Dance, a felnőtt electric
boogie kategóriában 1. lett Gyuricza Gábor. |  |
| 2000-05-01 | A soknemzetiségű Rácalmás. | Múltidézés. |  |
| 2000-05-01 | Védett értékeink. | Szentek szobrai, keresztek Rácalmáson. |  |
| 2000-04-29 | Nívódíjat - másodszor | A Vasas Szakszervezet elismerését a Vasas Művészeti Díjat kapta a
Dunaújvárosi Vegyeskar 1996 után immár másodszorra. |  |
| 2000-04-29 | A tánc világnapján gála és számos kategória-döntő | Péntektől vasárnapig tart Dújv-ban, a Dunaferr Szakk. Villamos
tagozatán az IDO Táncok Magyar Bajnoksága. |  |
| 2000-04-28 | Mű-tárgytól, lángárnyékig: amíg csinálja, addig fontos | Pacsika Rudolf tárlata a Kortárs Művészeti Intézetben. |  |
| 2000-04-28 | Szívet melengető gyerektárlat: Városunk gyermekszemmel | Az "A" Csoport 25. kiállításán, a mozi galériájában a város
óvodásainak rajzai, festményei láthatók A városunk gyermekszemmel
címmel. |  |
| 2000-04-28 | Mesélt a mesék írója | A József Attila Könytár gyermekkönyvtárának vendége volt csütörtökön
Tarbay Ede meseíró. |  |
| 2000-04-28 | "MM"-díj - Módernek (is) | Ma délután a fővárosi Godot Galériában rendhagyó
kiállításmegnyitó, a szakmai közösség díját veheti át Móder mellett
a másik két Munkácsy-nemdíjas alkotó Mayer Berta és Mezei Ottó. |  |
| 2000-04-27 | Nekik már véget ért a tanév | Az országos szakmai tanulmányi verseny döntőjében 1. lett Gáspár
János, 2. Somorácz Miklós, 4. Horváth László, 5. Szabó Viktor, 6,
Hegedűs Attila, 7. Tolnai András, 8. Balázs József, 12. Turi Tamás.
Mindannyian a Bánki tanulói. |  |
| 2000-04-27 | Pánczél maribori bronza | A Mariborban rendezett nemzetközi tornaversenyen Pánczél a Magyar
válogatott tagjaként nyújtón bronzérmet nyert. A magyar csapat
megnyerte a versenyt. |  |
| 2000-04-26 | Római kövek a Dunából: Szarkofág, sírkő | A római birodalom korából származó kőemlékek kerültek napvilágra a
közelmúltban Dunaújváros közelében: egy szarkofág épségben maradt
fedőlapja és néhány további eleme, valamint egy feliratos,
domborművekkel ékesített sírkő több töredéke. |  |
| 2000-04-26 | Mese a filmbeli tűzoltók élete, ám a valóság...Az év tűzoltó | Interjú Fridrich Zsolt őrmesterrel, aki az önkormányzattól Az év
tűzoltója díjat kapta. |  |
| 2000-04-26 | Hétköznap nyomozó, szombaton pedig főiskolás: Rendőrként, ma | Interjú Csathó Józseffel, a bűnügyi osztály nyomozójával, aki az
önkormányzattól Az év rendőre díjat kapta. |  |
| 2000-04-25 | Fél év után kialakult a struktúra: A Jószolgálati Otthon ház | A Jószolgálati Otthon két telephelye: a fél éve megnyílt Bercsényi
utcai gondozóház, s a Liget közi napközi. |  |
| 2000-04-25 | Jó napot! Mi újság? Stermeczki András | Közel egy éve lelkésze a dunaújvárosi evangélikus gyülekezetnek
Stermeczki András. Interjú. |  |
| 2000-04-25 | Balett, jazz és moderntánc | A Gárdonyi iskola táncművészeti tagozatáról. Az alapítás óta "élő"
jazz balett-oktatás mellett két éve moderntánc-képzés is folyik. |  |
| 2000-04-21 | Jó napot, mi újság? Palotás József | |  |
| 2000-04-21 | Harmincadik képviselet-átadó | A Dózsa György út 2. szám alatt ünnepélyesen megnyitották a Pannon
GSM Dunaújvárosi Képviseletét. |  |
| 2000-04-21 | Bemutatkozik a Footlose Dance Project | A dújv-i tánccsoport tagjai: Szőcs Rita, Molnár Márti, Csipke
Edina, Varga Simon, Farkas Zsolt, Pataki Tímea. A művészeti vezető:
Pataki Tímea. |  |
| 2000-04-21 | Város születik: Kiállítás az Intercisa Múzeumban. Grafikák a | Az Intercisa Múzeumban a város ötvenedik évfordulójára kiállítás
nyílt idősb. Koffán Károly grafikáiból, melyek a városépítésről,
vasmű építésről adnak hiteles képet. |  |
| 2000-04-20 | Itt minden versenyző nyert | A magyar gyerekek atlétikai találkozójáról és nemzetközi
matematikaversenyéről. Eredmények. |  |
| 2000-04-20 | Ágoston félmaratonit nyert | A DAC válogatott hosszútávfutója, Ágoston Zita megnyerte az Express
félmaratoni hegyi versenyét. |  |
| 2000-04-18 | Ajánlatos különbséget tenni a népszerű és a jó orvos között | Dr. Csapó Gábor Szent Pantaleon emlékérmet kapott a kórháztól.
Interjú. |  |
| 2000-04-18 | Supola Zoltán bronzérmes | A glasgow-i Világkupán és Grand Prix-viadalon Csollány vasárnapi
győzelme mellett Supola nyújtón nyert bronzérmet. |  |
| 2000-04-18 | Ismét a vert mezőnyben a Fotex, de most a serdülőknél | A Dunaferr SE férfi serdülő kézilabdacsapata is bajnok lett.
Csapatkép. |  |
| 2000-04-18 | Dunaújvárosi lesz a latintánc-klub! | Nemsokára cégbírósági bejegyzésre kerül a Duna-Royal Tánc Sport
Egyesület dunaújvárosi székhellyel. Innen kezdve önálló szervezésű,
országos minősítő versenyeket is bonyolíthatnak. |  |
| 2000-04-17 | Rudas: gála volt a korona | A Bartókban rendezett gálaműsorral ért véget a Rudas jubileumi
rendezvénysorozata. |  |
| 2000-04-17 | Talán szoboravatás volt... | Képanyag Kiss István: Galambok c. dújv-i szobráról. |  |
| 2000-04-17 | Festés, írókázás, berzselés | Húsvéti kézművesfoglalkozás az Intercisa Múzeumban, az intézmény és
a népfőiskola szervezésében. |  |
| 2000-04-17 | Nemcsak játssza, de éli is: "Bobos" és csapata - Szlovákiábó | "Bobos" és csapata - Szlovákiából - a Bartók Music Clubban. |  |
| 2000-04-17 | Csollány újabb győzelme | A glasgow-i Világkupán és Grand Prix-n Csollány gyűrűn aranyat
nyert, Supola lovon 5. lett. |  |
| 2000-04-15 | Táncverseny tanároknak | A Jankovich Miklós Általános Iskola sulihetéről. |  |
| 2000-04-15 | Bajnokcsapat | Képanyag a Dunaferr SE férfi kézilabdacsapatának ünnepléséről,
először lettek bajnokok. |  |
| 2000-04-15 | Boór János dunaújvárosi művész különböző tárgyakból... | Kiállítása Ready Made címmel nyílt a Stefánia Galériában (BP.) |  |
| 2000-04-14 | Jó napot! Mi újság? Dr. Bóna István | Májusban jelenik meg új könyve " A magyarok és Európa
IX.-X.-században". |  |
| 2000-04-14 | Magániskola lesz az Újtelepi szeptembertől | Az iskolába járó tanulók szüleinek kezdeményezésére és segítségével
válik az eddigi állami intézmény magániskolává, ahová az óvodás
korosztálytól a nyolcadik osztály befejezéséig egy intézményben
tanulhatnak a gyerekek.Szallár Zoltán a magániskola létrehozásának
egyik kezdeményezője. Jövő héten egy befektető társaság megalakítja
a működtetést végző társaságot. |  |
| 2000-04-14 | Gegparádé, mint mindig: Sajátos "történelmi tabló" a L art p | A L art pour l art Társulat dunaújvárosi vendégjékáról. |  |
| 2000-04-14 | A mese nem mese: A dunaújvárosi mesekutató gyógyít is a mesé | Interjú Boldizsár Ildikóval a mese szerepéről. |  |
| 2000-04-13 | Ligeti, Sulia, Csepecz... | Képanyag a Kohász labdarúgócsapatáról. |  |
| 2000-04-13 | Gimnáziumi kórus: "Arany" | A Széchenyi Gimnázium Vegyeskara kedden az Éneklő Ifjúság
Hangversenye keretében minősítő koncertet adott, s arany minősítést
kapott. |  |
| 2000-04-12 | Ovodások rajzaiból -tárlat | Az óvodások évszakokról készült képeit állították ki az Aranyalma
óvodában. A legügyesebbeket díjazták. A Föld Napja alkalmából
készültek a rajzok. |  |
| 2000-04-12 | Ezer szerencse: Henrikből nem lett dzsúdós | Interjú Rósa Henrikkel, a Dunaferr SE labdarúgójával. |  |
| 2000-04-11 | Iskola-hét a Kőrösiben: Az iskola válogatottja a Dunaferr cs | Hétfőtől-péntekig. A programokról. |  |
| 2000-04-11 | Jankovich-hét Rácalmáson | Tegnap koszorúzással kezdődött az iskolahét Rácalmáson.
Az iskola névadójára emlékeztek, Jankovich Miklósra, aki Széchenyi
kortársa és a Nemzeti Múzeum egyik alapítója volt. |  |
| 2000-04-10 | Gondolni halálra, borra, nőre: Dunaújvárosi költészetünnep | A Kortárs Művészeti Intézet Uitz Termében rendezték a Versbarátok
Klubja, a TIT, a népfőiskola által szervezett idei költészetünnep
első felvonását. |  |
| 2000-04-10 | Supola és Csollány is nyert: A Dunaferr tornászai Finnország | A finnországi tornaversenyen Supola lólengésben és nyújtón lett
első, Csollány gyűrűn. Csollány 3. lett korláton. |  |
| 2000-04-08 | Cherubinivel az ünnepen: Húsvéti koncert(ek) a Dunaújvárosi | Húsvéti koncertek a Dunaújvárosi Vegyeskarral és a fehérvári
szimfonikusokkal. A két együttes 1996-ban szervezte első közös
hangversenyét. A húsvéti hangversenyek hagyománya 1997-ben
bontakozott ki. |  |
| 2000-04-07 | A városban először: nő a busz volánja mögött | Elsejétől egy buszvezető nő is dolgozik az Alba Volán Dunaújvárosi
Üzemigazgatóságán. Interjú. |  |
| 2000-04-06 | A legendás kisvonat mozdonya | Képanyag. |  |
| 2000-04-06 | A zseniális smúzzongorista: "Szomorú vasárnap" a Vidám Színp | Müller Péter: Szomorú vasárnap c. zenés darabját mutatta be a Vidám
Színpad a Bartókban. |  |
| 2000-04-05 | Móricz: egy hét kóruskultúra: Testvérkapcsolat koronázta a | A Móricz iskola nagykórusa a bajorországi Ingolstadt Reuchlin
Gymnasiumának meghívására szerepelt az intézmény alapításának
századik évfordulóját ünneplő rendezvényen. |  |
| 2000-04-04 | Jubileumi ünnep az óvodában | A Szivárvány óvodában az intézmény fennállásának 30. és névadásának
5. évfordulóját ünneplik több rendezvénnyel e héten. |  |
| 2000-04-04 | Dunaújvárosi ifjú üzletember lett a legkomikusabb eladó | A Rudas iskolában immár 5. alkalommal rendezték meg az Ifjú
Üzletemberek Vetélkedőjét. Eredmények. |  |
| 2000-04-04 | Csollányt ezúttal sem győzték le gyűrűn | A Steffl Kupán Csollány gyűrűn aranyérmes lett, Pánczél korláton
bronzérmes. |  |
| 2000-04-04 | Nem ad az állam, mert sokat ad a város: Nincs bejegyezve az | Az MMK tulajdonviszonyairól. Ahhoz, hogy a jövő évben állami
támogatást kaphasson az intézmény , be kell jegyezni az MMK-t. |  |